Mi az, amit nem értenek a kormányzó koalíció kritikusai? A kérdést egy cikkből kölcsönöztem, amely a közelmúltban jelent meg egy lengyel fővárosi napilapban (Rzeczpospolita, szeptember 19.), amely objektívnek nevezi magát, de egyértelműen kritikus a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párttal szemben, és nézetei inkább a lengyel parlament ellenzéki pártjaihoz, azok közül a legnagyobbhoz, a liberális Polgári Platformhoz (PO) állnak közel. A hivatkozott cikk Michal Szuldrzynski Mi az, amit nem értenek a PiS kritikusai? című írása.
Ebben a szerző azt elemzi, miért eredménytelenek a PiS elleni támadások, amikor a lengyel ellenzéki politikusok és újságírók, de az Európai Unió brüsszeli bürokráciájának vezetői is azokat a vádakat hangoztatják, hogy „miután lábbal tiporták az alapvető szabályokat, elfojtották a szólásszabadságot, felszámolták a hatalmi ágak megosztását és autoriter rendszert vezettek be, a kormányzó párt támogatottságának a padlót kellene súrolnia”.
Eközben a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a PiS hatalomra kerülése óta – 2015 novemberétől napjainkig, vagyis két és fél év alatt – a párt társadalmi támogatottsága nemcsak hogy nem csökkent, hanem jelentősen emelkedett. A két éve tartott parlamenti választásokon a támogatottság 37,5 százalék volt, szeptemberben pedig az Ewybory.pl portál adatai szerint, amely a legjelentősebb közvélemény-kutató intézet adatait összegzi, a támogatottság meghaladta a 40 százalékot.
Milyen ismerősek Magyarországon a fent idézett vádak! A lábbal tiport szabályok, a szólásszabadság elfojtása, a hatalom autoriter jellege – ennek ellenére a kormányzó Fidesz–KDNP-koalíció népszerűsége a társadalom körében hasonló mértékben növekszik. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy a Rzeczpospolita cikke szerint mi az oka annak, hogy a Jog és Igazságosság elleni támadások nem vezetnek Lengyelországban eredményre, ugyanis a magyar és a lengyel helyzet sok hasonlóságot mutat. Szuldrzynski cikkének részleteit mutatom be, idézőjelek között, ehhez fűzöm saját megjegyzéseimet.
Fontos újdonság az a tény, amelyet kiemel a varsói újságíró: „A PiS igyekszik megmutatni a választóknak, hogy betartja választási ígéreteit.” „Sok párt mondta eddig, hogy a tehetősebbekkel szemben törődni fog a szegényekkel, de a PiS az első párt, amely ezt valóban megtette.” Elsősorban a társadalom széles rétegeit érintő szociális engedményekről van szó.
A PiS által elfogadott törvény 2016 áprilisától kezdve, tehát néhány hónappal kormányra jutása után, minden 18 évnél fiatalabb gyermekre ötszáz zloty (átszámítva mintegy 37 ezer forint) kiegészítő támogatást biztosít az olyan családokban, amelyek legalább két gyermeket nevelnek, az alacsony jövedelműek esetében pedig akkor is, ha csak egy gyermekük van, a program neve 500+. A támogatásban 2,7 milliónál is több család részesül (Lengyelország lakossága 38,4 millió). Ez egy olyan általános szociális támogatás, amely következtében a kormány számításai szerint a következő tíz évben mintegy 280 ezerrel nő a születések száma.
„Számottevő pénzforrás került a társadalomba, és ami érdekes, nem tett a gyermekek után kapott támogatások között különbséget a gazdagok és szegények között– és ez (mindennek ellenére) növelte a fogyasztást és hozzájárultak a GDP növekedéséhez. Egyelőre nem igazolódtak be a liberális közgazdászok katasztrofális prognózisai, amely szerint a 500+ program Lengyelország számára katasztrofális eredményekkel jár, a tények viszont azt bizonyítják, hogy a támogatás csaknem négymillió lengyel gyermek családjához jutott el.”
„Az időseknek ingyenessé tették a gyógyszereket, felemelték a minimálbért”, és ez „a liberális elemzők szerint elrémisztő, az állampolgároknak azonban tetszik”. „Az egyik legfontosabb választási ígéret az volt, hogy csökkentik a nyugdíjkorhatárt – ez most lép életbe. A liberális kritikák ellenére a közvélemény-kutatások arra mutatnak rá, hogy a lengyelek nem fogadták el a korábbi, ellentétes előjelű, 2013-ban elfogadott, a PO által bevezetett reformot.
„Egyúttal bankadót vezettek be (a lengyelek nagyon nem szeretik a bankokat).” Ezt az adóformát is nagyon hamar alkalmazták, 2016 februárja óta hatályos (ez a hatalom átvétele utáni harmadik hónap volt). Mértéke 0,44 százalék, ez Európában a második legnagyobb ilyen adó a magyarországi után, amely 0,55 százalék, és 2011-ben vezették be. A PiS harcot hirdetett „az illegális üzemanyag-kereskedelem ellen és az áfabehajtás rendszerének szigorítását ígérte. A média csaknem naponta ad hírt olyan bűnözői csoport felderítéséről, amely adót csalt vagy jogtalanul igényelte vissza az áfát.
Az a jelszó, hogy »elég, ha nem lopnak, és lesz pénz, amit oda lehet adni az embereknek«, demagóg ugyan, de kifejezi az állam szerepének változását. Ha ehhez hozzáadjuk a költségvetés egészen jó állapotát, a GDP növekedését és a csökkenő munkanélküliséget, a jó változásokra panaszkodó ellenzékieket nem értik azok a társadalmi csoportok, amelyek a változásokon nyertek.”
A minőségi változás a kultúra területén is megfigyelhető. „Bár a liberális vagy a baloldali közösség megrémül attól, hogy az iskolai programokban a hazafiság hangsúlyt kap, a közmédiában a kommunistaellenességet hangsúlyozzák stb., vagy hogy a hatalom résztvevőinek vallásosságát bemutatják és részvételük a vallási eseményeken közeseménnyé válik – mindez nem csak a Radio Maryja adó hallgatóinak tetszik.” Az említett rádióállomás 1991 óta működik, katolikus rádióállomás, amely a hagyományos lengyel vallásosságot képviseli.
Az egész országra kiterjedő társadalmi tudat építésében fontos szerepet játszik a külpolitika.
„A PiS képes arra, hogy elemezze a társadalom félelmeit és vágyait. A biztonság kérdése is idetartozik. Az, hogy országunkban nem volt a fanatikus iszlám által inspirált terrortámadás, azt eredményezi, hogy a szubjektív biztonságérzet növekszik. Bár a PiS – megint csak a politikai korrektséget és a liberális dogmákat figyelmen kívül hagyva – felerősíti a migrációellenes és az iszlámellenes retorikát, tökéletesen megfelel az egyszerű lengyelek elvárásainak.” „A PiS és az Európai Bizottság közötti konfliktust úgy állítja be a párt, hogy ez büntetés a muzulmán államokból érkezők befogadásának elutasítása miatt, és ez eredményes is lehet.
Az Amerika-barát lengyeleknek az a tény (is) sokat mond, hogy ellátogat hozzánk Donald Trump, és dicsér minket, ugyanakkor komoly konfliktusunk van az uniós elitekkel. A Németországgal szembeni kártérítés esetében hasonló mechanizmus működik.” „Bár a nagyvárosi közösségek [ahol a neoliberális politika nagyobb támogatású – K. S.] kritikával illetik, széles csoportoknak jelenthet elégtételt az egyenlő pozíció politikája”, és ezeknek „ez további lépést jelent afelé, hogy Lengyelországot alanyi jogon kezeljék”.
Érdemes megemlíteni, hogy Donald Trump elnök varsói látogatásán, július 6-án találkozott a 12 kelet-közép-európai uniós tagország vezetőivel, akik 2015 óta az úgynevezett Három tenger kezdeményezés tagjai. A varsói találkozó azért volt különleges és fontos, mert Trump elnök és a mostani amerikai politika hasonlóan nemzeti, tehát globalizmust és bevándorlást ellenző álláspontot képvisel, mint a mi közép- és kelet-európai államaink, amelyek, szemben a nyugat-európai országokkal, évtizedeken keresztül átélték a kommunista terrort, és elegük van abból, hogy egy külső felettes központ (ami jelenleg az EU-ban Brüsszel) kényszerítse rájuk akaratukat.
Ugyanakkor ezeket az államokat nem szállták és bénították meg olyan milliós tömegek, amelyek kulturálisan, etnikailag és vallásukban (iszlám) idegenek, mint ahogy Nyugat-Európát. Az amerikai elnökkel való találkozásra tehát úgy lehet tekinteni, mely felértékeli azt a politikát, amelynek számára fontos a saját nemzete, a társadalom és amely képes ellenállni a globalizmus nyomásának és fenyegetésének.
A PiS politikájának – foglalja össze a Rzeczpospolita újságírója – „egy mérhető eredménye van, és ez a presztízs bizonyos újraelosztása”. Bár a neoliberális lengyel tudósok egyik képviselője, Wojciech Sadurski jogászprofesszor szerint Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke „a felvilágosulatlan plebejusoknak felkínálta a hatalomra jutás érzését”, a PiS politikája eredményeképpen sokan, akik eddig másodrangú állampolgároknak érezték magukat, visszanyerték büszkeségüket. Lengyelországban kezdték magukat otthon érezni, és az a véleményük, hogy a kormány az ő érdekeiket képviseli.
„Az ellenzéknek nem lehetnek illúziói – a PiS támogatása szilárd alapokon áll. Ma csak saját maga okozhatja vereségét, ha arroganciája szétveri azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt két évben elért.” A Rzeczpospolita által megjelölt fenyegetettség ellensúlyozásaként jelzem, hogy szeptember végén eddig két ellenzéki képviselő ült át a PiS-frakcióba, amely ezáltal 236 képviselőt számlál, ami a parlament 51,3 százalékát jelenti.
Az elemzés nem a kormányzó pártnak jelent útmutatást, inkább az ellenzéki pártoknak nyújt figyelmeztetést, hogy milyen csapdákat kell elkerülniük. Figyelemre méltó annyiban, hogy minden kritika dacára rámutat a Jog és Igazságosság párt politikájának helyes voltára. Ami az ellenzéki kritikát és a hatalom helyes lépéseit illeti, a lengyelországi és a magyarországi politikai helyzet sok hasonlóságot mutat, így ezt a lengyel elemzést értékelhetjük úgy is, mint amely alátámasztja a magyar kormány politikájának helyességét.
A szerző Magyarországon élő lengyel író, történész