Az ateista agresszió, amely az Európának évszázadokig jó irányt mutató kereszténység ellen a nagy francia forradalom óta zajlik, napjainkra vészterhes módon kiteljesedett. Az európai nemzetek hagyományos keresztény értékrendjét, életmódját, amely a nemzeti megmaradást is jelentette és jelenti, ez az eluralkodott neoliberális eszmerendszer a megsemmisülés küszöbére vitte.
Az újkori liberalizmus célja a nemzeteknek egy nagy európai masszába történő feloldása, ahol már nem lesz többé jelentősége az egyes nemzetek történelmének, hagyományainak, kultúrájának és keresztény gyökereinek.
Mi, magyarok minden öndicséret nélkül elmondhatjuk, hogy évszázadokon keresztül ellenálltunk minden olyan szándéknak, törekvésnek, ami azt akarta elérni, hogy szolgasorban éljünk, idegen hatalmak érdekeit szolgáljuk. Ennek során voltak történelmünknek olyan szakaszai, amelyek meghatározták Európa további fejlődését.
Ha a történelem mély kútjába nézünk, látjuk, hogy a Krisztus születése utáni kilencszázas években több mint ötven esztendőn keresztül folyó kalandozó hadjárataink is befolyásolták a történelem menetét. A különböző germán népelemek először 955-ben Augsburgnál fogtak össze, és szenvedtünk el tőlük emiatt máig emlegetett vereséget.
1241–42-ben két nemzet volt – a magyar és a lengyel –, amely felfogta a mongol áradatot, így az nem jutott el Nyugat-Európába. Mindkét ország óriási vérveszteségeket szenvedett el. Illő emlékeznünk arra, hogy jövő év április 11-én lesz muhi vereségünk 777. évfordulója.
Az akkor a magyar hazáért életüket áldozók helyreállítandó emlékművénél a legmagasabb szintű katonai tiszteletadással kell fejet hajtanunk. 1526-ban Mohácsnál elvesztettük ugyan a csatát a keletről jövő újabb hódítókkal szemben, ám a törököket előtte és utána évszázadokon keresztül feltartottuk, megvédve a nyugatot. Az állandó háborúskodást nem csupán az oszmán török uralom 150 éve alatt sínylette meg a nemzet.
A török hódítókkal szembeni helytállásunkat és annak Európára kiterjedő hatását bizonyítják Sir Thomas More-nak (Morus Tamás), Anglia lordkancellárjának 1534 táján írt sorai a Párbeszéd a balsorsban való vigasztalásról című művében: „A Magyar Királyság mindeddig a kereszténység nagyon biztonságos kulcsa volt. S nem kétséges, hogyha a török egyszer azt erősen birtokolja, Magyarország elveszett, hiszen innen hamarosan jó út nyílik a töröknek szinte az egész maradék keresztény világba.”
Közben a nyugat virágzásnak indulhatott, gyarmatokat szerzett, lényegében kirabolta a fél világot évszázadokon keresztül, népeket semmisített meg, és ennek a mai napig élvezi minden gyümölcsét. 1848/49-ben, 1956-ban és az 1989-es határnyitással, vasfüggönylebontással ismét megmutattuk, hogy mit ér a magyar. Senki sem tagadhatja, hogy ezekben az években is meghatározó módon befolyásoltuk a kontinens jövőjét.
Most ismét válaszút elé került Európa. Sajátságos, hogy a vitában két magyar áll a legélesebben egymással szemben. Az egyik ízig-vérig magyar érdekeket képvisel, azt vallja és cselekedeteivel bizonyítja, hogy Európa jövője kizárólag szilárd nemzetállamokkal képzelhető el.
Álláspontja mögött ott áll és támogatja több millió magyar ember, akik úgy gondolják, a nemzeti megmaradásunk függ attól, hogy a migránsáradatot feltartóztatja-e hazánk vagy sem. A másik, egy Egyesült Államokban élő magyar azt képviseli, hogy mindenkit be kell engedni Európába, mert a kontinensnek mint munkaerőre szüksége van rájuk.
Úgy tűnik, véleményét a nyugat-európai országok jelenlegi vezetőinek jelentős része támogatja, és ez a legszélsőségesebb módon nyilvánul meg a brüsszeli bürokraták tevékenységében és döntési gyakorlatában.
Az az elképesztően furcsa helyzet állt elő, hogy évszázadokon keresztül a kelet ellen védekeztünk, most viszont nyugat felé fordult védekezési irányunk. Természetesen nem a nyugat-európai nemzetek ellen, hanem az Amerikában élő magyar milliárdos által támogatott vezetőik felé.
Szerencsére nem vagyunk egyedül ebben a küzdelemben. Azok a közép-európai államok – Lengyelország, Csehország, Szlovákia –, amelyek megszenvedték a szovjet elnyomást, és tudják, mit jelent, amikor idegen hatalom szállja meg földjüket, a migráció ügyében is összezárnak.
Velünk rokon politikájuk egész Európa számára jelenthet reményt a migráció megállítására, a fejlődésre. Valószínűleg csatlakozik ehhez az együttműködéshez Ausztria is.
Még nem késő a deformált gondolkodású nyugati vezetők és brüsszeli bürokraták minden észszerűséget nélkülöző rombolását megállítani. Úgy áll a helyzet, hogy mi próbáljuk megvédeni a Nyugatot önmagával szemben.
Ne gondolja senki, hogy a migráció csak önmagában való. Ez a bevándorlás egyenlő a szélsőséges iszlám térhódításával, amely elnyeléssel fenyeget bennünket. Szinte hihetetlen, hogy Morus Tamás víziójának egyre nagyobb aktualitása van napjainkban.
Azok a Brüsszelben áskálódó balos pártkatonák, akik a brüsszeli döntéshozók oldalán állnak, és rendszeresen feljelentik Magyarországot, sőt Közép-Európát, megszavazzák a migrációt fokozó előterjesztéseket – hazaáruló módon járnak el. Emiatt rászolgálnak az emberek megvetésére.
A szerző jogász