Biztonság–használhatóság–költség. Ezek azok a szempontok, melyek alapján a tranzakciókat lebonyolító állampolgárok és cégek eldöntik, hogy vajon mikor és milyen formában fizetnek. Természetesen lehet fizetni másik áruval vagy akár ellentételezések nélküli helyzetek is előfordulhatnak – de ezeket a módozatokat most tegyük félre. Vizsgáljuk meg azonban azt, hogy vajon mi dönti el, hogy a vevő milyen módszerét, illetve eszközét választja a fizetésnek, s vajon igaz-e az az állítás, hogy a készpénz a legdrágább, a szürke- és feketegazdaságot leginkább támogató, a biztonság (lásd például: bankjegyhamisítások) szempontjából pedig a legkockázatosabb megoldás?
Árnyalja a képet a közelmúlt néhány történése. Görögországban – ezen a nyáron, de előfordulhat ez még a közeli jövőben is – a bankok korlátozták a készpénzfelvételt, s emiatt szinte kezelhetetlen gazdasági válsághelyzet alakult ki. A pénzügyi válságok esetén rendkívüli jelentősége van a likviditásnak, azaz az azonnali fizetőképességnek, s extrém helyzetben az is előfordulhat, hogy a bankban sincs biztonságban a pénzünk. Erre az esetre a legjobb példa Ciprus esete, ahol a bankbetéteket központilag megadóztatták. Ugyanakkor a modern világban pénzintézetek nélkül nem tud semmi működni. A bankok elleni hisztéria ezért önbeteljesítő hatással járhat.
A készpénz-helyettesítő eszközök piacán forradalom zajlik. Ma még a legnagyobb szereplő a bankkártya, mely lehet betéthez kötődő, de lehet hitelkártya is, ám sorra jelennek meg a különböző azonosítókkal (chip, arcfelismerés, ujjlenyomat stb.) bíró más eszközök is. Nyilvánvaló, hogy mindenki szerepet szeretne találni a piacon, s részesedést a tortából. Bár a hagyományos készpénznek már nincs aranyfedezete, de részben az állam kizárólagos készpénz-kibocsátási monopóliuma, részben pedig a hamisítás elleni törvényi védettség miatt a bankjegy biztonságos fizetési eszköz. Ellentétben például a rohamosan terjedő Bitcoinnal, melynek nincs meg a megfelelő garanciája semmilyen értelemben sem: ez egy virtuális magánpénz, amit csak a bizalom tart fenn. Addig és amennyiben persze az létezik.
Nézzük ezért először a cikk elején szereplő hármasból a biztonság kérdését! Bár vannak bankjegyhamisítási szándékok és esetek, ezek szórványosak és összességében nem jelentősek. Miután a bankjegyeinket folyamatosan fejlesztik, tavaly jelent meg hazánkban az új tízezres, s az idén várható az új húszezres is, így látható, hogy az állam, a nemzeti bank mindent igyekszik megtenni annak érdekében, hogy a hamisítókkal való versenyfutásban helytálljon. Ezzel nincs is gond. Viszont nem árt arra is felfigyelni, hogy míg egy lopásnál néhány ezer-tízezer forintos veszteségünk van, a hamisításnál szintén, addig az egyre kiterjedtebb kiberbűnözés esetén a bankkártyáinkat (számláinkat) – akár hitelfelvétellel is – sokkal nagyobb nagyságrendben megcsapolhatják. Erre sajnos a közelmúltban egyre több példa is volt. Bár a bankok az esetek többségében igyekeznek helytállni, de a gyorsaság nem mindig jellemző.
A használhatóságnál viszont fontos megállapítani, hogy a kis tételeknél egyelőre nem kérdés, hogy a készpénz az úr. Az aprófalvakban, illetve a szegényebb néprétegekben komoly társadalmi feszültséggel járna ugyanis, ha a készpénzes fizetést akárcsak korlátoznánk is. Az leszögezhető, hogy jelenleg a készpénz korlátlanul, a többi készpénz-helyettesítő eszköz pedig korlátozottan vehető igénybe. Kivéve talán néhány fesztivált, ahol is sokkal inkább azért használnak más fizetőeszközt, mert az így jelentős marketing-, illetve reklámhatású, valamint mert a fesztiválszervezők ennek segítségével próbálják elérni, hogy minden tranzakcióról tudomásuk legyen. Magyarán nyilván a profitérdek mozgatja ezt is, mint szinte minden mást.
A költségekről. Ugyan nem számszerűsítik és reklámozzák, de a készpénz-helyettesítésnek is komoly költségei vannak. A szoftvereket ki kell fejleszteni, karban kell tartani, folyamatosan kontrollálni kell a biztonságát, s bizonyos dolgokat pedig le kell gyártani hozzá. (Bankkártyák, leolvasók stb.) A számlapénzek áramlásának szintén megvannak a maga piacterei, melyeket kialakítani, működtetni, folyamatosan fejleszteni kell. Persze van a készpénznek is költsége: gyártási, logisztikai, védelmi ráfordításai, s megsemmisítési feladatai is. Tehát nincs költségmentes eszköz, s nem is lesz… Ma, s a jövőben is verseny zajlik, változó sikerrel, a szereplők között az előbb említett biztonság–használhatóság–költségek háromszögében.
Az, hogy bár hazánk készpénzhasználatban az „erős” országok között van, nem meglepő. Ahogy az sem, hogy – mint ahogy többnyire ma a világban – a készpénzhasználat is emelkedik, ezt arányaiban a GDP-hez vagy a tranzakciók volumenéhez viszonyítják. Ezen azért sem lehet csodálkozni, mert az infláció és a kamatok a nullához közelítenek, így a likviditás mellett a kamat eltűnése is a készpénzt kedvezményezi. Külföldön sem olyan idilli a helyzet, mint azt a készpénz-helyettesítő eszközöket gyártó, forgalmazó és működtető cégek a saját profitérdekük sugallatára hangsúlyozni szokták. Tavaly Dél-Tirolban (Észak-Olaszországban) nyaraltunk, míg az idén Csehországban, annak is a legfejlettebb régiójában, Karlovy Varyban töltöttünk egy hetet. Az első helyen egy Garda-tó melletti pizzériában a kedves román kiszolgálólány tudatta velünk, hogy ne akarjunk ötven euró alatt kártyával fizetni, mert nem lehetséges. Az ugyanis nekik nem éri meg! Csehországban, Loket várának múzeumi belépőjénél pedig az utolsó kétszáz koronásomat kérte el a kasszás, mert – mint ahogy elmondta – a bankok öt százalékot kérnek tőlük a tranzakció összegéből, így ők a kártyás fizetést megszüntették.
Azért nem terjed tehát jobban az alternatív fizetési mód, mert nem tud elég vonzó lenni, s a kereskedőknek nem éri meg. További fejlesztésekre van tehát szükség, ami persze szintén pénzbe kerül, melyek elősegíthetik nemcsak a készpénzkímélést, hanem a szürkegazdaság csökkentését is. Bár látni kell azt is, s ehhez elég néhány mai gengszterfilmet megnézni, hogy a mai világban a maffiózók sem aktatáskával, s benne dollárkötegekkel mászkálnak, hanem többnyire egy komputer mellett a világhálón lógnak, küldözgetik, utaztatják, s titkolják az illegálisan szerzett pénzüket.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár