Csomag nélkül, viszont degesz erszénnyel és drága hírközlési eszközökkel érkeztek. Eleinte szinte kizárólag katonakorú férfiak jöttek, szemlátomást hamis iratokkal. Az európai hivatalokat gúnyolva papírjaikban azonos személyi adatok szerepeltek. Jött velük néhány – a jelek szerint – senkihez sem tartozó fiúcska is.
Európa szívébe, leginkább Németországba igyekeztek, oda küldték és hívták őket. Eszük ágában sem volt menedékjogot kérni például minálunk. Sőt, a Németországig eljutottak közül igen sokan, a „papírok elintézése” után a német munkaerőpiacot és az asszimiláció csábítását kikerülve, egyszerűen eltűntek a hatóságok látóteréből. Nógrádi György becslése szerint az érkezettek fele. Egy-másfél-, kétmilliónak a fele…
Pontosan így zajlott Buda várának elfoglalása is 1541-ben. (Lásd: Egri csillagok.) Ellentétben a liberális széplelkekkel, a regényolvasók tudják, hogy mi vár a hódoltsági Európára. Persze nem ugyanaz, mert a történelem mindig másként ismétli önmagát. Olvassunk bele egy norvégiai táborban dolgozott magyar biztonsági őr jegyzeteibe.
„Mi, biztonságiak, kb. 6-8 főt kiszúrtunk magunknak, akik feltételezett beszivárgók lehettek. Ők általában magányosan, esetleg párosával ténykedtek. Igyekeztek a lehető legtöbb információt beszerezni. Szemtől szemben barátságosak és felkészültek voltak, és volt pénzük is. Többször kértek minket, hogy vigyük le őket a városba pénzt váltani, mert csak 100 dollárosaik vannak. (…) Mobiltelefonon – a tábor ingyenes wifijét használva – folyamatosan tartották a kapcsolatot az otthoniakkal.
Egy verekedés megmutatta belső működésüket. Siettünk békét teremteni. A táborból az egyik vezető figura jött segíteni, aki jól beszélte az angolt. Iraki volt, orvos, aktív katonai szolgálattal a háta mögött. Mindenki tisztelte. Úgy kezdte a megbeszélést, hogy most imádkozunk! A vitázók azonnal letérdeltek. Fél percben elmondták imájukat, majd tényleg őszintén felsorolták a történteket. Minden különállás és feszültség megszűnt egy pillanat alatt. Teljesen összetartja őket a vallás, és ennyire engedelmeskednek bármilyen parancsnak, amely felülről, a hierarchiában felettük álló személytől érkezik.
Ránéztében az ember azt gondolhatná, hogy buták és szervezetlenek. Valójában nagyon is szervezettek és tudatosan teszik a dolgukat. A tábor körül felderítő őrjáratokat végeztek, fényképeztek, felmérték, hogy honnan mennyi idő alatt küldjük vissza őket. A kulcsemberek többször is szobát cseréltek, hogy nehezebben találjuk meg őket. A helyi rendőrséggel közösen végül 6 körözött személyt derítettünk fel.”
El lehet gondolkodni azon, hogy a történet szereplői vajon menekültek-e. Dolgozni, európai életet kezdeni jöttek-e. Hány katonai fölkészültségű csoport nyomult be Európába? Mikor húzzák elő a handzsárt? Nyilván a főerők bevonulása és a stratégiai pontok elfoglalása után.
A második észrevétel a vallási szakadék. Az európai emberek zöme rég nem él szellemi életet, nem ismer Istent. Már a – kőkor óta istenkereső – művészek sem, többségük izmusnak nevezett ipari-kereskedelmi műveleteket hajt végre önmagán, anyagain és a közönségen. A mi világunk Gazdaságkor: laza megközelítéssel, titokzatos hátterű bankok és nemzetközi vállalatok áttekinthetetlen szövevénye. A nagy reményekkel indult demokrácia föladata a vásárcsarnok takarítása meg a bennszülöttek kordában tartása.
Mifelénk vallási alapon álló ország már egyáltalán nincs. Leszámítva a természetes lakosság nélküli, parányi Vatikánt. A kereszténység mindenütt kisebbségbe szorult, és Humor Haroldok céltáblája lett. Az európai kultúrának nevezett izé részint kihűlt emlékmaradék, részint a pénzhatalom által futtatott idényjellegű ideológiák bolhacirkusza. A hajdani magaskultúra helyén most éppen liberális kultúrcikkipar tiporja a piacon a kimúlt izmusok zászlait.
A véleményvezérek percre pontosan tudják, hogy Duchamptól a szocreálon át a posztmodernig mikor melyik és meddig következik. Sőt azon túl is. Az „alkotások” közt nincsen minőségi különbség. Jöhet bármelyik, ha belerúg a sárba taposott és mégis rettegett kereszténységbe.
Európa mítoszait feledésbe merítették a népmeséktől a népdalokon át Shakespeare-en keresztül a Bibliáig. Helyükbe a szórakoztatóipar átiratai, moziszörnyei, bulizenéi s miegyebek léptek. A szórakoztatóipart leleplezi magyar neve. Lényege a szór gyökben rejlik: szétszórja a lelket, a személyt, a közösséget, a nemzetet. Nem csoda, hogy mély bölcsességéért még hazánkban is üldözik nyelvünket.Lehet folytatni.
Hanem az Európába vonulók szinte kizárólag Mohamed követői. Számukra Allah a leghatalmasabb, bármit meg kell tenni érte, amire az imámok utasítást adnak. Az iszlám a liberalizmussal tökéletesen szemben álló világnézet, számára elvileg sem létezhet szekularizáció, a vallástól elkülönült kultúra, szabadság, igazság, jog, művészet, politika, állam, család, tehát a köz- és magánélet összes rezdülése a Korán szabályozottja. Egy esetleges muszlim hatalomátvétel után a hőzöngők megnézhetik magukat, akár a disznótenyésztők meg a pálinkafőzők. A fölvilágosodás azért törte össze Jézus „édes és könnyű igáját”, hogy Mohamedét vegyük a nyakunkba?
A muzulmán vendégmunkások beolvadásáról szónokolni orcátlan hazugság. Nemzedékek óta élnek iszlám tömegek az ősliberális Benelux államokban, Angliában, Francia- és Németországban, ennek ellenére sehol nincsenek komolyabb asszimilációs tapasztalatok. Miért?
A muszlimok saját városnegyedeikben őrzik, gyakorolják hitüket, szokásaikat. Saját oktatási rendszert hoztak létre, a saría alapján ítélő bírákat tartanak jogvitáik rendezésére. Vendéglőikben nincs se sör, se snapsz, se Schweinebraten. Borzasztó? Miért? Ők így tartják helyesnek. Ha az asszimilációról faggatja őket valaki, visszakérdeznek: ugyan mihez asszimilálódjunk? Nyelveteket, technikátokat megtanultuk, egyebetek nincs.
A szerző író