Az idei könyvhét is jól kezdődött. Akárcsak a tavalyi. Akkor Esterházy Péter tartotta a megnyitót, és még diktatúrázott egyet.
Most, június nyolcadikán ismét a Vörösmarty téren és ismét ugyanilyen hangnemben indultak az események. Előjáték gyanánt Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke mondta el az Esterházyra való emlékezésbe csomagolt sirámait.
Utána az egyesülés újonnan kinevezett igazgatója, Péterfy Gergely következett, aki nehezen követhető okfejtésében a könyv jelentésű latin liber szó és a szabadság, szabadelvűség, azaz a liberalizmus között igyekezett párhuzamot vonni, majd ezzel a szellemesnek szánt, képzavaros, primitív politikai célozgatással fejezte be rövid székfoglalóját: „Azt gondolhatnánk, hogy az szabad, aki olvas. Ám sajnos nem ez van. De attól mi még tudjuk, hogy kietlen sivatag az, ahol az illiber…, bocsánat, illiterátus ember bolyong. Lehet, hogy egy darabig van bor, de biztos nincs betű.”
Péterfyről tudni kell, hogy Áprily Lajos dédunokája és Jékely Zoltán unokája. Így aztán rejtély, hogy szocializációjának melyik lépcsőfokán botlott el és szenvedett a jelek szerint tartós lelki-szellemi károsodással járó balesetet. Az alma olyan messze esett a fájától, hogy közben meg is ütődött.
Aztán harmadiknak Závada Pál következett. Az idén neki jutott az a kitüntetés, hogy hivatalosan megnyissa a 88. Ünnepi Könyvhetet. Ő ott folytatta, ahol az előtte szóló abbahagyta, sőt néhány lapáttal még rá is tett. Leszereplésére azonban fölösleges külön kitérnem, hiszen Csontos János éppen a Magyar Időkben számolt be róla, aki kíváncsi rá, utánajárhat.
Szóval így zajlott a hivatalos nyitány. Az egy húron pendülő három szónok, a néhány éve született hagyományt követve, fittyet hányt arra az egyszerű tényre, hogy egy közel kilencvenéves múltra visszatekintő össznemzeti, össztársadalmi ünnepen vannak, amelynek közönsége politikai meggyőződés dolgában minden emberi számítás szerint fele-fele arányban oszlik meg.
Így hát, aki egy ilyen eseményen politikai hecckampányt folytat, az egyrészről rossz üzletember, mert potenciális vevőket riaszt el, másrészről halvány fogalma sincs a demokrácia lényegéről, mert rájuk erőszakolva a véleményét, potenciális olvasókkal akaszt tengelyt.
Csak úgy zárójelben: Kocsis András Sándor sirámaira az a legkézenfekvőbb válasz, hogy – az ő közhelyeinek egyikét idézve – „a könyvszakma egén azért tornyosulnak sötét fellegek”, mert olyanok irányítják, mint ő. Ami pedig a magyar demokráciát illeti, azt többek között a Péterfyhez és Závadához hasonló, diktatórikus öntudattúltengésben szenvedő alakok veszélyeztetik leginkább.
A rossz kezdés után a folytatásban szerencsére már az irodalom és a könyv vette át a főszerepet. A Magyar Írószövetség tagjai, illetve határon túli szerzők például nemcsak a könyvsátrakban dedikáltak, hanem a Magyar Napló Folyóirat- és Könyvkiadó hagyományos dunai hajóútján is bemutatták legújabb műveiket, így például a hazaiak közül mások mellett Ferdinandy György, Majoros, Sándor, Mezey Katalin és Szakolczay Lajos.
A határon túli termésből pedig külön említést érdemel Tőkés László breviáriuma, a Hit és nemzet, valamint Popély Gyula Felvidék 1929–1939 – A második évtized csehszlovák uralom alatt című könyve. Ezeken a bemutatókon nem volt politikai uszítás, nem volt kirekesztés, kétértelmű, olcsó célozgatás, a szerzők csak és kizárólag magukat, könyveiket, gondolataikat ajánlották, és a halottakra emlékeztek: a Magyar Napló tavaly elhunyt főszerkesztőjére, Oláh Jánosra és a pünkösdhétfőn távozott Jókai Annára.
Hétfőn, június 12-én befejeződött a könyvhét. Kivéve Veszprémet, ahol abból a bölcs megfontolásból kiindulva, hogy így több prominens vendéget tudnak meghívni, már évek óta egy héttel később tartják az irodalmi seregszemlét.
A két évvel ezelőtti időközi választások óta, amikor a körülmények szerencsétlen alakulása és nyilvánvaló szervezési mulasztások folytán egy magát függetlennek hazudó, teljesen alkalmatlan alak lépett a Brüsszelbe távozott Navracsics Tibor örökébe, Veszprémet az ellenzék bevett várnak tekinti. Holott a 2014-es önkormányzati választásokon minden választókerületben fölényes kormánypárti győzelem született.
Az elsöprő politikai fölény ellenére a város kulturális élete nyitott és színes, és akárcsak az egész országban, természetesen minden szellemi, művészi irányzat szabad teret kap működésének kifejtésére. Ez vonatkozik az irodalmi életre is, amelynek különböző eseményeit, fórumait Kilián László, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese, maga is író, rendkívüli körültekintéssel, minden irányzat megszólaltatásával szervezi.
Ennek ellenére mégis meglepődtem, amikor kézbe vettem az ez évi programot. Ott ugyanis az állt, hogy az idei veszprémi könyvhetet Závada Péter költő, slammer nyitja meg. Na, szépen vagyunk, gondoltam magamban. Pál után a Péter. Ráadásul mi az a slammer? Kissé ideges lettem.
A megnyitó után ugyanis rögtön én következtem, hogy a budapesti Vörösmarty tér és a dunai kirándulóhajó után Veszprémben is bemutassam Bűnök és bűnhődések című új könyvemet, illetve Az év novelláit, amelyben szintén helyet kaptam. Mi lesz ebből?
Nem lett belőle semmi. Závada Péter okos, intelligens megnyitót tartott. Persze a példaképek, akiket idézett, nem ez én példaképeim, de ez aztán tényleg a világ legtermészetesebb dolga. De gustibus non est disputandum, mondták a régi, bölcs rómaiak.
A slammernek meg majd utánanézek. Egyszóval ez az alma is messze esett a fájától. De micsoda különbség! És ráadásul meg sem ütődött. Ezt már a művelt magyarok szokták mondani.
Meg még azt is, hogy minden jó, ha jó a vége.
A szerző író, műfordító