Most azonban fogadni mernék, hogy az illető hölgyek és urak kukamód hallgatnak majd, elvégre az unió vezető nemzete, a lopakodó Negyedik Birodalom tiporja két lábbal a legelemibb emberi jogok egyikét, a humor és a szatíra szabad megnyilvánulását.
A török kormány hivatalos panaszt postázott a német külügyminisztériumnak, amelyben a török államfővel, Recep Tayyip Erdogannal pajzán módon tréfálkozó műsorvezető, Jan Böhmermann példás felelősségre vonását kérik. Amennyiben Berlin eleget tesz a kérésnek, a humorista akár öt év börtönbüntetést is kaphat egy másik ország képviselőjének megsértése miatt. Azért kerülhet hűvösre, mert Németország jogállami rendjében (sőt magában a német alaptörvényben) létezik büntetőpasszus erre a cselekményre. Hogy a jogi doktorátussal nem rendelkezők is értsék: a felségsértést büntetik (a képviselő itt szemérmesen más ország királyát, elnökét, miniszterelnökét, egyéb közjogi méltóságát jelenti). Igaz, csupán más felségeket védenek a kritikától, a sajátjukat nem; ám nyilván ezt várják el viszonosan a külföldtől is, ha netán a közismerten makulátlan politikájú és erkölcsű kancellár asszonyon találnának meggondolatlanul élcelődni.
Böhmermann ZDF-huszárként fakadt versre Erdoganról, akivel szemlátomást nem szimpatizál. A török panasz utal rá, hogy a vicces kedvű médiamunkás durva szavakkal illette államfőjüket, sőt a szexuális életét is a szájára vette. Ez így is van: kecskékkel és kislányokkal hozta félreérthetetlen összefüggésbe, miközben a török sajtószabadságért és a kurdok sorsa miatt aggódott. Ám a német kormány szóvivője nemhogy kapásból elutasította volna a kérést a szent szólásszabadság nevében (aminek paravánja mögé bújva a Charlie Hebdo humortalan milliomosai amolyan francia Tóta W. Árpádokként büntetlenül, kedvükre gyalázhattak és gyalázhatnak zsidókat, muzulmánokat, de leginkább pipogya keresztényeket), hanem arról biztosították az érzékeny migránsügyi tárgyaló felüket: tanulmányozni fogják a kérést, ami akár több napot is igénybe vehet. Nem tudni, mi vesz ennyi időt igénybe: van akkor felségsértési passzus, vagy nincs? Már kezdem érteni, a németek miért nem lépnek fel kellő eréllyel az Európai Unió jogrendjében félrenéző gesztussal megtűrt, gyalázatos Benes-dekrétumok ellen: talán mert nekik is van takargatnivalójuk. A németek azóta a liberális demokrácia zászlaját lobogtatják, picit kényesebb is lehetnének az ilyesmire.
A német kormányszóvivő természetesen elmondta, hogy Merkel asszonynak kiemelten fontos a vélemény és a művészet alaptörvényben rögzített szabadsága. Gondolom, ezt már az NDK-ban, az anyatejjel együtt így szívta magába; de ha mégsem, higgyük el neki, hogy később kiemelten fontossá vált számára. Nem tudom, miért, de valahogy nem tudtam megnyugodni. Merkel egy éve még ott menetelt Francois Hollande-dal Párizsban az első sorban, s megannyi zsugorított agyú európai kontinenstársával egyetemben azt harsogta, hogy „Je suis Charlie!”. (Orbán Viktor is ott vonult mögöttük a második sorban, de erről később.) Ez a jelmondattá gyúrt ökörség azt akarta megfogalmazni, hogy a bűnössel szemben még akkor is az áldozat mellé kell állni, ha az áldozat előzőleg arcátlanul provokálja és kigúnyolja potenciális gyilkosát. Merthogy ez a pimasz áldozat korunk hőse, aki semmitől sem fél: akkor is a vélemény és a művészet alaptörvényben rögzített szabadságáért harcol, amikor ezzel másokat nemzetiségében, vallásában, egyéb identitásában atomjaira aláz.
Azóta láthattuk: miután a radikális muszlim terrorista mészárlást túlélő karikaturisták az ostoba „humanisták” előfizetési vérdíjából multimilliomosok lettek, megszelídültek, elgyávultak, s (egyébként érthetően és jogosan) elkezdték félteni egyetlen koszos életüket. Ennyit Charlie-ról, akinek sikerült elintézni, hogy jó időre bemocskolódjék a szólásszabadság szép européer idolja. A vonuló politikusokat azonban, akik ezt a szerkesztőségi vérfürdőt álszent politikai célokra használták fel (megerősíteni megrendült belpolitikai pozíciójukat, mint a szerény vezetői képességeivel kitűnő Hollande; vagy a médiában is Európa vezetőjévé előrukkolni, mint Merkel), ez a szánalmas utótörténet nem menti. Keresztény ethoszra hivatkoznak, miközben a kereszténység számukra nem uniós alap (a kereszténydemokratáknak sem); s a krisztusi szeretetre és befogadásra apellálva asszisztálnak a krisztusi szeretetet és befogadást két generáción belül felszámolni törekvő iszlám invázióhoz. Párizs után jött Párizs 2., majd Brüsszel, s csodálkoznék, ha itt lenne a vége. Az Eiffel-torony pompázott már francia és belga nemzeti színekben: ha ne adj’ isten, Berlinben is robbantanak, remélhetőleg nem lesz automatikus a dekorációs reakció, mert akkor Hódító Adolf felkacag a pokolban.
Ígértem, hogy kitérek Orbán párizsi szereplésére. Akkor sokan felháborodtak azon, mit keres az (eredetileg keresztény) Európáért aggódók önmegerősítő soraiban? Nos, azóta nyilvánvaló, hogy nem a profilképét kívánta változó trikolóros színekre átmázolni: azt a felfokozott médianyilvánosságot használta fel arra, hogy figyelmeztessen a népvándorlás veszélyeire.
Kígyót-békát kiabáltak rá: tagadták az uniós honvédelem szükségességét, szidták a kerítésépítésért – azok, akik később maguk is lezárták belső határaikat és kerítést is építettek.
A németek meghívták magukhoz a fél világot, és úgy gondolták, hogy ha kiválogatják a javát, a resztlit szétterítik majd az uniós perifériaországokban, amelyeknek vallási és etnikai szempontból nem eléggé kevert a lakosságuk, ezért nem elég empatikusak és szolidárisak az önfelszámoló liberális Nyugat problémái iránt. A kvótaellenes magyar népszavazást a tanulatlan Martin Schulz a gonosz művének tartja: ha picit hamarabb születik, igazán sokra vihette volna Goebbels szárnyai alatt. Orbánt egy sűrű év alatt igazolta az idő: a minap a német titkosszolgálat is elismerte, hogy a migránsokat nyakló és kontroll nélkül befogadó uniós gyakorlat bűnrészes a terrorizmusimportban: a migránsáradatot a gyilkos iszlamizmus utánpótlási és logisztikai célokra használta és használja fel.
De miért nem tudja most Merkel a párizsihoz hasonló karakánsággal odakiáltani: „Ich bin Böhmermann?” Csak nem azért, mert a török elnök zsaroló pozícióban van, miután a Merkel-féle Willkommenskultur már-már a végromlást hozta Európára? Ilyen alapon hamar megérkezhet a görög panasz is…
Félreértés ne essék: nem ezért az ízetlen Böhmermannért török lándzsát. A németek soha nem a humorukról híresültek el: elég csupán azt felidézni, hogy a közszolgálati gyermekhíradójukban Orbánnal szórakoztak, és ezt titkon talán még tényleg viccesnek is tartották. Az alaptörvényük szerint a szarkasztikusan gúnyolódó orbánozás miatt a ZDF humoros propagandistáit és a fél német sajtót a német ügyészségnek hivatalból kellene üldöznie. A szóvivő azonban folytatja is: az alaptörvény alapértékeiről nem lehet vitát nyitni, függetlenül attól, hogy Németország másokkal együtt igyekszik megbirkózni egy közös politikai kihívással.
Mindenesetre a közszolgálati ZDF az erdoganos versikét már eltávolította online műsortárából (az Erdogannal tárgyaló Orbán fikázásával ezt nem tette meg), ám hipokrita módon kitart Böhmermann mellett, aki elismerte, hogy szándékosan akarta megsérteni Erdogant. Az amatőr poétát (egyelőre) nem rúgták ki; a csatorna a műsort továbbra is sugározza minden németek épülésére. Ha Böhmermann-nak mégis valami baja esnék, főhet a feje Merkelnek, miként bizonyítsa, hogy ő keresztény és demokrata.