Mind több barátja van újabban az Alkotmánybíróságnak (AB). A testület honlapjának tanúsága szerint – történetesen a CEU ügyében – sorra érkeznek az AB-hez az olyan levelek, amelyek feladói a bíróság barátjának tekintik magukat.
A bíróság barátja, latinul amicus curiae régi hagyomány, pozíció. Eredetileg – már megindult eljárásokban – független, felkészült emberek, ismert jogtudósok keresték meg leveleikkel az ítélkező fórumot. Nem az egyik vagy a másik peres fél érdekében, hanem a közjóra hivatkozva fejtették ki nézeteiket, így próbáltak hozzájárulni az igazság kiderítéséhez. A segítő funkció később részben változott és eléggé elterjedt, különösen a nyugati világban, például Amerikában. Vannak kutatók, akik szerint az ilyen levelek feladóit némelykor nem is annyira az igazságérzet, a társadalmi háttér jobb megismerésének előmozdítása vezeti, hanem inkább a lobbizás szándéka, a gazdasági, esetleg a politikai megfontolás.
A CEU ügyében először nemzetközi jogászok egy csoportja fejtette ki a nézeteit a bíróság barátjaként, később az alapvető jogok biztosa, Székely László fordult a grémiumhoz, majd Sólyom László akadémikus, az AB egykori elnöke kereste meg három kollégájával együtt a bírákat. Valamennyien tekintélyes emberek, komoly tudományos fokozattal, jelenlegi vagy volt állami, egyetemi megbízatásokkal. Mindannyian a felsőoktatási törvény áprilisban elfogadott módosítását bírálták, különféle szempontokból. Érvelésükben szinte mindenütt visszaköszön az az álláspont, hogy ha nincs egyetem, a tanszabadság sem érvényesülhet. Lényegében erre alapozta beadványát még április második felében az a 62 ellenzéki parlamenti képviselő is, akik magának az alkotmánybírósági eljárásnak a kezdeményezői voltak. A levelezők formailag az így megindult ügyhöz szóltak hozzá.
A felvetődő alkotmányos kérdések eldöntése persze nem egyszerű, ezt jelezheti már az is, hogy – a baráti levelek egy részének beérkezése után – az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás május végén munkacsoportot hozott létre az AB szakembereiből, hogy előkészítsék a tárgyalást. A tanácskozás várható időpontjáról ugyanakkor egyelőre nincs információ, már csak azért sem, mert a bírói testület az eddigi gyakorlat szerint július közepétől augusztus végéig általában ítélkezési szünetet tart. Az elemzés persze ettől még folytatódhat.
Az erre hivatott munkacsoport egyébként valószínűleg nemcsak a törvénymódosítást és a képviselők beadványát értelmezi majd, de tüzetesen tanulmányozza a levelezők okfejtéseit is. Indokolt ez akkor is, ha a bíróság barátainak küldeménye semmilyen ügyben sem bír kötőerővel. Éppen azért nem, mert a feladók – a barátok – nem ügyfelek, hanem csak támogatók. Nem az ő ügyükről van szó, habár nyilvánvaló, hogy magukénak tekintik azt a kérdéskört, amelynek igazságos megoldását megpróbálják előmozdítani.
A felsőoktatási törvény módosításának alkotmányosságáról természetesen a 15 tagú AB dönthet, az eljárás azonban már most, a kezdeti stádiumában is érdekes lehet a nagyközönség számára. Főképpen azért, mert a közjó elérése, benne az oktatás jövője mindenkinek fontos. Ám ettől a konkrét ügytől függetlenül is ajánlatos lenne átgondolni, szüksége van-e az ítélkezésnek levelező barátokra, és amennyiben igen, kik legyenek a bíróság barátai.
Az kétségtelen, hogy egy független szakvélemény, egy-egy elfogulatlan nyilatkozat időnként hasznos lehet. A bíró ugyanis nem tud mindent, nem ismerheti minden ügy társadalmi hátterét, összefüggéseit, azt a környezetet, amelyben a döntése majd érvényesülni fog. Ugyanakkor a jogállam nem engedheti meg magának, hogy a baráti nyilatkozatokat netalántán nyomásgyakorlás céljából nyújtsák be a bíróságokhoz. Nem feltétlenül szolgálná például a kiskorúak érdekeit, ha a gyermekelhelyezési pereket a barátokra hallgatva döntené el a bíróság. Az sem lenne célszerű, ha a büntetőügyekben a levelekben kifejtett érvelés billentené a mérleg nyelvét egyik vagy másik irányba.
Az amicus curiae, a bíróság barátja intézmény eddig is ismert volt idehaza, érdemes azonban átgondolni, hogyan alakuljon a jövőben. Lehet-e például a következőkben a bíróság, netán az Alkotmánybíróság segítője, aki nem akadémikus, nem professzor, még jogi szakvizsgája, sőt jogi diplomája sincs, és nem is jogvédő civil szervezet, csupán a megfelelő élettapasztalata és bölcsessége hatalmazza fel a levélírásra. Mondjuk egy közlekedési, városszervezési vagy munkajogi témában hivatkozhatna-e arra valaki, hogy immár húsz éve utazik a 4-es, 6-os villamoson a Nagykörút teljes hosszában. A társasházi és egyéb szomszédjogi vita mögött szintén felismerhető lehet az összefüggés a személyes és az alkotmányos kérdések között. Az egyszerű járókelő, a telekszomszéd is bátran tollat ragadhatna.
A bíróságok barátai elnevezésű intézmény megítélésekor nem feledhető az sem, hogy régebben az alkotmánybírósági eljárásokat bárki saját jogon, közvetlenül kezdeményezhette. Az AB akkoriban rengeteg levelet kapott. Ez az általános jogosultság, az actio popularis azóta – főként a mindenkori alkotmánybírák véleménye alapján – megszűnt. A parlamenti képviselőkön és néhány közjogi szereplőn kívül jelenleg leginkább az ombudsman fordulhat kezdeményezőként az AB-hez.
A levelező tagozat mostani beindulása ugyanakkor azt jelzi, hogy az actio popularis, ha speciális formában is, de lassan visszaszivárog a gyakorlatba. Valamilyen kapcsolattartásra tehát a jelek szerint szükség lesz az ítélkezők és a jogkeresők között. Ám ez valószínűleg csak olyan formában képzelhető el, amely érzékelteti, hogy a törvény előtti egyenlőségnek ebben a műfajban is élő intézménynek kell lennie.
Az persze semmilyen értelmezés szerint sem lehet vitatéma, hogy a döntés joga kizárólag a bírót illeti meg.