Lassan, de biztosan növekszik a „büszkeség” ünneplésének időtartama.
A 2000-es évek elején pusztán egy nap jutott arra, hogy a homoszexuálislobbi megünnepelje saját magát és az általa addig elért eredményeket. Az utóbbi években már egy teljes hetet szentelt az emberi jogi fundamentalista világ annak, hogy felhívják a figyelmet a nyugati világban élő homoszexuálisok és egyéb szexuális kisebbségek „elnyomására”.
Aztán ez a „tarthatatlan helyzet” odáig fajult, hogy idén már a „büszkeség hónapját” ülik meg a lobbisták. Idén már egész júniusban attól hangos a világ, hogy a normálistól eltérő szexuális szokásokat tolerálni kötelező, és persze ezek a szokások számszakilag napról napra bővülnek.
Jelenleg ugyanis nagyjából hetven fölött jár az úgynevezett társadalmi nemek száma, ami persze nyitott végű, tehát előbb-utóbb eljutunk a végtelen számú genderig.
Persze a homoszexuális életformát propagáló szervezetek tevékenysége jóval túlmutat azon, hogy provokatív jelleggel felvonulnak az Andrássy úton évente egyszer, és a világ nagyvárosainak főutcáin.
Már régen túl vagyunk azon, hogy pusztán a figyelem felhívása lenne a cél. Hiszen, mint azt a polkorrekt világ szószólóitól tudjuk: a szavakat mindig tettek követik. Ez alól pedig az abnormális szexuális szokások elfogadtatásáért küzdők sem kivételek. Számukra sem elegendő csupán a szavak szintjén küzdeni az emberi jogokért, tettekre van szükség!
A tettek pedig nem jelentenek mást, mint az adott államok jogalkotását befolyásolni. A 90-es évektől kezdődően a fenti szervezetek célja az volt, hogy az azonos nemű párok ugyanolyan feltételekkel és jogokkal tudjanak házasodni, mint a normális emberek, ezt a „vívmányt” pedig a nyugati világ nagy részében sikerrel ki is harcolták.
Alig van néhány európai, illetve az amerikai kontinensen lévő ország, ahol valamilyen formában ne lenne a homoszexuálisoknak lehetősége közjogilag rendezett együttélésre. Haladár országokban a normális házasságot devalválták a törvényhozók, hogy lehessen férfi-férfi, nő-nő házasság, kevésbé progresszív helyeken – mint amilyen hazánk is – csupán kreált a jogalkotó számukra egy, a házassághoz nagyon hasonló együttélési formát. Jól látható tehát, hogy a „valódi célt” sikerült elérni.
Na de miről ismerszik meg egy forradalmi hevületben égő mozgalom? Mindig kell újabb és újabb cél, amiért érdemes küzdeni, és amit valamilyen filantróp tőzsdespekuláns finanszíroz. Mikor jelen sorok írója egy televízió-műsorban a magyarországi homoszexuálislobbi egyik jeles képviselőjével az azonos neműek házasságáról vitatkozott, arra a felvetésre, hogy a következő cél talán a poligámia lesz-e, a válasz heves elutasítás volt.
Aztán eltelt két év, és Kolumbiában összeadták az első homoszexuális – jobb kifejezés híján – kommunát. Példa nélküli módon tehát létezik már jogilag elismert hármas „házasság”, természetesen tagjai mind férfiak. A hagyományos házasságfogalom relativizálásával éppen ez a legnagyobb probléma, hiszen ha a meghatározásból kikerül az, hogy ellenkező neműek számára lehetséges csak házasodni, akkor mi a garancia arra, hogy a házasulandók száma adott esetben ne bővülhessen?
Ahogy látjuk, semmi. Ami a homoszexuálislobbi számára az azonos neműek házasságáért folytatott küzdelem volt a 2010-es évek elejéig, az az elmúlt években a társadalmi nemek biológiai nemekkel egyenértékűvé tétele lett. És ahogy azt fentebb említettük, ez a harc is kiemelt sikereket mutat, hiszen a genderek száma nemsokára végtelen lesz.
Egyébként nem nehéz a leszbikus-, meleg-, biszexuális- és transzneműlobbi dolga, hiszen a liberális politikai és médiaelittől kezdve az NGO-kon át, egészen a szilícium-völgyi techcégekig rendkívül nagy hátszéllel és anyagi fedezettel végzik tevékenységüket. A „büszkeség hónapja” alkalmából a Mark Zuckerberg által tulajdonolt Facebook szivárványos lájk gombbal örvendeztette meg felhasználóit. Sokunkat érdekel, hogy vajon a Közel-Keleten üldözött keresztényekkel történő szolidaritás apropóján kreál-e a Facebook külön lájk gombot?
Az már világos, hogy minden forradalmi eszme a permanens küzdelemben érdekelt, de nem ez az egyetlen ismérv, ami az ilyen és ehhez hasonló ideákat jellemzi. A forradalmak egy idő után kizárólagossá teszik nézetrendszerüket, és az ezzel szemben állást foglalókat előbb csak megbélyegzik. Ennek a fázisnak a végénél tartunk most.
Aki nem ért egyet az azonos neműek házasságával, az egyértelműen homofób. Ezt a szintet pedig a másként gondolkodók (ezek volnának 2017-ben a konzervatívok) szankcionálása követi. Ugyan Európában még nem sikerült olyan csillogó szemű progresszív kormányfőt választani, mint Kanadában, ezért jelenleg az öreg kontinens e szempontból némileg elmaradott helynek számít, de Kanada, azon belül is Ontario tartomány nagy sebességgel beelőzött mindenkit.
Ontaróban ugyanis a derék haladó törvényhozók a „gyermekek védelme” érdekében úgy módosították a vonatkozó jogszabályt, hogy ha a jövőben egy kiskorú gyermek éppenséggel leszbikus lánynak gondolja magát, annak ellenére, hogy ő egy fiú, és erre a szülők teljesen normálisan rászólnak, hogy ugyan szedje már össze magát és ne képzelegjen hülyeségekről, az új törvény értelmében a helyi gyámügy azonnal elveheti a gyermeket a családjától.
A homoszexuális- és genderőrület most már egyértelműen tort ül a normalitáson, ráadásul komoly szankciókkal bünteti a hagyományos családokat. Hiszen az azonos neműek házasságának lehetősége már önmagában komoly károkat okozott közvetve a normális családmodellnek, de ez sem volt elég.
A transzlobbi kezdi kiépíteni a saját diktatúráját. Páros lábbal szálltak bele a véleménynyilvánítás szabadságába, különösképpen pedig abba az alapvető jogba, amely szerint a szülőknek jogukban áll megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést – legalábbis a magyar alaptörvény szerint, de tételezzük fel, hogy egy demokráciában, amilyen Kanada is (volt), ez a jog ugyanúgy alkotmányban garantált, legalábbis elvi szinten.
Ott tart a haladó lobbi tombolása, hogy a szó szoros értelmében készek arra, hogy családokat szakítsanak szét, és terrorban tartsák a normálisan gondolkodók millióit. Ezért sem szabad elhanyagolni a magyar alkotmányos rendszer vívmányait, hiszen ilyen súlyos alkotmányellenes támadás hazánkban elképzelhetetlen, már csak azért is, mert a 2012 óta hatályban lévő alaptörvény kiemelt védelemben részesíti a hagyományos családmodellt.
Levezetésként emlékezzünk meg a homoszexuálislobbi a fentiekben részletezetteknél eggyel enyhébb nyomásgyakorlásáról: a szivárványszínű zebrákról. Amerika-szerte különböző nagyvárosokban ugyanis a gyalogátkelőhelyeket a Pride hónapjának hevében átfestették „homoszexuális színűre” – persze örökre.
Hiszen a figyelemfelhívás annyira fontos, hogy még a gyanútlan járókelőknek is fénysebességgel kell az arcába tolni a homoszexuális életforma dicsőítését. Arról már ne is beszéljünk, hogy mi van azzal a normális állampolgárral, akinek mondjuk a vallási nézeteivel ellenkezik a szivárványos zebra. Ismerjük a választ: ő a „többségi elnyomók” táborát szaporítja, ezért voltaképpen az ő alapvető jogai lényegesen gyengébbek, mint a vélt vagy valós kisebbségi helyzetben lévőké.
Szóval a képlet a következő: a normálistól eltérő nemi szerepeket és a homoszexuálisházasságot kell propagálni mindenáron, noha az ilyen kapcsolatokból nem születnek gyermekek a biológia „szörnyű” törvényei miatt. És hogy mivel pótolja majd a meg nem született gyermekek miatt kiesett munkaerőt a nyugati világ? Mondjuk migrációval és a kultúrák összekeverésével.
Mintha valami nagyon hasonló folyamatnak lehetnénk szemtanúi az elmúlt pár évben!
A szerző kutatási igazgató, Alapjogokért Központ