Míg az ellenzéki politikusok évadnyitó előadásainál csak a szándékokat, a miniszterelnök évértékelő beszédénél a gondolatokat is érdemes vizsgálni. Noha a parlamenti szezonkezdet előtti beszéd műfaját a magyar miniszterelnök teremtette meg két évtizede, és ellenfelei némi berzenkedés után csupán lemásolták, a lényegről az epigonok megfeledkeztek.
Ők nem „országértékelő” beszédet mondanak, hanem egy-egy sajtótájékoztató kommunikációs értékével vetekedő jelentőségű felszólalást. Tovább tetézi a bajt, hogy ma Magyarországon Orbán Viktornak van ellenzéke, és nem a kormánynak, így a kormányzás alapelveiről szóló beszédeire is rendre sekélyes válaszokat ad a politikai ellenzék, és felületes kötözködést vet papírra annak „a diktatúra hetedik évében” is kiterjedt szellemi holdudvara. Így történt ez a mostani, tizenkilencedik beszéd kapcsán is.
Mi nem az árral szeretnénk úszni. Sem lejárató szándék, sem kritikátlan tapsolás nem segít annak megértésében, hogyan is gondolkodik a politikáról, kormányzásról, országról és világról a miniszterelnök. A világpolitikai helyzetről adott elemzése nem ismeretlen, hiszen több alkalmat is megragad gondolatai ismertetésére.
Tusnádfürdőn vagy Kötcsén hasonlóan átfogó elemzéseket nyújt beszédeiben. Így nem új, de fontos üzenete, hogy az egyre inkább tetten érhető társadalmi elégedetlenség Nyugat-Európában lázadássá alakulhat idén több parlamenti választáson. Talán érdemes ehhez hozzátenni, hogy a lázadás nem azonos a lázadók győzelmével. Ha nem Marine Le Pen (Front National) vagy Frauke Petry (AfD) lesz az év végén a franciák és a németek vezetője, akkor is megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az európai elit defenzívában van, és nem akarja meghallani a bajtársi tanácsokat sem.
Ebből lesz a kormányfő által leírt „nép nélküli demokrácia” abszurd kísérlete, amely az egykori közép-európai „népi demokráciákhoz” hasonló demokráciahamisítvány. A később még hivatkozott Kornis Gyula találóan ezt nevezte úgy, hogy rákleves rák nélkül.
Kiindulóhelyzet
Egy beszéd elemzéséhez mindig azonosítani kell a körülményeket. A világpolitika tektonikus mozgásai közismertek, és a miniszterelnök számára jutalomjáték ezekről értekezni. Belpolitikai szempontból fontosabb, hogy tizennégy hónap múlva ismét választás lesz Magyarországon, amelynek megnyerése – minden kedvező előrejelzés ellenére – nem automatizmus. 1945 óta szabad választáson nyolc évnél hosszabban egyetlen politikai közösség sem kapott lehetőséget az ország irányítására. A kormányfő mégsem kampánybeszédet mondott, és nem indított ígéretlicitet sem, hanem inkább a jó kormányzás elveiről beszélt, amelyek a döntései alapját adják. Talán azért sem választotta a kampányüzemmódot, mert nincs oka az aggodalomra. Nemcsak a közvélemény-kutatásokban vezet a pártja, de tavaly ősszel egyértelmű támogatást kapott a kormány legfontosabb bel- és külpolitikai törekvéséhez, a migráció megállításához. 3,3 millió népszavazó támogatása megkérdőjelezhetetlen politikai teljesítmény, kétharmaduk is elégséges lehet a biztos parlamenti győzelemhez. Szintén a kiindulópontok közé tartozik, hogy a hét év kormányzásnak kézzelfogható eredményei vannak akár a biztonságpolitika, akár a gazdasági mutatók, akár a jóléti intézkedések terén. Orbán Viktor az ígéretek helyett tehát az eredményeket hangsúlyozta, ezáltal közvetetten azt ígérte, hogy lesznek további eredmények is.
Hat szempontos ars poetica
A beszéd legfontosabb része a jó kormányzás hat alapelvéről szólt, a kormányfő egyfajta ars poeticát adott hallgatóságának. Ugyan nem szedte pontokba, a figyelmes szemlélő számára mégis kibontható, hogy Orbánt milyen szempontok vezetik a döntéseinél. Kormánya sokszor kapta meg a kiszámíthatatlan jelzőt külföldi befektetőktől, hitelminősítőktől vagy hazai zsoldosaiktól. Lehet, hogy 2010 után született egy-két váratlan döntés, de ezek hátterében mindig azonos demokráciafelfogás, társadalom- és gazdaságkép, illetve kormányzási filozófia állt. Ha a fentieket azonosítjuk, azonnal kiszámíthatónak tűnnek az elmúlt évek kormányzati lépései is. A kritikusok vádja pedig sokkal inkább szellemi lustaságnak tűnik.
1. Mindenekelőtt a politikai stabilitás elsődlegességét kell kiemelni. A magyar helyzettel szemben valóban kiszámíthatatlanná vált világban szinte folyamatos a változás, minden korábbi sarokkő és axióma megkérdőjelezetté válik. Ezzel szemben a stabilitás nagy érték, amelyet az előre hozott választás hamis prófétái vagy egy-egy minisztercserét követelők rövidlátása nem kezdhet ki. Ugyanakkor a stabilitás nem azonos a változatlansággal, a most meghirdetett „fiatal nemzet” célkitűzése egyben azt is jelenti, hogy a magyarok nem elégedhetnek meg az elért eredményekkel, nem kényelmesedhetnek bele a stabilizálódó nemzeti kormányzásba, a hosszú távú jövő biztosításához még sok a tennivalójuk.
2. A második alapelv a gyakori használatban kicsit megkopott „versenyképesség” szem előtt tartása. Hiába engedi el az ember könnyen a füle mellett az ilyen sokat használt szavakat, attól még fontos dologról van szó. A miniszterelnök úgy ígért további béremelést és adócsökkentést, hogy az nem veszélyeztetheti a versenyképességet. Magyarán: a költségvetési egyensúly rovására nem lehet adót csökkenteni, a kis- és középvállalatok kárára pedig béreket emelni. Bármilyen kegyetlenül is hangzik, tudnunk kell, hogy a számunkra fontos külföldi befektetők sem csak Pannónia szépségei miatt jönnek Magyarországra, hanem a kedvező adózási környezet és az előnyös munkaerőköltség okán is.
3. A jó kormányzás harmadik alapelve a „mindenkire szükség van” eszményével foglalható össze. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a magyar nemzetbe mindenki beletartozik, aki akar („egy nemzet”), másrészt a társadalmi osztályok egymás elleni kijátszásának elutasítását is érthetjük alatta. Különös figyelmet szentelt a kormányfő az alsó középosztály megszólításának. Az oktatás (mint a felzárkózás záloga) és a munka (senki ne nőhessen fel dolgozó szülők ismerete nélkül) érdemeinek hangsúlyozása egyfajta széles középosztály kialakítását célozza, amelybe nem születés vagy vagyoni helyzet alapján tartozik az egyén, hanem kizárólag a teljesítménye dönt a státusáról. A „polgári Magyarország” kiszélesítése nem most került a zászlóra, de ezúttal a középosztályosodást mint célt nem nevezte meg. Az ingyenes oktatási rendszer, valamint a munkaalapú gazdaság és a munkabér adóztatásának visszaszorulása mind ezt a célt szolgálják.
4. Negyedik alapelvként a biztonságérzet szolgálatát hangsúlyozta a kormányfő, nemcsak a fizikai fenyegetésektől való félelem ellensúlyozásaként, de az egzisztenciális aggodalmak csillapítására is. A „magyarok jövője biztosítva van” szófordulat utalt a fokozatos életszínvonal-emelkedésre, valamint a kiegyensúlyozott költségvetésnek köszönhetően a jóléti, mindenekelőtt a nyugdíjkiadások fenntarthatóságára. Ez megfordítva azt is jelenti, hogy a jóléti és nyugdíjkiadások záloga a gazdasági növekedés fenntartása és a költségvetési fegyelem betartása. Lehet, hogy véletlen, mégis beszédes, hogy az Index.hu hírportálon a beszéddel nagyjából egy időben jelent meg egy klasszikus riogatás a nyugdíjrendszer jövőjével kapcsolatban.
5. Ötödik elvként a kormányfő a „szuverenista” politikát jelölte meg, szembeállítva az unionista – vagy ahogy máskor mondta, a föderalista – szemléletmóddal. Mindez azt jelenti, hogy a kormány minden, kül- és belpolitikai, kulturális és gazdasági döntésénél a nemzeti függetlenséget tartja szem előtt. De a szuverenitás nem azonos az elzárkózással, ahogy az unionisták szokták lesajnálni ellenfeleiket. A miniszterelnök által jelzett idei diplomáciai aktivitás vagy a visegrádi együttműködés sikere aligha érthető befelé fordulásként. A szuverenitás védelme ráadásul nemcsak elvi kérdés, hanem napi feladat, ezért is sorolta fel az „új nemzeti politika” címszavával a kormányfő azt az öt harcmezőt, az energiapolitikától a migráción át az adópolitikáig, ahol a nemzeti függetlenséget most meg kell védeni az unionisták kísérleteitől.
6. Végül hatodik elvként az eredményfelelősség említhető. A jó kormányzás feltétele magyar földön, hogy a vezető ne tolja előtérbe magát. Egy vezetőt nem a személyi kultusz, a hangzatos ígéretek vagy a mutatós életrajz tesz vezetővé, hanem a sikerek és az eredmények. Fontos kitétele azonban a kormányfőnek, hogy ezek is csak akkor hatnak, ha az örökös ellenzékiségre hajlamos büszke nemzet a saját teljesítményének, és nem a vezetői érdemének tekintheti az elért vívmányokat.
Államférfiteszt
Kornis Gyula piarista szerzetes és politikai filozófus fontos könyvet írt a harmincas évek elején az államférfi jellegzetességeiről. Sajnos mostanság ritkán forgatják a művét, amelyben azonban mai szemmel is minden benne van, amit a jó államvezetőkről tudni érdemes. A magyar politika szereplőinek szemléléséhez fontos adalék például, hogy Kornis különbséget tesz az államférfiak és az ügyes politikai mesteremberek között. Igaz, ezt manapság ki kellene egészíteni a politikai kétbalkezesek kategóriájával is a budapesti politikát szemlélőknek.
Az államférfit szerinte néhány jellemző emeli ki a hivatásos, sőt még a tehetséges politikusok sorából is, így – lám, milyen gazdag a magyar nyelv! – az akaratzseniség, a szenvedélysugárzás, a valóságszimat és az a tény, hogy az államférfi a napi események fölött áll. Mindezek alapján mindenki eldöntheti, hogy az idei szezon évadnyitó beszédei közül melyiket mondta politikus, és melyiket államférfi.
A szerző a Nézőpont-csoport vezetője