Azzal, hogy megszűnt a paraszti életforma, úgy tűnik, odalett a józan eszük is. A több korosztályt is átfogó, neves jogászokból, társadalomkutatókból verbuvált előadók nézeteik, megközelítési irányuk eltérő jellege ellenére egyetértettek abban, hogy e közveszélyes ideológiától meg kell védeni Európát.
Az emberjogi fundamentalizmus önmagában védhetetlen politikai gyakorlatokat – lásd például a bevándoroltatást – akar és tud elfogadtatni a jog eszközeivel. Néhány cím jól érzékelteti az előadások igen kritikus szellemét: Globális jurisztokrácia; Emberi jogok vagy fundamentalista individualizmus? A nyugati demokráciák ígéreteitől a liberális-posztmodern korszellem válságáig; Egymás szolgálóleányai? Emberi jogi fundamentalizmus és politikai korrektség.
Az előadások az angolszász és a német szakirodalomra, illetve történelmi gyakorlatra alapoztak. Ezért az alábbiakban a francia média és a szocialista kormány oktatáspolitikája által képviselt jogászkodást jellemzem, a „helyesen gondolkodók” (bien-pensants) hálózata ellen fellépő francia értelmiségiek kritikájával kiegészítve. Jacques Julliard történész a klasszikus baloldal értékeit kéri számon Hollande intézkedésein és fundamentalista tanácsadóin.
A Baloldal és a nép (2014) című könyvében kifakad azért, mert ezek az emberi magatartást csak a kultúra, a társadalmiság (societal) által meghatározottként fogják fel, kizárva a természet szerepét az emberi lét értelmezéséből. Arra a kérdésre, hogy kiktől inspirálódnak e jogászkodók, Jean-Pierre Le Goff adja meg a választ a Rossz közérzet a demokráciában (2016) című könyvében. Az általa kulturális baloldaliaknak nevezett fundamentalisták Pierre Bourdieu, Michel Foucault, Gilles Deleuze filozófusok eszmeadagjait fűszerezik Marxszal, Freuddal és Sartre-ral, mielőtt elénk rakják. Energiaitalnak meg kéznél van Frantz Fanon és a neokolonializmus zsolozsmája, a társadalmi nem (gender-mainstreaming) kiáltványa, illetve a gyökeres női emancipáció, a globális szexuális forradalommal kombinálva. (A lista tetszőlegesen folytatható.)
A baloldali szavazókat is kétségbe ejtette, ahogy a Hollande-kormány tovább feszítette a húrt az identitáspusztításban addig is élenjáró francia oktatásban. Az iskola már kevésbé a nevelés intézménye, inkább a tanulók véleménybörzéje. A saját vélemény, amelyre olyan büszke a magyar szülő és gyereke is, még nem maga a tudás.
Az atlanti átlagoktatásban a tudás és a tudatlanság lassan egyenrangú. A lemaradtakat próbálják fejleszteni, a tehetséges pedig vár türelemmel, amíg ő is a 6-os számú kórterem egyik alanya nem lesz – tanárával együtt. Vége az iskolának (2015) című könyvében Julliard ad látleletet a fundamentalisták elveinek oktatási gyakorlatáról. Ez eredmény – akár a Rákosi-rendszerben –: a tanuló mást hall az iskolában és mást odahaza.
A szerző idéz egy párizsi gyerekszájtól is, aki a Charlie Hebdo tragédiáját felidéző tanárának így replikázott: „Nem úgy van az. Apu és anyu is mondta, hogy amerikai vagy rasszista összeesküvés volt.”
Szél fúvatlan nem indul: Walt Rostow közgazdász, Johnson elnök „felvilágosult” tanácsadója már 1960-ban hirdette, hogy az Egyesült Államok érdeke véget vetni az emberiség nemzeti létmódjának. A mostani fundamentalisták a családi, a közösségi és végül a nemi identitást számolnák fel.
Vannak már eredményeik. Brzezinski, a másik tanácsadó 1970-ben megismételte: „A nemzetközi bankok és a multinacionális cégek sokkal hatékonyabban és modernebb feltételek között valósítják meg a terveiket, kivitelezik tevékenységüket, mint a nemzetállamok.” Az identitás, a lelki szuverenitás garanciája akadály az ezer alakban ránk tukmált anyagi és ideológiai áru kritikátlan fogyasztásában.
A francia kormány iskolai reformjai a baloldali gondolkodók krémjét is a kormány ellen hangolta. A közismert filozófusok – Alain Finkielkraut, Michel Onfray, Régis Debrey, Pascal Bruckner – és a történész, Pierre Nora keltek a köztársaság valaha híres értékátadó intézménye, az iskola és a hagyományos tanítás védelmére. Philippe de Villiers, a jobboldali pártalapító politikus azonban arra is figyelmeztet a nagy sikerű Eljött az idő, hogy elmondjam, amit láttam (2015) című leleplező memoárjában, hogy az emberjogi fundamentalisták nemcsak a baloldalon, hanem jobboldalon is teremnek.
Például Francois Baroinnak, Sarkozy volt pénzügyminiszterének, jelenleg a Francia Polgármesterek Szövetsége elnökének iszlámbarátságát, keresztényellenességét (gyávaságát!) jellemzi, hogy három nappal a novemberi párizsi gyilkosságsorozat után bejelentette: a francia köztereken be kell tiltani a karácsonyi jászolinstallációkat. Értsd: úgy szabadulunk meg az iszlám szélsőségesektől, ha kiirtjuk a keresztény jelképeinket. E fundamentalisták csak űrt hagynak maguk után, amelyet az iszlámhívő bevándorlók töltenek ki kedvük szerint.
Hogyan süllyedtek odáig nyugati polgártársaink, hogy mindezt eltűrik? Miért nem küldik melegebb éghajlatra az emberjogi fundamentalistákat? Talán a gépesített jólét, a fogyasztói kényelem, az életminőség hajszolásának, a jóléti sovinizmusnak ez az ára, adója. Kellő öntudat hiányában, a politikának háttal állva, Európa nyugati fele képtelen rászorítani választott képviselőit a közösség védelmére. Így.
A szerző politológus