A nyitott kapuk ideájára épülő nyugati bevándorlási politika csúfosan megbukott, ráadásul alaposan megosztotta az Európai Unió államait. Ezzel szemben a magyar bevándorláspolitika megerősítette a kelet-közép-európai országok együttműködését. Ma már egyre több állam veszi át a magyar bevándorlási politika elemeit. Számos ország foglal állást nyíltan például a minden szempontból elfogadhatatlan és értelmetlen kötelező betelepítési kvótával szemben, miként a szigorúbb határellenőrzést és jogi szabályokat is egyre többen szorgalmazzák.
Mi, magyarok szívesen osztoznánk más európaiakkal a kontinens megvédésében. A magyar kormány a kezdetektől az európai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, és elutasította az unió szellemiségével ellentétes diktátumokat, például a kötelező betelepítési kvóta kapcsán. Más kérdés, hogy a magyar miniszterelnököt folyamatosan démonizálták (és sokan még ma is démonizálják), míg minket, magyarokat megbélyegeztek (és sokan még ma is megbélyegeznek) Nyugaton. Ma már ugyanakkor egyre többen szólnak a tisztelet és elismerés hangján, ha a magyar bevándorláspolitikáról, Orbán Viktor kormányfőről vagy épp a magyarokról esik szó.
Az idő előrehaladtával úgy tűnik, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza volt akkor, amikor a szigorú határvédelem mellett érvelt. Azok a nemzetközi szereplők, akik eddig politikai okokból az Orbán-kormányt támadták, válaszúthoz érkeztek a bevándorlás kapcsán. Magyar példára határzárakat emelnek, határellenőrzést vezetnek be, plakátkampányt indítanak. Más kérdés, hogy sokan még mindig szómágiával élnek, és továbbra sem látják a fától az erdőt.
A meghökkentő megszólalások közül csak egyet kiemelve érdemes felidézni az Európai Bizottság szóvivője által tett legutóbbi nyilatkozatot. Szerinte a francia–brit határon felállított kerítés a migránsok védelmét biztosítja, ezért „más természetű”, mint a magyar–szerb határon létesített kerítés. Ilyen gondolkodásmód alapján lett „szárnyas kapu” az osztrák kerítés, de a bevándorlók eltántorítására szolgáló legújabb német plakátkampány is hasonló természetű.
Az is beszédes, hogy a párizsi terrortámadások után sokan még mindig azt bizonygatják: nincs összefüggés a terrorizmus és a bevándorlás között. Legutóbb Thomas de Maiziere német belügyminiszter beszélt erről. Amikor Törökország megerősítette a török–szír határ védelmét, az Egyesült Államok üdvözölte a törökök lépését, mondván, így hatékonyan megelőzhető a potenciális terrorveszély. Mégis, számos nyugat-európai vezető a mai napig nem lát észszerű összefüggést, nem akarják felismerni, hogy a bevándorlás és a terrorizmus között világos kapcsolat van. Természetesen senki nem állítja azt, hogy az Európába érkező migránsok kizárólag azzal a szándékkal utaznak a kontinensre, hogy terrorcselekményt kövessenek el. Az azonban egyértelmű, hogy ha egy háborúban álló országban léteznek menekülési útvonalak egy biztonságosabb, gazdagabb világ irányába, akkor azt a terroristák ki fogják használni.
Minden felelős politikusnak kötelessége, hogy az Európai Unió és a saját országának védelme érdekében gátat szabjon a bevándorlási hullámnak, ne támogasson olyan felvetéseket, melyek akár minimálisan is hozzájárulnak a terrorveszély növekedéséhez. Arról nem is beszélve, hogy a már Európában élő, integrálatlan másod- és harmadgenerációs bevándorlók könnyen radikalizálhatók, a migránsokkal érkező esetleges fanatikusok csak katalizálják mindezt.
A migráció félrekezelése miatt egyre csökkenő támogatottsággal rendelkező föderalizmuspárti vezetők az illegális bevándorlás szabályozatlanságát legitimálják a kötelező betelepítési kvóta erőltetésével. A határok intenzív védelmének támogatása helyett főleg részmegoldásokat, ideológiai állásfoglalásokat és vitatott hatékonyságú pénzügyi segélyeket helyeznek előtérbe. Bár az unió a máltai tárgyalások eredményeképpen egy 1,8 milliárd eurós sürgősségi alap létrehozásáról döntött, továbbra sem láthatunk olyan megoldásokat, amelyek a schengeni övezet külső határainak védelmét szolgálnák. Az európai vezetők részéről nem körvonalazódik szándék arra vonatkozóan, hogy például a Frontex segítségével közös fellépést kezdeményezzenek a schengeni zóna peremterületein. Ezeken a csúcsokon a legtöbb esetben nem születik döntés, pedig a fokozott terrorveszély miatt gyors cselekvésre lenne szükség.
További probléma, hogy a kibocsátó országok anyagi támogatása önmagában nem oldja meg a krízist. Hosszabb távon viszont az egész kontinens profitálhatna abból, ha például lenne egy európai mediterránpolitika. Mindez politikai stabilitást teremthetne Észak-Afrikában, ráadásul közös gazdasági projekteket is exportálhatnánk a térségbe, amely kimondottan vonzóvá vált az elmúlt években más nagy világgazdasági centrumok (például Kína) számára. Ami pedig Szíria térségét illeti: ideje, hogy mindenki, aki elutasítja a szabályozatlan bevándorlást, támogatásáról biztosítsa a magyar kormány által kezdeményezett és megvalósított javaslatokat, amelyek a migránskérdés komplexitását hangsúlyozzák és elítélik a korlátlan befogadási politikát. A visegrádi országok egységes fellépése a külső határon, illetve a kvótarendszer elleni uniós per példamutató lehet számukra.
Az eddigiek alapján legalábbis jó esély van rá, hogy többen is csatlakozzanak a magyar állásponthoz. Legyen szó akár burkolt vagy közvetlen támogatásról, a közeljövőben Orbán Viktor nemzetközi megítélése kedvezőbb irányt vehet. Ne legyenek ugyanakkor kétségeink: mindennek komoly korlátai is vannak. A magyar álláspont ugyanis elsősorban azért „veszélyes” a nyugatiakra nézve, mivel az egész nyugati, dogmatikus liberális világ számára jelent intellektuális kihívást. Pusztán azért, mert a valóság talaján áll.
A szerző sajtóreferens (Nézőpont Intézet)