Azóta, hogy az Országgyűlés 2012 végén törvényt hozott a letelepedési kötvényről, nagyot fordult a kocka az állampapírpiacon. Amikor a képviselők megszavazták a harmadik országbeli állampolgárok számára kidolgozott speciális konstrukciót, a piacról csak igen drágán, hat százalék körüli kamattal jutott forráshoz a magyar állam. Így eleinte a jogszabály által meghatározott feltételek, vagyis az, hogy a piacinál másfél százalékponttal kisebb, de legalább kétszázalékos kamatot fizet az állam a befektetőnek, igen kedvezőek voltak magyar szemszögből. Később azonban, ahogy a magyar gazdaságpolitikai konszolidáció eredményei beértek, és világviszonylatban is csökkentek a kamatok, egyre olcsóbban jutott finanszírozáshoz az állam, és mára már a kétszázalékos küszöbértéknél alacsonyabbak a másodpiaci hozamok. Abszurd módon tehát a magyar makrogazdasági mutatók javulása az, amely drágává tette a letelepedési kötvényt, amelyhez előbb 250 ezer, majd egy módosítás következtében 300 ezer euróért lehet hozzájutni.
Fontos szempont volt az is, amely a letelepedési kötvény mellett szólt négy évvel ezelőtt, hogy igen biztonságos és kiszámítható forrást jelentett az országnak egy olyan környezetben, amelyben a devizafinanszírozáshoz való jutás akadozott. A speciális kötvényt ugyanis az ötéves futamidő letelte előtt nem lehet visszaváltani, átruházni, tehát nem áll fenn annak kockázata, hogy a befektetők tömegesen és pánikszerűen távozzanak, amire 2008-ban volt példa a forintkötvények esetén. Mára ez az előny is sokat halványult, ugyanis miután már két nagy hitelminősítő is javított az ország adósbesorolásán, a magyar állampapírok egyre kelendőbbek, a tőketulajdonosok szinte tolonganak azért, hogy ide helyezhessék ki pénzüket. A piaci turbulenciáknak nyomuk sem maradt, a legjobb példa erre az, hogy nagyobb piaci megingások a Brexit után sem voltak tapasztalhatóak.
Ha az unión kívüli üzletemberek számára kidolgozott letelepedési kötvényt egy másik euróalapú termékhez, a Prémium Euró Magyar Államkötvényhez (Pemák) hasonlítjuk, akkor kiderül, hogy nem is olyan drága ez a forrásbevonási forma. A Pemákért ugyanis két százalék feletti kamatot fizet a magyar állam, igaz az a pénz elsősorban belföldi befektetők zsebében landol, ami „enyhítő körülmény”. Érdemes még kiemelni azt is, hogy a speciális kötvénypiaci konstrukció – a lakossági állampapír-vásárlás felfuttatása és a jüankötvény kibocsátása mellett – sokat segített abban, hogy a finanszírozást diverzifikálja a kormány. Ha a több lábra állás nem történt volna meg, akkor a piaci kamatok sem lennének a mostani alacsony szinten.
Az előbbi tényezőket – azt, hogy kezdetben igen nagy szükség volt a letelepedési kötvényt vásárlók euróira, illetve a számottevő javulást, amely végbement a magyar gazdaság és eszközök megítélésében – valahogy elfelejtik megemlíteni azok a kritikusok, akik a kötvénypiaci termék drágaságát – ma már joggal – kifogásolják. Arról is kevés szó esik, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ATV-ben már szeptember 7-én arról beszélt, hogy módosíthatnak a letelepedési kötvényen, ami a termék felfüggesztését vagy piaci környezethez való illesztését is jelentheti. Szavait azóta más kormányzati képviselők is megerősítették. A kabinet tehát észrevette, hogy valamit kell kezdeni ezzel a kérdéssel, az ilyen döntések meghozatala azonban nem szokott néhány nap alatt megtörténni.
A magyar letelepedési kötvényt ért támadások, a drágaság mellett, továbbá arra vonatkoztak, hogy nemzetközi összehasonlításban túlságosan könnyen hozzá lehet jutni ahhoz. Ha körbenézünk a piacon, az látható, hogy Európában a bolgár konstrukció áll a legközelebb a magyar eszközhöz, és többnyire való igaz, hogy jobban a zsebükbe kell nyúlniuk az ügyfeleknek, ha nem a magyarokkal üzletelnek. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2012–2013-ban nagy szükség volt euróforrásokra, így akkor vonzóvá kellett tenni a terméket. Ma már más a helyzet, így most jött el az ideje annak, hogy esetleg növelje a kormány a befektetésként elvárt összeget, netán más jellegű feltételeket is támasszon (például cégalapítás vagy ingatlanvásárlás), vagy esetleg bezárja a boltot. Mindkét lehetőség mellett szólnak érvek pro és kontra is.
Végül pedig ami a kötvényeket első kézből megvásárló társaságok működési formáját illeti, magyarán azt, hogy az irodák offshore hátterűek, szakmai vélemények szerint ez piaci sajátosságnak tekinthető, nem magyar jellegzetesség. A közvetítők a termék 2013 elejei indulása óta valamivel több mint egymilliárd euró értékben vásároltak letelepedési kötvényt az Államadósság-kezelő Központtól. Ügyfeleik között többségben vannak a kínaiak, akiket az oroszok követnek, de számos közel-keleti ország polgára is élt a lehetőséggel. Ezen térségek esetében könnyen előfordulhat, hogy a kormány nem nézi jó szemmel a világpolgárrá válást, így az ügyfelek védelme érdekében is kulcskérdés inkognitójuk megtartása. Természetesen a magyar hatóságok előtt a vásárlóknak föl kell fedniük a kilétüket, az érdeklődők személyre szabott, alapos nemzetbiztonsági vizsgálaton esnek át.
Éppen ez – hogy beszolgáltatják a róluk kért adatokat –, és nem a pénztárcájuk vastagsága különbözteti meg őket a kerítésszaggató illegális migránsoktól, akik az unió földjére lépve eldobálják útleveleiket és személyes papírjaikat.