Furcsa módon az Európai Bíróság kvótaítéletének legnagyobb jelentősége abban áll, amiről hallgat. Mert a perben a nemzetközi védelmet igénylő migránsok kötelező áthelyezéséről szóló tanácsi határozat érvényességével kapcsolatban kizárólag a norma megalkotásának módjára vonatkozóan folytatott vizsgálatot a bíróság, és csak ezt bírálta el. Kínosan kerülte viszont annak az alapkérdésnek az érintését, hogy egyáltalán van-e a tanácsnak vagy az unió bármely szervének hatásköre arra, hogy az érintett tagállam beleegyezése hiányában döntsön arról, hogy harmadik ország állampolgárai milyen feltételekkel léphetnek be a területére, sőt mi több, akarata ellenére kötelezze a tagállamot a beléptetésükre. Ez a kérdés ugyanis a területi felségjogból eredő alapvető tagállami funkció gyakorlása körébe tartozik, vagyis az egyes tagállamok vonatkozásában csak az érintett beleegyezésével lenne jogszerű lehetőség a szabályozására.
Az unión kívüli országok polgárainak a tagállamok területére történő belépésével kapcsolatos normák megalkotása a nemzetközi jog által védett legalapvetőbb állami szuverenitás része, amire vonatkozóan az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. cikk (2) bekezdése feltétlen tiszteletben tartási kötelezettséget ír elő. Azaz semmilyen uniós szerv semmilyen formában nem hozhat ezt sértő döntést. Tekintettel arra, hogy a magyar kormány mint az állami szuverenitás gyakorlója egyértelműen kifejezte azt, hogy nem ért egyet a harmadik országból származó személyeknek a magyar állam területére történő kvóták szerinti áthelyezésére vonatkozó szabályozással, így a magyar állami szuverenitás sérelme nélkül nincs jogi lehetőség Magyarországon érvényesülő uniós norma alkotására ezzel a tartalommal.
A bizottság és a tanács ezt a kompetenciahiányt, valamint az EUSZ 4. cikk (2) bekezdéséből eredő tilalmat a kvótahatározat kidolgozása és elfogadása során figyelmen kívül hagyta.
A bíróság annak ellenére értékelés nélkül hagyta ez az alapvető problémát, hogy ítéletében megemlíti: Szlovákia az érvelésében érintette a tagállamok arra való „szuverén jogát”, hogy harmadik országok állampolgárainak a területükre való belépésről döntsenek. Sőt idézte az ítélet indokolásában azt a perbeli tanácsi nyilatkozatot, amelyik maga is elismeri, hogy a kvótahatározat sérti a tagállami szuverenitást, de annak mértékét a „lehető legkisebbnek” minősíti.
A bíróság egyértelműen politikai akaratot szolgált, aminek egyáltalán nem érdeke a tagállami szuverenitás és az uniós szervek hatásköre összeütközésének vizsgálata ebben a kérdésben, mert védhetetlen jogi pozíciót jelentene a tagállami szuverenitás áttörésének megindokolása. A bíróság ítélete ezzel a politikai akarattal egyezően lényegében eljárásjogi értelemben érvényesnek minősített egy olyan uniós hatáskörgyakorlást, amelyik alapvető tagállami funkcióba tartozó kérdés szabályozását végezte el néhány érintett tagállam akarata ellenére.
A bíróság ezzel hivatkozási alapot teremthet az EU szerveinek arra, hogy a bevándorlási politikában az alapvető tagállami szuverenitás körébe tartozó döntéseket fogadjanak el, erre vonatkozó tagállami akarat hiányában is. Ezért legközelebb minden olyan esetben, amikor az EU bármilyen szerve Magyarország akaratával szemben olyan újabb szabályozásról hoz döntést, amely unión kívüli állampolgárok beléptetésére vonatkozik, javasolt úgy megindítani az adott döntés semmissége iránti pert, hogy határozott indítványt kell előterjeszteni az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése sérelmének megállapítására, mert arra nem lehet számítani, hogy a bíróság ezt önként fogja megvizsgálni.
A bíróság ítéletével szemben a megsértett szuverenitásunk megvédése az uniós jogorvoslati rendszerben csaknem lehetetlenné vált. Az ítélet olyan helyzetbe hozza hazánkat, hogy szuverenitása védelmében a nemzeti joghoz tartozó eszközöket is igénybe vegyen, és ezzel a magyar államhatalmi szervek eleget tegyenek az erre vonatkozó alkotmányos együttműködési kötelezettségüknek. „A tagállami alkotmány a tagállami szuverenitás legalapvetőbb megtestesülése” – hívja fel a figyelmet Blutman László, a Szegedi Tudományegyetem jogászprofesszora egy tanulmányában.
Minthogy a magyar alaptörvény védelmének legfőbb szerve az Alkotmánybíróság, így ezen keresztül az állami szuverenitás megóvására kiterjed a törvényi hatásköre és felelőssége is. Ennek szellemében járt el a testület tavaly év végén, amikor egy határozatában úgy foglalt állást, hogy erre irányuló indítvány alapján fenntartja magának a jogot annak vizsgálatára, hogy sérti-e az uniós közös hatáskörgyakorlás Magyarország szuverenitását.
Egyébként az európai tagállamok joggyakorlatában számos példa van arra, hogy az alkotmánybírósági feladatokat ellátó bírói testületek az uniós jog érvényesülésének korlátot szabtak a saját államuk szuverenitása védelmében. Az Alkotmánybíróságnak közbe kell lépnie, ha Magyarország szuverenitása sérül, nyomatékosította a magyar Alkotmánybíróság elnöke egy tudományos konferencián. Erre vonatkozó indítványt az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a kormány is előterjeszthet.
Végső soron a szuverenitáskontroll legfontosabb jogkövetkezménye az lenne, hogy az erről szóló alkotmánybírósági döntés mindenkire nézve kötelező, ami a szuverenitás sérelmének megállapítása esetén jogi garanciát jelentene arra, hogy a jelenlegi alkotmányos viszonyok megváltoztatása nélkül semmilyen politikai erő ne tudja elérni azt, hogy Magyarország akarata ellenére más állam polgárait a jogszerűség látszatával beléptessék a területére.
A kvótahatározat végrehajtásának kikényszerítésére irányuló kötelezettségszegési eljárásban egy másik súlyos jogsérelem is éri hazánkat, illetve az eljárás alá vont másik két tagállamot. Mint köztudott, együttesen több tízezres létszámot meghaladó áthelyezési hátrányban vannak azok a tagállamok, amelyek megszavazták a kötelező kvótát. Noha esetükben tiszta a jogi helyzet a befogadási kötelezettségüket illetően, a bizottság mégsem tartja a nagyobb mennyiségi elmaradást szankcionálandónak, csak a magyar, lengyel és cseh kvóta teljesítésének megtagadását. Ennek a kettős mércének az alkalmazásával nyilvánvalóan megsérti mind hazánknak, mind pedig az eljárás alá vont másik két tagállamnak az uniós szerződések előtti egyenlőséghez fűződő jogát, amit pedig az EU-ról szóló alapszerződés garantál számunkra.
Egy talán kevésbé ismert és ritkán alkalmazott uniós jogi lehetőség áll rendelkezésre ahhoz, hogy a tagállamok egyenlő elbírálása kikényszeríthető legyen. Ugyanis nemcsak a bizottság indíthat kötelezettségszegési eljárást, hanem bármely tagállam kezdeményezhet ilyet, ha megítélése szerint más tagállam nem teljesíti valamely uniós jogi kötelezettségét, így például az immár érvényesnek minősített kvótahatározatot.
Ezt a kezdeményezést a bizottsághoz kell előterjeszteni, amely a felek között egyeztetést köteles tartani, majd az alapján indokolt véleményt adhat ki. Mind politikai, mind jogi szempontból rendkívül érdekes lenne, hogy az egyes résztvevők milyen álláspontot foglalnának el ebben a szituációban és miként érvelnének a kvótahatározat végrehajtása ellen. Mindenesetre ennek a módszernek a segítségével politikai nyilatkozatok helyett szelíd erőszakkal be lehetne invitálni a kvótahatározatot negligáló többi tagállamot egy ugyanolyan jogi helyzetbe, mint amilyenbe a bizottság bennünket hozott.
Tehát a kvótaügyben és általában az uniós bevándorlási politika területén korántsem beszélhetünk letisztult, végleges jogi állapotról, és valóban szükség van további folyamatos erőfeszítésekre Magyarország alapvető jogainak megóvása érdekében.
A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász