Először is, ha tényleg nem számítana a voksolás kimenetele, az nagyon szomorú lenne. Mert azt jelentené: az Európai Unió figyelmen kívül hagyja az emberek véleményét egy meghatározó kérdésben. Akkor mi különböztetné meg egy diktatúrától? Még egy európai szuperállam törvényesen megválasztott képviselői sem hozhatnának önkényesen, az emberek feje fölött döntést tömegek betelepítéséről. De tudjuk, hogy (egyelőre még?) ilyen nincs is. Amennyiben más országokban is kezdeményeznének a témában referendumot, nem csak Budapesten születhetne Fischer Ádámnak és a jelenlegi brüsszeli vezetésnek nem tetsző döntés. Épp ezért az ő érdekük az, hogy bagatellizálják a nemek és igenek jelentőségét és ezzel megakadályozzák a részvételt a népszavazáson, illetve elejét vegyék annak, hogy mások is meg merjék kérdezni az embereket.
Másodszor a magyar állam pert indított az unió luxembourgi székhelyű bíróságánál kvótaügyben. Szerinte ugyanis az Európai Tanács tavaly szeptemberi döntése – amelynek értelmében 120 ezer menedékkérőt kellene elhelyezni kvóták alapján – nem lehet kötelező a tagállamokra nézve tartalmi és formai okok miatt egyaránt. Az ország jelenlegi vezetése minden létező jogi és diplomáciai fronton fellép a kérdésben. Ahhoz, hogy súlya legyen a kormányzati álláspontnak, szükség van a választók által adott felhatalmazásra, amelyet csak a – most hagyjuk, hogy túlságosan lebutított-e – témába vágó referendum adhat meg. Ezek az akciók végül valamilyen eredményhez vezetnek majd, amely kilóra – Fischer úr állításával szemben – igenis abban lesz mérhető, hogy letelepíthetnek-e migránsokat az országban a magyar Országgyűlés hozzájárulása nélkül.
A nagy átalakítások közepette 2010 és 2014 között az új kormány komoly gazdasági érdekekkel ment szembe. Ekkor még nem látszottak a társadalom számára hasznos, ma már evidenciának tekinthető eredmények, az emberek többsége még csak reménykedett abban, hogy az adósságot csökkentik, a költségvetési szédelgésnek véget vetnek, növekedni fog a munkahelyek száma, csökkenni fog az szja, és még sorolhatnánk. Ezekben az években a Békemenetek voltak azok, amelyek a külföldről és belföldről érkező támadások kereszttüzében felhatalmazást adtak a folytatáshoz a kabinetnek, mondhatjuk úgy is, hogy megvédték a kormányt a megbuktatására irányuló kísérletekkel szemben. A mostani referendum ugyanezt a szerepet tölti be, csak – nem gondoltam korábban, hogy létezik ilyen – még kényesebb ügyben.
A karmester írásában arról értekezik, hogy a mai magyar felnőtt generáció tagjai el sem tudják képzelni azokat a szenvedéseket és borzalmas tragédiákat, amelyeket a legtöbb menekült átélt. Szerinte a szerencsétlen sorsú emberek kollektív démonizálása zajlik, ami „generációk gondolkodását mérgezheti meg”. Lépjünk túl azon, hogy a külföldön élő karmester érzéketlenséggel vádolja meg a honfitársait. Ez semmi ahhoz képest, hogy a magyar társadalom többségét úgy ahogy van, xenofóbnak nyilvánítja ugyanebben az írásában – kollektíven. Miért lenne idegengyűlölő az, aki látván a határsértőket, a kerítést átvágókat, félti a biztonságát, és nem szeretné a lányait, fiait olyan menekültek gyerekeivel együtt járatni az iskolába, akik közül sokan nem akarnak alkalmazkodni? Ami a karmester úr kollektív címkézését illeti, nyugodtan mondhatjuk: más szemében a szálkát is, a sajátjában a gerendát sem…
A hetvenes évek első felében Fischer Ádám már nagy sikerű karmester volt. A milánói Scalától kezdve a bécsi és párizsi operaházakig vezényelni hatalmas életmű, csak kár, hogy beszennyezik olyan mozzanatok, mint például a 2011-es Die Welt-interjú, amelyben azt mondja: Magyarországon határtalan diszkrimináció zajlik, az emberek nem olvasnak külföldi sajtót, irodalmat, illetve zárkózottak. Ehhez képest már csak ráadás följelenteni a Fideszt az Európai Néppártnál, és még sorolhatnánk. Kevés zenei tudással is biztosan kijelenthetem: ha az újévi hangverseny a Művészetek Palotájában olyan hamisan szólt volna, mint amilyen hamisan foglal állást egyes politikai ügyekben Fischer Ádám, legjobb esetben világpolgár, de nem világhírű karmester lett volna belőle. A kérdés csak az, hogy vajon milyen kottából dolgozik.