Minden jel arra mutat, hogy a mostani országgyűlési választási kampány lesz az első, amelyet nem hazai, hanem külföldi porondokon fognak megvívni. Természetesen nem arról van szó, hogy mentesülünk itthon az állandó harci cselekményektől, lakosságfárasztó és -heccelő akcióktól. Pusztán azt kell valószínűsíteni, hogy Nyugatról fogják indítani a legtöbb támadást. Az az abszurd állapot állt elő tehát, hogy vigyázó szemünket főként a Soros-kreatúrákra kell vetnünk, kevésbé a balos pártalakulatokra.
Az új globalista stratégia, az ellenzéki kampány teljesen külföldről történő vezérlése értelemszerűen magában hordozza a gyermeteg hibákat, a kódolt kudarcot. Olyanok adják ki ugyanis a követendő ukázt, akik nincsenek tisztában a magyarországi viszonyokkal. Illetve olyanok tájékoztatják őket félre, akik érdekeltek abban, hogy tévképzet alakuljon ki a bevándorlássztahanovista hatalmi erőkben a magyar lakosság valódi nézeteit illetően.
Ezért támogatják az afféle kirívóan penetráns akciókat, mint amilyen Gulyás Márton anarchista provokátoré, aki hordájával narancssárga festékkel leöntözte, megrongálta a rendszerváltás óta köztiszteletben álló Állami Számvevőszék épületét, milliós nagyságrendű károkat okozva. Mindezzel amúgy nagy szívességet tettek a kormánypártoknak, mivel oktatóanyaggal szolgáltak arra, miért nem érdemes, illetve szabad a hazai baloldali liberális formációkra szavazniuk az embereknek. Összemázolni egy műemlék épületet, közhivatalt akkora barbárság, ami még azokban is felébreszti az alvó oroszlánt, akik eddig nem feltétlenül voltak a kormánypártok hívei.
Eljátszhatunk a gondolattal a vandalizmus láttán, milyen hosszan betegeskedtek volna a balos botránypojácák a Gyurcsány-karhatalom kezelése következtében, ha ezeknek a bunkó cselekménynek akár csak egy töredékét a szocialista kormány idején követik el. Gulyásék és a háttérben meghúzódó szponzoraik infantilis károkozását súlyosbítja, hogy a közvélemény azonosítja őket az ellenzékkel, és még az eddigieknél is erősebb ellenszenvvel viszonyul majd a baloldalhoz és a hozzájuk csapódott Jobbikhoz. A választók egyre inkább telítődnek az alacsony színvonalú, ám a maguk megutáltatásában kiválóan teljesítő balos és áljobboldali morzsalékpártokkal, valamint paprikajancsi vezetőikkel.
Mindez persze egy cseppet sem zavarja az olyan fantaszta agresszorokat, mint Soros és sleppje, akiknek a szemében a demokratikus választás nem sokat számít – kivéve, ha a baloldal nyer. Ők a permanens forradalom elméletét fejlesztenék tovább. A szintén Lenin által megfogalmazott forradalmi helyzetet akarják reprodukálni, függetlenül attól, hogy nincs társadalmi fogadókészség a bolsevikízű, álfilantróp bevándorlásgeneráló és az őslakosságot kirekesztő, beteglelkű elképzeléseikre.
A tehetetlen düh beszél, helyesebben üvölt belőlük – éppúgy, ahogyan 1990-ben is, amikor nem úgy alakultak az események, ahogy eltervezték és biztosra vették. Ezért aztán minél rosszabb helyzetbe kerülnek, annál arrogánsabbak, kíméletlenebbek, és egyre durvább eszközöket vetnek be. Miben bíznak mégis, amikor a lakosságnak minden ijesztgetés, fenyegetés ellenére sem akaródzik szembefordulni a kormánnyal és még csak egy egészen piciri forradalmat sem csinálni? Abban, hogy hasonló fordulat áll be, mint 2002-ben, és befut a baloldal, ledolgozva sugárúthossznyi hátrányát.
Csakhogy ezt a kapanyél is elsülhet szintű delíriumos hurráoptimizmust egyetlen reális fejlemény sem támasztja alá. No meg a brüsszeli nacsalnyikok szovjet típusú harci segítségében is reménykednek. Már most lehet tudni, hogy nem sokkal a voksolás előtt fogják beélesíteni ellenünk a rakétákat az EU harcálláspontjain. Fogadhatunk rá, hogy a hetedik cikkely beindítása körül és az ellenünk indított bizottsági perek ügyében merő véletlenségből éppen április 8. előtt egy-két héttel várhatók újabb ledorongoló fejlemények. Hogy ez meghozhatja-e számukra a hőn áhított áttörést? Felettébb kétséges.