Minden szakmának van kiskátéja (rövid összefoglalója a szakma legfontosabb szabályairól). Miért ne lenne ilyenje a miniszterelnök-jelölteknek is? Hisz az is csak egy szakma. Hogy mi is állhatna egy ilyen kiskáté első oldalain? Például az, hogy ne rúgj bele egyetlen szavazóba sem. Még akkor sem, ha tudod, hogy nem szeret téged és nem is fog rád szavazni. Még akkor sem, ha azt is tudod, hogy kifejezetten ellenszenves vagy a számára te saját magad vagy az általad képviselt eszme. Miért is? Nem azért, mert szavazókat veszíthetsz. Hanem azért, mert ha véletlenül miniszterelnök leszel, egy egész nemzet miniszterelnökének kell lenned. Abból pedig nem lehet kihagyni egy-egy csoportot. Vagy ha mégis, azt az államformát már nem demokráciának, hanem diktatúrának hívják. Nem árt, ha ezt a különbséget érti egy magát politikusnak valló személy.
Aztán az is a kiskáté része, hogy kezeld az indulataidat. Akkor különösen, ha mást elítélsz az indulatai miatt. Arról pedig nem is beszélve, ha te is hirtelen természetű vagy! Vagyis ne igyál bort, miközben vizet prédikálsz. Merthogy az, akinek elsősorban a kiskátét szánom, bizony indulatos természetéről már tanúbizonyságot tett. Például 2009. április 14-én, a Parlament előtti civil tüntetésen. A CÖF által szervezett megmozduláson egy fiatal férfi a gárdistái kíséretében erőszakkal felnyomult a színpadra. Még Fricz Tamásnak sem sikerült őt lebeszélni a tüntető tömeg hergeléséről. Így hirtelen döntést kellett hoznia a CÖF vezetőinek, hogy a jelen lévő nyugdíjas és gyermekes tüntetőket megvédjék egy esetleges, droidokká változtatott rendőrökkel való összecsapástól. Ezért azt javasolták, hogy a tömeg azonnal vonuljon a Várba a köztársasági elnökhöz. A tömeg jelentős része csatlakozott is a menethez, így már nem hallhatta az önjelölt szónokot. Merthogy a nevezett fiatalember nem tudott uralkodni az indulatain és beszédet mondott.
Az Origó anno így számolt be az eseményről: „Fél öt után hatalmas füttyel, dudálással, pfujolással fogadta az Alkotmány utcában összegyűlt mintegy hét-nyolcezer ember, hogy az Országgyűlés miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont. Az előre hozott választásokat követelő tüntetők az Alkotmány utcában rádión követték a kormányfőválasztást és az új miniszterelnök eskütételét. Közvetlenül a parlamenti szavazás után a hangszórókon keresztül a szervezők arra buzdították az embereket, hogy a Lánchídon keresztül vonuljanak a Várba, a köztársasági elnök rezidenciájához, a Sándor-palotához. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azonban arra szólította fel a tömeget, hogy maradjon, és azt mondta, ő lesz az utolsó, aki távozik majd a térről, ahol éjfélig tarthat a bejelentett demonstráció.” Aztán kicsivel később kirobbantak az utcai harcok. Tíz embert szállítottak kórházba. Hát ennyit más indulatainak elítéléséről.
De vissza a kiskátéhoz. Az is szabály, hogy különbséget illik tenni a normális és a kiprovokált viselkedés között, mert a kettő jelentősen eltér egymástól. A kedves nénikék és bácsikák bizony kedvesek maradnak abban a közegben, amit választottak, ami tetszik nekik, amit szeretnek. De ha provokálják őket a saját, biztonságosnak ítélt társaságukban, bizony náluk is feltörhetnek az indulatok. Mert a „viktoriánus nyugdíjasok” nagyon sokat küzdöttek azért egy életen át, hogy ma percemberkék, izgága aláírás-gyűjtögetők, fütyülésnél nagyobb teljesítményre nem képes fiatalemberek a parlamentbe készülhessenek képviselőnek. Azért tehetik ezt, mert a nyugdíjasok kiharcolták számukra. Kiharcolták ’56-ban meg a 45 évnyi elnyomás és diktatúra alatt. És belefáradtak. Kezet kellene csókolni nekik, nem alázni és gyalázni őket.
Ez is a kiskáté része. S hogy sokan közülük viktoriánusok lettek? Miért ne? Talán nincs joguk hozzá? Miért kell ezért megsérteni, megszólni őket? Ha nem füttyögnek, nem üvöltöznek, nem ócsárolnak másokat a magukat a véleményszabadság hazug álruhájába burkolózott emberek ott, ahova nem hívták őket vagy ahol éppen a viktoriánusok által védelmezett nemzetet ünnepelik, nincs gond. Tehát ne provokáld nemzettársaidat!
De van még egy szabály. Edvard Benes óta még az átlagember is tudja, hogy a kollektív bűnösség kikiáltásának nagyon rossz következményei vannak. Persze elítélendő bárki verbális vagy fizikai bántalmazása. De néhány kirívó eset még nem jelenti azt, hogy a viselkedés vagy az erőszakosabb jellemvonás általánosítható. Nem jelenti azt, hogy a negatív jellemvonás kiterjeszthető automatikusan egy egész embercsoportra. Benes után volt más államelnök is Nyugaton, aki erre alapozta a politikáját. Világégés lett a vége. Meg Keleten is volt ilyen. Abba világszerte 100 millióan haltak bele…
És még egy kiskátészabály. De ez nem szakmai. Ez emberi parancs. Azaz isteni. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Így egyszerűen. A Biblia óta. Aki nem képes erre, ne akarjon egy nemzet miniszterelnöke lenni, mert nem őrá van szükség. Az pedig, hogy bocsánatot kellene kérni attól, akit megsértünk, már nem a kiskáté része. Ez egy egyszerű, ám a hétköznapi élet egyik legfontosabb szabálya. Ám ebben a túlfűtött, digitális világban lassan megszokhattuk, hogy az ilyen-olyan álarc mögé rejtőző blogbejegyzők ezt a szabályt nem ismerik. Legalábbis azok biztosan nem, akik nem akarják a közösség elé tárni valódi énjüket. Pedig jó, ha tudják, nem adnak még blogon keresztül sem mást, csak mi lényegük. Madách ezt kristálytisztán látta. És mi is.
Végül egyetlen felszólító mondatba foglalva a kiskáté szabályait úgy, ahogy gróf Zrínyi Miklós mondta: Ne bántsd a magyart! Akkor főként ne, ha magad is magyar vagy. Persze ez nemcsak a miniszterelnök-jelöltekre érvényes, hanem mindenkire, aki manapság sportot űz a magyarok lejáratásából. Akár a határainkon belül, akár kívül. Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz.
A szerző jogász