Ma megkezdődött a tavaszi érettségi-időszak. Az oktatásügyet szabad vadászterületnek tekintő ellenzéki ellendrukkerek ilyenkor már lesben állnak és válogatás nélkül mindenre rálőnek, ami csak él és mozog. Éppen ezért a várható támadások kivédésére, illetve néhány további tapasztalat és tanulság leszűrésére a szokásos felszínes hőzöngések helyett érdemes egy kissé a dolgok mélyére hatolni. Az írásbeli vizsgák sorát a hagyományoknak megfelelően a magyar nyelv és irodalom nyitja. Fésüljük át tehát ezt a vadászterületet, már csak azért is, mert jómagam érdemben ehhez tudok hozzászólni, és magára valamit adó ember csak arról mond véleményt, amihez konyít is valamit.
Az írásbeli dolgozatokat a szaktanárnak a központilag megadott javítókulcs alapján május végéig kell kijavítania, majd egy előre kijelölt időpontban személyesen kell megbeszélnie az értékelés szempontjait külön minden vizsgázó diákkal. Szóval ezen a téren aligha érheti szó a ház elejét. Persze örökös vita szokott lenni, hogy az írásbeli tételek könnyűek voltak-e vagy nehezek, és hogy lehetett-e rájuk számítani vagy nem, ez azonban a világ legtermészetesebb dolga. Aztán június második felében következik a szóbeli, amelynek tételei viszont már több érdekes kérdést is felvetnek.
A magyar középiskolákban irodalomtörténeti oktatás folyik, így hát a hagyományos számú húsz tételbe kell belezsúfolni jóformán az egész magyar irodalomtörténetet, sőt horribile dictu a világirodalmat is. Épelméjű ember ebbe nem köt bele olyan kifogásokkal, hogy ez és ez miért került bele, az és az pedig miért maradt ki. Már csak azért sem, mert a vizsgaszabályzat – a legmesszebbmenőkig figyelembe véve a tanszabadságot – hét témakörbe osztotta a szóba jöhető anyagot, amelyből aztán a tanár önállóan állíthatja össze a neki tetsző tételeket.
A végső következtetések levonásához tartsunk egy kis névsorolvasást! Az első témakörbe tartozik a hat kötelező szerző: Arany, Petőfi, Babits, Kosztolányi, Ady és József Attila. Ők tehát tetszőleges műveikkel és tetszőleges megközelítésben hat tételt képeznek.
A lesben álló ellendrukkerek bizonyára fennakadnak a kötelező jellegen, de ez már legyen az ő bajuk. A következő témakörből – teljesen a tanár ízlésének megfelelően – szintén hat tételt kell összeállítani. Ide már huszonöt klasszikusunk tartozik: Balassi, Berzsenyi, Csokonai, Illyés, Jókai, Karinthy, Kassák, Kertész Imre, Kölcsey, Krúdy, Márai, Mikszáth, Móricz, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Ottlik Géza, Örkény, Pilinszky, Radnóti, Szabó Lőrinc, Szilágyi Domokos, Vörösmarty, Weöres és Zrínyi. Én még tudnám bővíteni a listát, ám bármelyik ujjába harap is az ember, mindegyik fáj, és amint mondtam, épelméjű ember az ilyesmibe nem köt bele.
A témakörhöz tartozik egy igen okos kiegészítő megjegyzés, eszerint a lista bővíthető legfeljebb két, a fentiekhez hasonló jelentőségű szerzővel, illetve egy szerzővel a közelmúlt vagy a jelenkor irodalmából.
És akkor ugye akár Tamási Áron, de még Szabó Dezső is érettségi tétel lehet. A tanszabadság és a tanári önállóság jegyében – üzenem a lesben álló ellendrukkereknek.
A harmadik témakör egy tétel erejéig a kortárs magyar irodalom egy szerzőjének, a negyedik témakör pedig három tételben a világirodalom három kiemelkedő alakjának bemutatását írja elő. Talán mondanom sem kell, hogy teljesen szabad választás alapján. Mindkettő kissé reménytelen vállalkozás, de emlékezzünk csak az épelméjű emberről mondottakra… Az ötödik témakör két tételben a drámáé. Itt lehet helyet szorítani Madáchnak Az ember tragédiájával és Katona Józsefnek a Bánk bánnal vagy ízlés szerint Szophoklésznek, Shakespeare-nek, Moliére-nek.
Aztán egy témakör és egy tétel a regionális, illetve ettől az évtől kezdve a határon túli magyar irodalomé, ami azt jelenti, hogy teszem azt Egerben egy tisztes magyartanár ide teheti Gárdonyi Gézát, Szegeden Juhász Gyulát, Székesfehérváron Vajda Jánost, akiknek – több halhatatlan név mellett – egyetlen más témakörben sem jutott hely. És idén már ide lehet csempészni Sütő Andrást vagy Nyirő Józsefet is. Igen, csempészni, mert Sütő szintén kimaradt az első két témakör nagyjai közül, Nyirő nevére pedig csípőből tüzelni kezdenek a lesipuskás ellendrukkerek.
Végül pedig jöjjön a csattanó, azaz a hetedik témakör, amely az Irodalom határterületei címszó alatt egy tételben vagy a népköltészetre, vagy az útirajzra, vagy az adaptációkra, dalszövegekre, vagy a gyermek- és ifjúsági irodalomra, vagy a detektívregényre, vagy a tudományos-fantasztikus irodalomra, vagy a szórakoztató irodalomra fordítható le. Magyarán szólva minden és mindenki belefér Kőmíves Kelementől Piszkos Fredig. Márpedig aki sokat markol, keveset fog. Én a magam részéről egyébként maradnék a népköltészetnél, és az alább következő eset után még az épelméjű emberre sem mernék nagyon hivatkozni.
A minap ugyanis találkoztam egy ismerős végzős gimnazistával, akit – szakmai ártalomtól vezérelve – megkérdeztem, mit tanulnak irodalomból. Kiderült, hogy éppen most fejezték be Bulgakovtól A Mester és Margaritát, utána pedig Rejtő Jenő következik.
A Piszkos Fred, a kapitány, a Vesztegzár a Grand Hotelben és A láthatatlan légió. Először nem akartam hinni a fülemnek, ám végül kénytelen voltam tudomásul venni, hogy ez is szóbeli érettségi tétel lesz. Az egyetemi felvételi eredmények alapján az ország legjobb tíz középfokú oktatási intézete közé tartozó gimnázium Piszkos Fred és Fülig Jimmy életfilozófiájával bocsátja szárnyra tanítványait. Jó, jó! Tudom én, hogy Rejtő Jenő munkaszolgálatosként a második magyar hadsereggel a Don-kanyarban veszett oda, de hát ettől még nem lesz nagy író valakiből, a történelmi tragédiát pedig Kertész Imre Sorstalansága vagy Radnóti versei elég meggyőzően ábrázolják.
Tudom én, hogy Rejtő a hatvanas években az írónak csúfolt Berkesi Andrással és Szilvási Lajossal együtt a Kádár-korszak legolvasottabb szerzője volt, de ez a romboló hatás meg is látszik az akkor és rajtuk szocializálódott tömegeken. Tudom én, hogy Rejtő sematizált hőstípusain, kalandos élethelyzetein, a korabeli pesti zsidó humorban gyökerező szójátékain, poénjain, beköpésein (belépés díjtalan, kilépés bizonytalan, csak a ruhatárban elhelyezett tárgyakért nem vállal felelősséget az igazgatóság, az nevet utoljára, aki először üt) jól el lehet szórakozni, de ezen az alapon akár Hacsek és Sajó, akár a Csárdáskirálynő prózai változata, akár egy viccgyűjtemény is érettségi tétel lehetne.
Még azt is elismerem, hogy oktatási célzattal Rejtő kiválóan alkalmas a ponyvairodalom és a klasszikus irodalom közötti különbségek szemléltetésére egy évközi irodalomórán. De a százötven év patináját magán viselő magyarérettségin már nagyon nehéz elképzelni Fülig Jimmyt és Piszkos Fredet Hamlet, Csongor és Tünde, Bánk bán, Ádám, Antigoné és a többiek társaságában. Nem is beszélve azokról, akik helyszűke miatt eleve nem férnek bele a húsz tételbe. Az ocsút szétválasztják a búzától, nem összekeverik vele. Az irodalom pedig mindennél alkalmasabb rá, hogy az érettségizőket egyértelmű erkölcsi üzenetekkel indítsa útnak az életbe, nem pedig összezavart fejjel. Legalábbis eddig így tudtuk.
Fülig Jimmy és Piszkos Fred megjelenése a vizsgabizottság színe előtt újabb bizonyíték lehet azok számára, akik szerint az érettségi rég elvesztette egykori tekintélyét. Ugyan már, kérdezhetné bárki, miért kell ennek ilyen nagy feneket keríteni, amikor egy fecske még nem csinál nyarat? Csakhogy a téma tanulmányozása közben hamar kiderült, hogy szó sincs első fecskéről. Az én ismerősömét megelőzve sok iskolában gyakorlatilag a mostani vizsgaszabályzat 2005-ös életbelépése óta érettségi tétel Rejtő Jenő, avagy P. Howard, akinek az emberi létről eleve nincs semmi érdemi mondanivalója, legfeljebb csibésznyelvet és léhaságot lehet tőle tanulni, ahhoz viszont nem kell érettségi.
Ennek ellenére Fülig Jimmyből, Piszkos Fredből meg a többiekből iskolai klasszikust csináltak. Sötét öltönyt, fehér inget adtak rájuk, a nyakukba nyakkendőt kötöttek, ami nem áll jól nekik, és feszengenek benne. Persze, hiszen egész máshoz vannak szokva. Kocsmához, matróztrikóhoz, késhez a hátukban. Nagy hiba volt kiemelni őket természetes közegükből.
A szerző író, műfordító