A Hvg.hu szerzői gárdája olyan, mint a huzatos kapubejáróm egyik sarka, ahová mindenfélét összehord a szél. Sokfelől verbuválódtak a visszatérő szerzők: megfér ott a mind szenilisebb szalonforradalmár Tamás Gáspár Miklós, a magát (neo)konzervatívnak képzelő Seres László, a szenteskedő köpönyegforgató Balavány György csakúgy, mint az exnépszabadságos Révész Sándor. Mind közül a legviharvertebb figura azonban kétségkívül Tóta W. Árpád, aki nekrológ helyett gyalázkodó pamfletet írt a később szentté avatott II. János Pál pápa halálakor, és akivel korábban televíziós politikai vitaműsorokban eresztettek össze.
Egyszer, amikor az adás után a stúdióból az autómmal valahová elszállítottam, lesújtó véleményét fejezte ki lapom szervilizmusáról, különös tekintettel az én munkásságomra. Onnantól különös figyelemmel kísértem az írásait: miként kell szervilizmustól mentesen működni e rögös pályán? Emiatt aztán sok szórakoztató percnek lehettem részese.
Nemrég a hallókörömbe került Tóta W.-nek a Macifröccs című klubrádiós műsora: hiába, univerzális tehetség, csak úgy szörfözik a médiumok között. A macifröccs jelentéséről megoszlanak a vélemények: sima málnaszörp-e, vagy van benne némi bor is – mindenesetre pezseg. Volt pezsgés abban a műsorban is, amelyben a kolléga Gyurcsány Ferencet látta vendégül.
Az őszödi hőst most hagyjuk – sokkal érdekesebb a minden szolgalelkűségtől érintetlen felvezetés. Érdemes hosszabban citálni (képzeljék hozzá Tóta W. zengő orgánumát):
„Mintha pásztortűz ég, úgy lobog fel nékem. Ezt én magam írtam Gyurcsány Ferenc alakjáról hét évvel ezelőtt. Jó, eredetileg Arany János írta Toldiról, de helyénvalónak tartottam hozzá kötni. Most már bevallhatom, ha használhatom a Klubrádiót emlékirataim könyvének, hogy én Gyurcsány Ferencért szinte rajongottam valaha, sőt Yeats-verset is közöltem a lemondása alkalmából, pedig a Yeats-mániámat csak a szerelmeimmel szoktam megosztani. Mind ismerjük azt a helyzetet, amikor eltelnek az évek, eltávolodunk egymástól, és ott ülünk egymással szemben, és valahogy hiányzik az az érzés, és van egy kis bűntudat, hogy hova lett minden? És most itt ülünk egymással szemben. Szeretném, erőltetném, mert valaha működött köztünk (…) hát ez az a kis hülyeség, amit kémiának hívnak. Ugyanakkor a kémia egy tudomány, úgyhogy szeretnénk ebben a műsorban megfejteni, hogy mennyire szépen öregszik Gyurcsány Ferenc, meg mi történt ezekben az években, és ebben Gyurcsány Ferenc lesz a segítségünkre. Gyurcsány Ferenc volt a mi Trudeau-nk és Macronunk, before it was cool – mielőtt ők egyáltalán színre léptek volna. Aztán ő lett az első számú közellenség, és évekig az volt a standard eljárás bármilyen ellenzéki kezdeményezéssel szemben, hogy valahogy összekötötték Gyurcsánnyal, aztán felplakátolták, hogy együtt tették tönkre az országot. Ma meg a magyar progresszívek is Macronért rajonganak, mint a focibolondok a Barcáért. A népet pedig egy nyolcvanhét éves öregemberrel ijesztgetik inkább. Elnök úr, jó napot kívánok!”
És most leszámítva a többször ide-oda forgatott kötelező iróniát (amelyet a Demokratikus Koalíció sem igen érzékelt, mert akkor nem pakolja ki sietve az interjút a honlapjára): van ennél mélyebb és forróbb behódolás? Yeats meg kémia!
Gyurcsány amúgy „progresszívéknál” akkor épp Tony Blair volt (ezt poposítva a táncikáló Hugh Grant). Tóta W. nem szépen öregszik: romlik a memóriája. Talán már azokra az aranyidőkre sem emlékszik, amikor csúcsgázsit lehetett kapni a Gyurcsány-féle köztévétől lejárt szavatosságú közgazdasági propagandarajzfilmek szövegkönyvéért…