A minap egy kurdszakértőt néztem a reggeli hírfolyamban. Tanársegéd volt, s azt találta mondani, hogy az iraki kurdoknak nem volt joguk az önrendelkezéséről népszavazást rendezni. Valakinek van joga, valakinek nincs? Az észtek lehetnek függetlenek, a kétmillió koszovói albán úgyszintén lehetett önrendelkező, de a nyolcmillió katalán megint nem szavazhat erről.
A muzulmán Eritrea kiválhatott a keresztény Etiópiából, Dél-Szudán is a muzulmán Szudánból, de a magyar székelyek nem szavazhatnak az autonómiáról. A flamandok járnak és tanulhatnak flamand iskolában, de Ukrajnában a magyar gyerekek nem tanulhatnak Arany János nyelvén. Hogy van ez? Valakinek lehet, valakinek nem?
Volt egyszer egy világháború, később beszámozták elsőnek (mert lett egy második, onnantól tudták, hogy volt egy első). Azt lezárták, a győztesek meg ilyenkor szoktak írni egy békemegállapodást (diktátumnak is hívhatjuk, csak úgy nem elegáns), ilyenkor szeretnek a füstös szalonokban térképeket átrajzolni. Vonalzóval, pennával komoly dolgokat játszani, de a statisztikával, diagramokkal nem törődnek. Még az 1919 januárjában megkötött sévres-i békeszerződésben a kurdoknak és az örményeknek is saját állam létrehozását ígérték, de valamelyik alkuban az ígéret eltűnt. A törökországi, a francia szír és az iraki angol mandátum területhatárait pedig e néptől teljesen függetlenül meghúzták.
Maguk a kurdok a médek utódainak tekintik magukat, leghíresebb képviselőjük, Szaladin szultán Oroszlánszívű Richárd ellenfele volt. Érdekes, hogy nem Irakban élnek a legtöbben: Törökországban 17-18 millióra, Iránban nyolcmillióra, Irakban „csak” 6,5 millióra, Szíriában további kétmillióra becsülik, de vannak kétszázezren Örményországban, és körülbelül egymillióan Németországban is. Fiatalkoromban személyesen láttam Nyugat-Berlinben sörözés közben a kurd Munkáspárt és a török Szürke Farkasok tüntetését-ellentüntetését, majd összecsapását.
Az Iszlám Állam ellen Moszulnál a kurd pesmergák mint katonai erők meghatározók voltak. Talán innen is a bátorság. Nagy kérdés, hogy Irak miként esik szét teljesen, mert ezzel a népszavazással, amelyet Barzani levezényelt, nyilvánvalóvá vált, hogy Irak meztelen. Sőt valójában talán idáig sem létezett, kizárólag szigorúan csak nemzetközileg szavatolva.
Brzezinski szerint Törökország víztartalékainak, gazdasági növekedésének és számos más módon megnyilvánuló társadalmi összetartásának köszönhetően nagyhatalmi státusra tör, s minthogy az ott élő kurd kisebbség veszélyezteti, a Közel-Kelet jövőjének szempontjából a kurdok sorsa nagyobb jelentőségű, mint az izraeli–palesztin tárgyalások végeredménye. Az Eufráteszen a Kemal Atatürk-gát lehetővé teszi, hogy hat-nyolc hónapon keresztül a törökök visszatartsák a vizet (amely kurd nyelvterületen van). Nem kell külön bizonyítani, hogy ez mekkora hatalmat adhat a közeljövőben Törökországnak. A tét óriási: az ország a Közel-Kelet meghatározó hatalmává vált, középtávon pedig a Kaukázus és Közép-Ázsia térségében az egyik legnagyobb erővé nőheti ki magát. Ehhez nem passzol a kurd önállóság sem Irakban, sem Szíriában.
Ilyen értelemben tényleg a nemzetközi jogtól függetlenül a nagyhatalmi érdek ellenére volt a népszavazás, s annak elsöprő eredménye sem hatott meg senkit. Nem engedik a kurdok önállóságát sem Irakban, sem Szíriában.
A kérdés már csak az, hogy a Kirkukban lakó kurd vízipipaárus vagy az Erbílben élő szőnyegárus és családja tudja-e ezt, egyáltalán érdekli-e.
A szerző egyetemi docens, Debrecen