Két véres merényletet is elkövettek virágvasárnapon a kopt keresztények ellen Egyiptomban: a Kairótól északra fekvő Tanta városának Szent György-székesegyházában az ünnepi szentmisén, valamint Alexandriában. Ezek a temérdek áldozattal és sebesülttel járó iszlám fundamentalista gyűlöletcselekmények nem voltak előzmény nélkül valók: tavaly decemberben a kairói Szent Péter-templomban elkövetett robbantásban huszonkilencen haltak meg. Az akkori tragédia sem hagyta érintetlenül a magyar kormányzatot: a kormányzati-diplomáciai segítség és felajánlás eredményeként a sérültek közül két kopt nő utókezelése jelenleg is folyik hazánkban.
Nem igazán divatos a XXI. században keresztényüldözésről beszélni, holott a vallási okokból a világban megölt öt áldozatból négy keresztény. A „Könyv népei” közül mégis nagyobb figyelem irányul a másfél évezredes iszlám testvérháborúra vagy a szórványos zsidó sérelmekre, amelyek a holokauszt lesújtó tapasztalata folytán érthetően nagyító alatt jelennek meg a globális nyilvánosságban. A virágvasárnapi kopt keresztény vértanúk is elsősorban az arcátlan időzítés és az aktuális világpolitikai vonatkozások – elsősorban Ferenc pápa április végére tervezett egyiptomi látogatása – miatt időznek viszonylag huzamosabban a hírekben.
Arról persze szó sem eshet, hogy az Eiffel-tornyot vagy a Brandenburgi kaput a szolidaritás színeivel fessék meg, mint a franciák és a németek az iszlám fundamentalisták más gyilkos támadásait követően tenni szokták. A végtelenül kisszerű nyugat-európai liberalizmus ezt a gesztust már a szentpétervári merénylet áldozataitól is értelemszerűen megtagadta. Vannak az ártatlan áldozatok, a keresztény áldozatok meg az oroszok, osztják fel a területeket a magukat az emberi jóság tenyészhelyének tartó agyak. Ebbe az önképbe a kereszténység és Jézus Krisztus csak fölöslegesen zavarna be: szeretetről és megváltásról beszél, s a pusztán jog- és érdekközpontú világszemlélet szemszögéből egyik veszélyesebb, mint a másik.
Nemrég idéztem e hasábokon az alexandriai születésű (tehát az egyik merénylet színhelyén élő és tevékenykedő) Henri Boulad jezsuita atyát, aki a magyar állampolgárság felvétele kapcsán úgy fogalmazott: az iszlám fundamentalizmus dolgában szépelgés helyett nem ártana azoknak a közvetlen tapasztalataira hagyatkozni, akik évszázadok óta együtt élnek e fenyegető jelenséggel. Egyiptom ilyen szempontból talán nem olyan felvilágosult hely, mint a művelt Európa, de kompetens ország: éppolyan magától értetődő volt a rendkívüli állapot kihirdetése a lakosság egytizedét alkotó (fél magyarországnyi népességű) koptok megtámadása után, mint hogy a merényleteket Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar-mecset és egyetem nagyimámja ártatlanok élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak minősítse.
Nem ez az a fórum, ahol az iszlám vallás természetéről kellene értekezni (hogy például indokolt-e mérsékelt és radikális szárnyakról beszélni, vagy hogy létezik-e ezek között az irányzatok között „munkamegosztás”), de ha őszintének fogadjuk el a nagyimám szavait, abból az következik: az iszlám fundamentalizmust semmiképpen sem fékezheti meg a feltett kéz politikája. S nemcsak Egyiptomban, Európában sem.
A kopt keresztények e tekintetben roppant szókimondók, még ha a G. Soros finanszírozta cenzurális innovációk korában nem is ér el mindenhová a szavuk. Adel Zaki prelátus, az alexandriai kopt katolikusok apostoli helynöke szerint a merényletekkel arra akarják emlékeztetni a keresztényeket, hogy nincsenek jogaik. „Ez a merénylet az ország keresztény kisebbsége ellen irányul, mely aggódva várja Ferenc pápát” – hangsúlyozta Antoniosz Aziz Mina, Gizeh nyugalmazott kopt katolikus püspöke is. Szerinte a keresztények elleni támadás garantáltan a terroristákra irányítja a sajtó figyelmét, sokkal inkább, mint ha a hadseregre vagy a sínai határvidékre rontottak volna.
„Most akkor támadtak meg bennünket, amikor sokan jöttünk össze az ünnepi szertartásokra, tehát egyértelmű a szándékuk, hogy vérfürdőt akartak rendezni. Ráadásul három héttel Ferenc pápa látogatása előtt.” Soha nem látott biztonsági intézkedések előzik meg a történelmi eseményt, a két keresztény pápa, Ferenc és II. Tavadrosz találkozóját. Addig azonban még itt a húsvét, „amit a keresztényeknek meg kell ünnepelniük, ennek pedig most soha nem látott mértékben lesz véres és szomorú-keserű íze” – vélte Mina püspök, aki szerint „Egyiptom keresztényei a reménység harcosai”.
A keresztények elleni merényletkísérletek Alexandriától Asszuánig szinte egész Egyiptomot behálózzák. Sokkal nagyobb is lehetne a vérfürdő, ha a hatóságoknak nem sikerülne sokat meghiúsítani. A hatástalanított pokolgépek többnyire keresztény célpontok közelében voltak. A virágvasárnapi merényletek elkövetését az Iszlám Állam a kereszténység legnagyobb ünnepe elé, a nagyhét kezdetére időzítette, hogy minél jobban fájjon a gyűlölt ellenségnek. Az öngyilkos merénylők bizonyára még gondolatkísérlet szintjén sem szeretnének olyan feltámadást, amelyben nem hetven odaadó szűz ajánlja fel szolgálatait.