Tovább írja a kárpótlás regényét az Alkotmánybíróság (AB). Mert akárhonnan nézzük is, lényegében erről van szó abban az eljárásban, amelyet egy látássérült, rokkantnyugdíjas asszony kezdeményezett az öröklési jog sérelme miatt. A testület honlapján közzétett információk szerint az ügyet már tárgyalta az AB, így hamarosan kiderülhet, vajon a kérelmező örökli-e a barátnője végrendeletében megjelölt földterületeket, vagy pedig a magyar állam. További kérdés, hogy ha az asszony javára szóló végintézkedés ellenére az állam örököl, kaphat-e kártalanítást az örökös.
A történet önmagában is rendkívül érdekes, hiszen a rokkantnyugdíjas asszony a barátnőjétől örökölt volna három, egészen kis alapterületű, összességében kéthektárnyi földrészletet, amelyek kiegészíthették volna az ő korábbi hasonló méretű külterületi parcelláit. Az AB-t megkereső panaszos a beadványában hozzáteszi: a 98 éves korában elhunyt barátnőjét nyilván a hosszú éveken át tartó jó kapcsolat indította arra, hogy még 2012-ben az ő javára végrendelkezzék.
A földeket egyébként a rendszerváltozás után mindketten vagyoni kárpótlás útján szerezték. Megtudható az is, hogy a reménybeli örökös hosszú időn át segítette, ápolta, támogatta barátnőjét, akinek egyébként nem volt gyermeke vagy más törvényes örököse. A közjegyző a haláleset után a hagyatéki eljárásban megállapította ugyan, hogy a végrendelet formailag szabályszerű, de az államot nevezte meg örökösnek, s ezt a döntést a törvényszék jóváhagyta, mégpedig a 2013. évi földforgalmi törvény alapján. Ez a jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a földművesnek nem minősülő egyszerű magánszemély végrendelettel földet örököljön, ha a tulajdonában lévő ingatlanok nagysága ezzel meghaladná az egy hektárt.
Az alkotmányjogi panaszt megfogalmazó nyugdíjas hosszan sorolja azokat az érveket, amelyek szerint a földforgalmi rendelkezés nem felel meg az alaptörvénynek, mert olyan korlátozást alkalmaz, amely nem célszerű és nem is arányos. Persze korábban, a közéleti fórumokon is hosszan folyt a vita ezekről a kérdésekről. Egyebek közt arról, ki lehet földműves, milyen végzettség kell ehhez, hogyan alakuljanak a földhasználat és a gazdálkodás egyéb feltételei ahhoz, hogy a földvásárlás és végrendeleti öröklés megengedhető legyen.
Természetesen senki sem ért egyet azzal, hogy – példának okáért – spekulánsok a jog megkerülésével hatalmas birtokokat szerezzenek, földtulajdont halmozzanak fel. Egyértelmű az is, hogy a kilencvenes években lezajlott kárpótlási eljárás idején kialakult széttagolt birtokszerkezet nem tartható fenn a végtelenségig. Idők során a kormányok ezért megpróbálták elérni az osztatlan közös tulajdonú külterületi parcellák összevonását, de ez a folyamat még távolról sem zárult le.
A mai kor egyelőre magán viseli azokat a vonásokat, amelyeket a rendszerváltozás felemás birtok-, gazdaságpolitikája idézett elő. A negyedszázada lezajlott átalakulás egyik legnagyobb ellentmondása éppen az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásának formája volt. Ennek kialakulásában pedig lényeges szerepet játszott a hajdani Alkotmánybíróság azzal, hogy az akkori köztársasági elnök javaslatára 1991 tavaszán az Országgyűlés számára meghatározta a jogalkotás főbb szempontjait.
Összességében nehéz örökség maradt az utókorra. Az Alkotmánybíróságnak remélhetően ezúttal sikerül megfelelő útmutatást adnia, s így megelőzhető lesz, hogy a régi elhibázott megoldásokból újabb és újabb sérelmek keletkezzenek.