Magyar részről először a kormányfő, Orbán Viktor reagált Trump intézkedésére, aki döbbenetét fejezte ki. Néhány nappal később szólalt meg Áder János, aki mint maga is elkötelezett környezetvédő, igen kemény bírálatban részesítette Trump intézkedését, a Földdel és a jövőbeli generációval szembeni felelőtlenséggel vádolva őt. A vele szembeni nemzetközi bírálatok túlnyomó része hasonló tartalmú, csak a reagálások stílusában van némi különbség.
Trump döntését a kompromisszumkeresés nélkül elítélő környezet- és klímavédők azzal érvelnek, hogy az USA, mint iparilag az egyik legfejlettebb és ezért egyik legerőteljesebben a Föld légkörét szennyező nagyhatalom, a klímavédelemből kilépve olyan helyzetet teremt, aminek következtében akár 0,5-1 Celsius-fokot is emelkedhet a légkör hőmérséklete. Ennek hatására a sarki jégmezők és a gleccserek gyors olvadása következtében akár 50 métert is emelkedhet a tengerek vízszintje, államilag szervezett társadalmak, települések, történelmileg kialakult kultúrák és műalkotások létét veszélyeztetve.
Ezért az emberi társadalom számára a klímavédelem létkérdés. E mögött az érvelés mögött az a tudományos meggyőződés áll, hogy a légkör felmelegedésének az oka az egyre nagyobb méretű légszennyezés. E tudományos álláspont meggyőzésszerűen azzal támasztható alá, hogy a XIX. század harmadik harmadától kezdve rendszeres jelleggel mérik az ipari emisszió növekedésével korrelációban lévő légkör-felmelegedést, ami az emisszió növekedésével arányosan emelkedett mind a mai napig.
Ezzel szemben fennáll egy másik, szintén tudományosan igazolható nézet is, miszerint a légszennyezéstől teljesen függetlenül a földtörténet őskorától kezdve egészen napjainkig, hosszan tartó ciklusokban hullámzásszerűen és periodikusan hol emelkedik Földünk légkörének a hőmérséklete, hol pedig csökken, amely hosszan tartó időszakokat az ember a legfejlettebb technikával sem képes befolyásolni. Trump számára és általában a termelésben, a munkahelyteremtésben és a gazdasági fejlődésben érdekelt ökonómiai társadalmi vezető rétegnek ez az irányzat a szimpatikus. Tény, hogy mindkét tudományos irányzat lényegében feltevéseken nyugszik.
Attól függetlenül, hogy a légkör-felmelegedéssel kapcsolatosan melyik irányzatnak van igaza, amellett a nyomós gazdasági tény mellett sem lehet elmenni, hogy az USA-ban a korábbi demokrata neoliberális globalista kormányzás idején a nyugat-európai államokban működő cégekhez hasonlóan a minél olcsóbb munkaerővel történő dolgoztatás érdekében kivitték a termelést az alulfejlett országokba.
Az áruszállítás minél olcsóbbá tétele érdekében a legmagasabb rendű főutak mellett lévő településekre összpontosítva helyezték át üzemeiket, leépítve egész iparágakat olyan nagyvárosokban is, mint Detroit, amelyek nem a legfrekventáltabb sztrádák, hanem másodrendű autópályák vagy autóutak mellett épültek ki. Így alakultak ki az USA nagy területein azok a rozsdamezők, amelyek a gyáripar leépülése folytán mára teljesen lepusztultak. Emiatt azokban a körzetekben hihetetlenül nagy méretűvé vált a munkanélküliség és az elszegényedés.
Ennek következménye lett a 2008. évi, nemzetközivé dagadt, az 1929–33. évihez hasonló világválság, amely túlnyomóan a családi házban lakó hiteleseket döntötte nyomorba, azokat, akik banki kölcsön útján jutottak ingatlanjaikhoz, lakáshiteleiket azonban törleszteni képtelenné váltak. Ennek következtében a bank a bedőlt lakáshitelesek ingatlanjait csődeljárás útján megszerezte, amelyek azonban a hitelező bankok nyakán maradtak, mivel nem volt rájuk kereslet. Emiatt kereskedelmi bankok egész hálózata ment tönkre az USA-ban.
Mindez komoly társadalmi feszültségekhez vezetett. Ezért van Trumpnak igaza abban, hogy ezen a helyzeten változtatni szükséges, és az USA cégeinek külföldi országokba kihelyezett termelését vissza kívánja hozni azokba a régiókba, amelyek az itt vázolt okok miatt rozsdaterületekké váltak. Trump célja ezzel az, hogy újból élhetővé váljanak ezek a vidékek. Megélénküljön ismét a pangó gazdaság és felszámolódjon az óriásivá nőtt munkanélküliség. Mindez alapvető érdeke az ország túlnyomó többségét jelentő munkás-, kis- és középvállalkozói polgári rétegeknek, ám a termelést kihelyező nagyvállalkozói körnek csak akkor, ha a visszatéréssel és az infrastruktúra kiépítésével, helyreállításával a költségeket az állam átvállalja.
Valamint a hazai termelési és áruszállítási költségek legalább azonos szinten maradjanak, mint amilyenek a kihelyezett termelésnél voltak. Ezért Trumpnak olyan gazdaságpolitikát kell folytatnia, amellyel a nagytőke számára kiegyenlítődnek a kihelyezett termelés alacsonyabb bérköltségeinek magasabbá válásából eredő többletterhei. Ha mindezt sikerül Trumpnak elérnie, akkor ez a gazdaság- és szociálpolitika sikeresnek fog minősülni, az üvegházhatás szempontjából azonban távlatilag kérdésessé válik.
Ugyanakkor az USA-nak azon tagállamaiban, ahol nincsenek vagy csak kismértékben vannak rozsdamezők, a kormányzók, szembemenve Trumppal, kiállnak a klímavédelmi egyezmény fenntartása mellett, és vállalják a rájuk eső rész korlátainak a betartását. Ebből kiindulva lenne lényeges, hogy az EU bizottsága Trump szidalmazása helyett olyképpen tárgyalna vele, melynek eredményeként lehetőség nyílna a klímavédelmi egyezményt betartani kész államokkal egyenként megállapodni. Eme kezdeményezésben élen járhatna a magyar diplomácia. Helyes lenne, ha a tagországok egyenkénti írásbeli felhatalmazásával az Európai Bizottság az USA azon tagállamaival szerződést kötne, amelyek vállalnák a légszennyezés-korlátozás rájuk eső részének a betartását.
A szerző gazdasági, munka-, szociális és környezetvédelmi jogász