A konzervatív katolikusok és a baloldali (rendszerkritikus) feministák többnyire egymással szemben állnak azokban a vitákban, amelyekben a nő teste feletti önrendelkezés, illetve a nők reproduktív jogai a témák. Most azonban zajlik egy diskurzus, amelyben az abortuszkérdésben életpárti álláspontot képviselő katolikus egyház közös platformra helyezkedett a választáspárti feministákkal.
E szokatlan koalíció a béranyaság intézménye ellen jött létre. Az általános „definíció” szerint béranyának bárki jelentkezhet, aki arra egészségügyileg alkalmas, és az embrió kihordásáért nemcsak a felmerült költségei megtérítését kérheti, hanem bármekkora összeget, amelyben a genetikai szülőkkel megállapodott. A gyakorlat megszüntetéséért a napokban önálló konferenciát szerveztek Rómában, ahová egész Nyugat-Európából érkeztek baloldali feministák és katolikus politikusok.
Világszerte eltérő szabályozás vonatkozik a béranyaságra. A gyakorlat legális az Egyesült Államokban és Kanadában, a legtöbb nyugat-európai országban viszont nem engedélyezett. Törvénybe ütközik Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Svédországban, míg az Egyesült Királyságban nincs speciális vonatkozó szabályozás, így minden bizalmi alapon történik az örökbe fogadni szándékozó szülők és a béranya között. Uniós szinten viszont megszületett egy állásfoglalás: az Európai Parlament 2015-ben hozott egy határozatot, amelyben elítélte a béranyaságot, ez azonban, tény, nem köti a tagállamokat. Az egyik prominens olasz feminista szervezet, a Se Non Ora Quando most az ENSZ-t sürgeti, hogy tiltsa meg a gyakorlatot, mivel aláássa az emberi jogokat és a női méltóságot.
Bár az intézmény elleni fellépés közös, a katolikusok és a feministák eltérő érvek mentén utasítják el a béranyaságot. A katolikus egyház már a 80-as évektől ellenzi a gyakorlatot. A Vatikán a kezdődő emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról szóló Donum vitae-ban (Az élet ajándéka) helyezkedett szembe az in vitro megtermékenyítéssel. Ebben a béranyaságot úgy definiálták, mint ami ellentétben áll az anyaság eszményével, a házasság egységével és az emberi személy szaporodásának méltóságával. Később, a Dignitas personae (Egy személy méltósága) útmutatásában pedig az egyház ugyancsak elítélte az úgynevezett születés előtti örökbefogadást, vagyis a gyakorlatot, amikor egy nő egy embriót úgy hord ki, hogy az biológiailag nem hozzá tartozik. (Vannak egyébként olyan életvédő keresztény csoportok, amelyek az embrió örökbefogadását támogatják.)
A másik oldalon az európai feministák szintén elkezdtek küzdeni a gyakorlat ellen, ami azonban törésvonalnak bizonyul közöttük és az észak-amerikai feministák egy része között. Utóbbiak ugyanis úgy vélik, hogy a béranyaság intézményének elítélése szembemegy a nemek egyenlőségéért és a homoszexuálisok jogaiért folytatott küzdelemmel. Ők azt vallják: ha a nők mehetnek spermabankba, akkor egy férfinak miért ne lehetne engedélyezni, hogy fizessen a petesejtért és a béranyaságért mint „szolgáltatásért”. Ez az érvelés azt (is) szem előtt tartja, hogy a béranyaság lehetővé teszi homoszexuális pároknak, hogy biológiai értelemben saját gyermekük lehessen, vagyis ezzel egy olyan kiváltsághoz juthassanak, amellyel máskülönben csak a heteroszexuális párok élhetnek.
Nemcsak az észak-amerikai, hanem egyes európai feminista csoportok is kiállnak a béranyaság mellett. Például Olaszországban casus bellinek minősült a béranyaság a feministák közt, hiszen a Se Non Ora Quando Factory csoport pont az ezzel kapcsolatos ellentétes nézetei miatt vált ki anyaszervezetéből, az intézmény felszámolása ellen küzdő Se Non Ora Quandóból. A kiváltak azzal érvelnek, hogy ma már mást jelent anyává és apává válni, mint korábban, így az új lehetőségeket el kell fogadni. Még azonban így is azok vannak többségben az európai feministák közt, akik ellenzik a béranyaságot, és az ellene való küzdelemben a patriarchátus elleni harcot látják. Ezek a szervezetek azt mondják, hogy az évezredek óta fennálló patriarchális értékvilág megpróbálja egy élő reprodukciós eszközzé degradálni a női testet, és a béranyaság egy újabb, az eddigi legszélsőségesebb formája ennek a felfogásnak. Egy nő testét nem szabad áruba bocsátani csak azért, mert egy homoszexuális pár gyermeket szeretne – vallják.
A római konferencia egyik előadója, a feminista író Marina Terragni így summázta a világnézeteken átívelő együttműködést: míg a béranyaság megtiltásával a feministák a patriarchátust akarják felszámolni, a katolikusok a család intézményét védik, az anarchisták pedig a kapitalizmus elleni harcként foghatják fel. A céljuk viszont közös: a „testkölcsönzés” gyakorlatának felszámolása.
Látnunk kell azt, hogy a béranyaság egy kereskedelmi tevékenység, amely során a nő szolgáltatás gyanánt kölcsönadja méhét a megrendelőknek. Ebben a tranzakcióban a nő és az általa kihordott gyerek nem több, mint egy árucikk, akit adnak és vesznek, miközben súlyosan sérül az emberi méltósága. Éppen ezért a béranyaság semmiben nem különbözik a szervkereskedelem gyakorlatától.