A mese szerint Csipkerózsikát átokkal sújtja egy gonosz boszorkány, és egy orsó általi szúrás miatt mély álomba szenderül, de nyilván önök is ismerik a Grimm testvérek méltán örökbecsű meséjét. A politikai térben ritkán beszélnek egy ilyen öntudatlan állapot negatív hatásairól, legutóbb az MSZP Társadalompolitikai Tagozata követelt a neoliberális helyett baloldali politikát, olyan személyek vezetésével, akik elnyerhetik a társadalom támogatását, és akkori prognózisuk szerint, ha nem ébred fel a párt Csipkerózsika-álmából, történelmi katasztrófa elé néz. Ez 2008 áprilisában volt.
A metamorfizált „valóság” új tényei ugyanis könnyen megpirongathatják az azokra ráeszmélő embert, aki ha minden előzetes figyelmeztetés és tudás nélkül csöppen bele ebbe, hirtelen megnémul a bevillanó fura képek láttán a nagy csodálkozástól. Képzeljük csak magunkat egy pillanatra valamelyik hithű jobbikos aktivista helyzetébe, aki történetesen néhány évet kellemesen szendergett át, és azzal kénytelen szembesülni, hogy egykori radikális antiszemita pártjából, a nemzeti bolsevik szélsőjobbos alakulatból mostanra pszeudocicapártot faragtak. Amely persze éppoly átlátszó, hamis, hiteltelen, mint a pár évvel ezelőtti volt.
Tény, hogy hosszú és kacskaringós út vezetett ifj. Hegedűs Lóránttól Rangos Katalinig vagy a feszesen simuló gárdamellényektől a Spinoza Ház purgatóriumszagú melegéig. Történetünk újraeszmélő hőse bizonyára nem tudná mire vélni e radikális változást, azt, hogy a néhány éve még Tiszaeszlár 130 éve kapcsán a parlamentben elhangzott, zsidózó jobbikos felszólalásoktól miként juthatott el hőn szeretett pártja a nagy Heller Ágnes szívmelengető respektusáig? Hogy miként történhetett meg ez a felfoghatatlan átalakulás, és tűnhetett el hamarjában a régi pogány, nemzeties mez – avagy: tegnap guzlicás pálinka, ma kiscicás pántlika? És ki az, aki elhiszi majd hitelesnek mindezt a szavazók és a tagság sorából?
A mi történetünk igazi főhőse Vona Gábor, aki a mesebeli királyfival ellentétben már meg se kísérel magának és híveinek fenntartani semmilyen idilli látszatot, és korábbi önmagát szembeköpve végletes ellentétét mondja mindannak, amit még pár évvel korábban vallott és hirdetett. És amiként egykor komolyan aligha vezető és káros radikalizmusával, mostani gyászos szerepvállalásával is csak ártani tud nemzetének, hiszen mára nyíltan hitet tett a nemzeti keretek totális eltörlését célul kitűző ideológia hazai és európai vazallusai mellett.
Ebből a történetből azonban hiányzik az a humor és pikírt gúny, ami a tündérmesét igazán emlékezetessé tette volna. A sztori legvégén a hercegnő felébred százéves álmából, és a fiatal pár boldogan él az idők végezetéig. A mi történetünk viszont már inkább tragikus, mint komikus, és könnyen lehet, hogy ha Vona Gáborékon múlna, a királyfi kénytelen lenne végignézni – mintegy szomorú záróakkordként –, ahogy a hercegnő az ébredés után kikosarazza.
A szerző alkotmányjogász