Amióta a Jobbik néppártosodási kísérlete magasabb fokozatba lépett, fokozatosan vedli le a határon túli magyarság iránti elkötelezettséget hangoztató retorikát. Sőt átlépte a Rubikont is: ez év tavaszától teret nyertek az elszakított nemzetrészek iránti kritikus, lekicsinylő megfogalmazások. Lásd Szotyori-Lázár Zoltán ominózus nyilatkozatát az elhülyülésre hajlamos, üveggyönggyel megvásárolható erdélyiekről. Hogy a Jobbik határon túli kapcsolatrendszerébe homokszem került, azt főként az augusztusi EMI-tábor jelezte, az Erdélyi Magyar Ifjak ugyanis az idén már nem közösködtek Vonáékkal, akik pedig mindeddig, évek óta társszervezői voltak a gyergyószentmiklósi tábornak, a pártelnök pedig elmaradhatatlan főelőadója is volt.
Azóta a Jobbikot mintha kiseperték volna Erdélyből, és a párt is egyre kevesebbet kommunikál a határon túli nemzetrészekről, vagy ha mégis, abban nincs sok köszönet. Legutóbb, szeptember végén, éppen Pörzse Sándor perzselt oda a határon túliaknak a Hír TV-ben: „Aki nagyon sokszor volt Székelyföldön, nagyon jól tudja, és ezt sajnos be kell ismernünk, ugyanolyanok, mint a belhoni magyarok. Ugyanúgy kevésbé tájékozottak, ugyanúgy – szörnyű kimondani –, de a legnagyobb rész a lakodalmas rockot szereti satöbbi, satöbbi, satöbbi. Ezt ki kell mondani még akkor is, hogy ha fáj.” Nem tudni, a derék Pörzse miért éppen a fránya és vacak lakodalmas rockra hegyezte ki erdélyi társadalomkritikáját. Valami hatásosabbat is mondhatott volna. Például, hogy Fidesz-pártiak az istenadták. Meg hogy mit ért a három elnagyolt satöbbi alatt. Az ő nyilatkozatát már nem követte bocsánatkérés, ami azt jelzi, hogy a Jobbik liberális irányba történő mozgása óta trend és megengedett kommunikáció lett a határon túli magyarokba rúgni, a Fideszt „túlszerető” magatartásuk miatt ily módon lerendezni.
A Jobbik, úgy tűnik, a pártelnök és a saját butasága diktálta táncában az elkötelezett „kétezernégy, december ötödikes”, a kettős állampolgárságot és a külhoni magyarok szavazati jogát ellenző választókat igyekszik megnyerni, versenybe szállva értük a többi ellenzéki párttal, és egyfajta külön párbajba kezdve Gyurcsánnyal a határon túliak megsértésében. Másfelől nem lehet nem észrevenni, hogy a „legcukibb párt” címért versenyző formáció vezetőit legalább annyira zavarják Orbán Viktor és a kormánytagok határon túli látogatásai, mint mondjuk Bukarestet. Igaz, a Dámbovita folyó partján legalább elegánsabban viselik a kormánynak az elszakított nemzetrészek iránt elkötelezett politikáját, mert onnan még minden hangot kapó rosszallásuk ellenére sem nevezték üveggyönggyel megvehető indiánoknak az erdélyi magyarokat, csak amiért túlnyomó részük Fidesz-szavazó.
Előzetesen ki hitte volna, hogy a Jobbik lelépése után most majd Karácsony Gergely és a Párbeszéd próbálja meg kitölteni az Erdélyben támadt ellenzéki űrt! Előbbi kétnapos tanulmányúton járt nemrég Kolozsváron és Aradon, és ha már ott volt, arról igyekezett meggyőzni vendéglátóit, hogy a Fidesz politikai túszként rángatja magával az erdélyi magyarságot. Sőt mindehhez azt is hozzátette, hogy nagyon sok kormánytámogatás megalapozatlanul érkezik Erdélybe. Na bumm! Ennél jobb és hatásosabb belépőt keresve sem találhatott volna a pesti srác a Mátyás-szobor lábainál. Vagyis üveggyöngy és vulgáris szavak nélkül is lehet valakit lehülyézni, lenézni. Amúgy különösebb ellenzéki Erdély-járásra nem kell számítani a kampányban. Igaz, Karácsony Gergely megígérte, visszajön még, sőt a Székelyföldre is ellátogat. Vona Gáborék is biztosan megpróbálják valami látványos és lehetőleg cuki fotóval igazolni, hogy vannak még erdélyi haverok, és a Jobbik határon túli kapcsolati tőkéje nemhogy felszámolódott volna, de még erősödött is. Kérdés, ki hisz majd nekik?
A szerző nagyváradi újságíró