A „gyűlölet” elleni harc egyik legeklatánsabb példája a „Love Trumps hate” szlogennel fémjelzett amerikai tüntetés vagy az Antifa és hasonló szervezetek megmozdulásai, amikor kifejezetten a gyűlölettel szemben hirdetik meg a megmozdulásokat. (És ennek okán aztán törnek-zúznak, verbálisan és fizikailag bántalmazzák azokat, akik nem értenek egyet velük.)
Magyarországon a kormányzat kommunikációját éri rendszeresen az a vád a másik oldalról, hogy gyűlöletet kelt, illetve hogy a szavazói tele vannak gyűlölettel. A leggyakoribb példa ennek alátámasztására, hogy nézzük meg a jobboldali kommentelőket. És a kommentelőkért felelőssé teszik a szerzőt, a médiumot és magát a kormányzatot.
Nem, nem védem meg az ilyen kommentelőket. Az alpári hangvétel, a gyűlölködés, a zsidózás, a másik elpusztításának gondolata, de még a puszta megalázása sem megengedhető. Azokat a jobboldali kommentelőket, akik saját emberi mivoltukból is kivetkőzve fröcsögnek az ellenfelekre, semmilyen módon nem menti fel az sem, ha egyébként egy helyes vagy annak vélt ügy mellett állnak.
A jobboldal megtanulta, helyesen, hogy a baloldallal szemben glaszékesztyű helyett ugyanazokkal a kemény eszközökkel kell harcolni, amelyeket ők alkalmaznak évtizedek óta – de ez nem jelenti azt, hogy a baloldali gondolkodású emberekkel szemben is azt a megalázó, ocsmány hangnemet kellene vagy szabadna használni, amit ők egyébként használnak a mindennapokban. Mi ennél tényleg többek, jobbak vagyunk.
De milyen is ez a hangnem? Összeszedtem néhány példát a közelmúltból.
Egy kedves ismerősöm hónapokkal ezelőtt egy vacsorán vett részt édesapjával, amelyet a Kossuth-díjasok tiszteletére rendeztek. Ezen a vacsorán készült róla egy közös kép a miniszterelnökkel, amelyet aztán feltett a Facebookra. Na, itt szabadult el a pokol. A korábban éveken keresztül egy közel-keleti államban élő és dolgozó, tehát meglehetősen multikulturalista, semmifajta vallási-faji előítéletességgel nem vádolható, igencsak liberális gondolkodású ifjú hölgy ismeretségi körének egy része hamar megmutatta igazi „liberális” arcát. Sokkoló volt számára az a fröcsögő gyűlölet, a minősíthetetlen hangvétel, azok a válogatás nélküli szidalmak, amelyek nemcsak a miniszterelnököt, hanem őt magát is érték, amiért Orbán Viktorral fotózkodott, ráadásul még büszkén meg is merte osztani a képet.
Egy másik kedves ismerősöm, sikeres énekesnő, hasonló megrázkódtatásban részesült. Nem egy x-faktoros celebecskéről vagy a belpesti szubkultúrában épp felkapott, 15 percig divatos antidíváról beszélünk, hanem igazi énekesnőről minőségi produktumokkal, több műfajban hosszú évek óta. Aki szintén a legkevésbé sem vádolható kirekesztő, idegenellenes gondolkodással, de még csak kormánypártisággal sem. Ő nemcsak melldöngetve papol a szeretetről, jótékonyságról, hanem rengeteg ilyen akcióban vesz részt, pénzt gyűjt, ételt oszt stb., sok esetben kisebbségek, így például cigányok számára is.
A Facebookon elkövette azt a hibát, hogy megosztotta a miniszterelnök egyik rádiós interjújának egy részletét, amelyben arról beszélt, hogy a menekülteknek a kijelölt határátkelőkön, ellenőrzést követően, a megfelelő procedúrák betartásával kell Magyarországra jönniük, és ha valóban jogosultak rá, számíthatnak is a menekültstátusra. Az ellenőrizetlen bevándorlásnak viszont teljesen gátat kell szabni. Az énekesnő azzal a kérdéssel osztotta meg a szöveget a Facebookon, hogy „ezzel mi is a baj?”
Na, ő még talán az előzőnél is cifrábbakat kapott hipertoleráns rajongói köréből. Olyannyira, hogy hamarosan visszakozni kényszerült, és kiírta, hogy többet nem foglalkozik nyilvánosan közéleti kérdésekkel, és a posztot is le kényszerült venni, attól tartva, hogy sikereinek, zenei karrierjének árthat. Szó nincs arról, hogy a kormány mellett foglalt volna állást (ő nagyon is menekültbarát, de ésszel), hanem föltett egy kérdést. De mivel már ez a kérdés sem fér bele a haladárok kánonjába, rögtön össztűz alá vették, elindult ellene a digitális lincselés.
Áprilisban a 24.hu két „újságírója”, Kerner Zsolt és Medvegy Gábor a Ripost főszerkesztőjét, Ómolnár Miklóst egy kandeláberre szerették volna felhúzni, amiért kritikusan merészelt írni kedvenc aktivistájukról, Gulyás Mártonról.
Végül hadd álljon itt egy-két személyes eset. A közelmúltban a Heti Válasz egy hosszú páros interjút közölt édesapámmal és velem, amelyben elég markánsan ellentétes álláspontot képviseltünk számos kérdésben a jelenlegi kormányzattal kapcsolatban. Egy elég kiegyensúlyozott, színvonalas vita sikeredett, nagyon jó visszhangja volt, ami ráadásul címlapsztori is lett. A 444 nevű oldal természetesen máshogy értelmezte a dolgot, szerintük apám megsemmisítő vereséget mért rám, a „Fidesz-bérencre”. Hagyjuk a 444 stílusát, színvonalát és a valósággal köszönőviszonyban sem lévő állításait (nagyjából mindennel kapcsolatban, amit írnak). Amik igazán érdekesek, az a cikkük alatt felbukkanó kommentek.
K. Márk szerint „Igazából a család minden rendszerrel kompatibilis s…gnyaló, valószínűleg genetikus dolog lehet”. Vagy: „A rettenetesen buta Jeszenszky Géza abból csinált karriert, hogy elvette Antall József unokahúgát, Jeszenszky Zsolt pedig abból, hogy a rettenetesen buta Jeszenszky Géza fia.”, értesülhettünk már korábban is az internet egyik legmélyebb szennybugyrát képező „Örülünk, Vincent?” nevű blogról.
„Nőjj már fel te fos… az alt-right náci, csakúgy mint te, meg a k…rva apád” – ezt az igazán színvonalas, nőies megszólalást A. Veronikának köszönhetjük. „Ritka, hogy egy családban a fiatalabb lesz szerelmes bolseviktor komcsi módszereibe, de itt az apuka is kapott bőven pénzt az adónkból a semmi munkájáért. Gondolom, noname DJ-ként is fizetnek az ilyen Orbán-szopóknak”, írja B. Bence.
A fröcsögés, a primitív hangvétel mindennapos, az Antall-kormánnyal szemben is az volt, csak akkor még nem volt internet és Facebook. És ez a DJ-dolog is erősen beakadt néhány elfogult fanatikusnak. Mivel a zeneiparban dolgozom, DJ-kkel is foglalkozom, az ő érdekvédelmi szervezetüket vezetem, így a 444 akadémikusi végzettségű olvasóinak (és egyik szerzőjüknek, aki anno ezt először leírta), én csak egy „senkiházi dídzsé” vagyok és maradok. DJ Jeszi. Aki ráadásul természetesen apuci politikai kapcsolataira építve tartja el magát. (Ezt már egy másik posztban egy másik kommentelő, Sz. Attila bírta kibüffenteni magából.)
Mindezzel még semmi baj nincs, nettó hülyeségeket írni, valótlanságokat állítani mindenkinek szíve-joga (nyilván bizonyos jogi kereteken belül), és a primitív, személyeskedő fröcsögést sem bünteti a törvény, ráadásul sokan pont ennyire képesek és nem többre. J. Zsolt azonban már egy picit izgalmasabb vizekre evez.
„Fröcsöghetsz itt akármit főgonosz, mész a levesbe te is”, „A valósággal köszönőviszonyban leszel pubi, amikor eljön az ideje”, „Mind tudjuk, hogy már igencsak rezeg a léc a magadfajtáknak”, „Semmi IFA, semmi meszesgödör. Mész te majd magadtól, vinni sem kell majd”. Igen, jól olvastuk; és erre mind egymaga volt képes. Burkolt – vagy nem is annyira burkolt – fenyegetéseket olvashatunk arról, milyen jövőt szánnak, hogyan vélekednek derék ellenzékünk szimpatizánsai, az igazi európai demokratáink mindazokról, akik az övékétől eltérő álláspontot, gondolatvilágot képviselnek.
Ennek a mentalitásnak is talán a csúcsa az az üzenet, amit történetesen privátban kaptam B. Vilmostól: „Te az életedben nem dolgoztál apád miatt, aki mindent a pi…ád alá tett, de te őt és a dolgozó magyarokat nézed le! Tudod, lesz még helyed a lámpavason! Ha kéred, Vityesz se…e alatt”. Úgy néz ki, ez az őskomcsi hiába szívja évek óta a svájci levegőt (Facebook-profilja tanúsága szerint), az ottani kultúrából, mentalitásból, mások és a demokrácia tiszteletéből nem sok ragadt rá.
Ezek azok az emberek, akik névvel is vállalják, hogy micsoda aljas, primitív, emberi méltóságukból kivetkőzött, a társadalmi együttélés szabályaival nem kompatibilis, szocializációval nem rendelkező, pszichésen súlyosan betegek ők; de akadt olyan is, aki csak azért csinált egy kamu-Facebook-profilt, hogy elküldhesse nekem üzenetben nagyjából ugyanezt, a névtelenség eleganciájába burkolózva.
A szomorú az, hogy ezek mind-mind választójoggal is rendelkeznek. Ilyen mentalitású lények is döntenek arról, hogy folytatódjon-e a Fidesz eddigi – természetesen nem hibátlan, mert olyan a világon sehol nincs – kormányzása, vagy egy mindent elsöprő, újfajta bolsevizmus jöjjön, fasisztoid elemekkel alaposan átszőve. Ellenzékünk szavazói láthatóan az utóbbiban hisznek.
De kell-e csodálkoznunk mindezen a gyűlöleten? Véletlen-e, hogy így gondolkodnak a szavazóik, az ellenzéki médiumok megnyilvánulásainak tükrében? A kérdés költői. Az „Örülünk, Vincent?” blogról származó fenti idézet még csak a végtelenül primitív fröcsögés eklatáns példája. Amit azonban a baloldal egyik legkedveltebb, legismertebb, magát nagyon intellektuálisnak tartó, legutóbb épp az olvasókhoz mikroadományokért forduló blogja, a Kettős Mérce produkált, az tökéletesen megmutatja a baloldal és véleményformálóinak valódi arcát.
Az általuk igen viccesnek talált kép önmagáért beszél. A plakátjukra az van ráírva, hogy 2010 óta „nőtt az igény a lámpavasra”. A posztot azóta törölték Facebook-oldalukról, de az internet szerencsére nem felejt. Az internet népe szerint is lámpavasra kell húzni a kormánypárt tagjait, támogatóit, és ki tudja, meddig tart a lista, vajon az összes szavazóját is? Igény, a Kettős Mérce szerint, van rá.
Érdeklődve várom a baloldali politikusok, véleményformálók tiltakozó hullámát, elhatárolódását a fentiektől. Esetleg kérjék vissza a Kettős Mércének fizetett támogatásaikat.
A szerző a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője