A gazdaság erős, a vezetők pedig folyamatosan egyeztetnek nemzetközi partnereikkel a sima kiválás érdekében. Továbbá a brit központi bank 250 milliárd fontot tart készenlétben arra az esetre, ha a piacokat meg kellene nyugtatni, illetve ha sokkhatás lépne fel a pénzügyi szférában.
Osborne megállapítását a gazdasági adatok is bizonyítják. Ma a brit gazdaság az EU második, a világ 5. legerősebb gazdasága. A világ teljes megtermelt új értékének 4 százalékát adja. Lakosságát tekintve is a második helyen van Németország után az unióban. Az EU-tagságból jelentős előnyei vannak a briteknek, de költségeik is felmerülnek.
Ami a költségeket illeti, a britek nettó befizetők, de befizetésük nagysága elmarad a németeké, franciáké, sőt még az olaszoké mögött is. Ennek az az oka, hogy egy Thatcher miniszterelnök által 1985-ben kiharcolt kedvezménynek köszönhetően a britek jelentős visszatérítést kapnak. 2015-ben teljes befizetésük például 13 milliárd font volt, de valójában 18 milliárdot kellett volna fizetniük. Az ötmilliárdos csökkentés a korábbi megállapodás következménye.
Azonban valójában a 13 milliárd is csak az úgynevezett bruttó összeg, mivel kaptak még 4,5 milliárd fontot mezőgazdaságuk, illetve szegényebb régióik támogatására. Így végül is nettó befizetésük csupán 8,5 milliárd volt, ami bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) csupán 0,6 százalékát tette ki. Ezzel az értékkel a 28 EU-ország között az utolsó helyen voltak 2015-ben, hiszen a legtöbb ország bruttó nemzeti jövedelme legalább egy százalékát fizeti be az EU-kasszába.
Magyarország befizetése is egy százalék körül van. Érdekességként említsük meg, hogy az EU-költségvetés 69 százaléka származik ezekből a befizetésekből, további 12 százaléka a nemzeti áfabevételek, és 11 százalék az EU-n kívülről származó importtermékekre kivetett vámok bizonyos százalékából van.
A kedvező nettó befizetői pozíció mellett azt is érdemes megvizsgálni, hogy mekkora gazdasági haszna van Nagy-Britanniának az EU-n belüli kereskedelemből. Ezzel kapcsolatban érdekes elemzést adott közre a brit parlament alsóháza (D. Webb, M. Keep, House of Commons) június 13-án. Eszerint 2015-ben a brit export kevesebb mint fele, 43,7 százaléka ment az EU-ba, viszont importjának 53,1 százaléka származott az EU-n belülről.
Ez azt jelenti, hogy a brit gazdaság a többi EU-s országgal való kapcsolatában kereskedelmi hiányt szenved el, míg az EU-n kívüli kereskedelmi kapcsolataiban többlete van. Ha a kereskedelem alakulásának tendenciáit is megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy mind az export, mind pedig az import tekintetében gyakorlatilag a 2000-es év óta folyamatosan csökkennek a brit gazdaság kapcsolatai az EU többi országával.
Viszont az EU-ból származó importtöbblet miatt még mindig nagyon fontos az EU további országai számára a brit piac, miközben a briteknek az EU-n kívüli országok jelentenek növekvő piaci lehetőségeket. Azonban ha az export szerkezetét is megvizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy a szolgáltatások tekintetében az EU-n belül és kívül egyaránt exporttöbblete van Nagy-Britanniának.
Ez érzékelteti azt, hogy a brit gazdaság legversenyképesebb szegmense a tudásalapú szolgáltatás, ezen belül a pénzügyi, oktatási, szaktanácsadási terület. Ezek a területek egyébként a teljes nemzeti jövedelme közel háromnegyedét termelik meg. Az Eurostat adatai szerint az ipar aránya 2003-ról 2013-ra 17,6 százalékról 14,3 százalékra csökkent.
Érdemes megnézni azt is, hogy hogyan alakultak a brit gazdasági kapcsolatok az egyes EU-s országokkal. A rendelkezésre álló 2014. évi adatok alapján a britek értékben Németországba, Hollandiába, Franciaországba és Olaszországba exportáltak a legtöbbet, és ezen országokból importálták is a legtöbbet.
A legnagyobb importtöbbletük Németországgal van, vagyis a német export számára különösen fontos a brit piac. A magyar export és import a többi EU-s országhoz képest egyaránt kicsi: 2014-ben exportunk értéke 3,1 milliárd font, importunké pedig 1,8 milliárd font volt. A hazai adatok alapján teljes exportunk körülbelül 4 százaléka megy Nagy-Britanniába. Nincs jelentős függőségünk a brit gazdaságtól.
A kereskedelmi kapcsolatok alapján Nagy-Britanniának fontos az EU-s piac, de ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb az EU többi, elsősorban nagy országa, közöttük is kiemelten Németország számára a brit piac. Ebből az következik, hogy nyilvánvalóan megkeresik majd azt a kapcsolati rendszert, amelyben a kereskedelem zavartalanul folytatódhat, miközben valószínűleg a britek tovább erősítik kereskedelmi kapcsolataikat a világ más régióival, országaival, közöttük elsősorban Kínával.
A brit EU-s befizetések, illetve a kereskedelmi kapcsolatok elemzésén túl szóba kell hozni még egy fontos tényezőt, amely a kilépés irányába vitte a briteket. Ez a tagsággal járó bürokrácia és annak költséghatásai.
Egy elemzés szerint az EU-s bürokratikus szabályoknak való megfelelés legalább 33 milliárd fontba kerül évente, amit fejlesztésre, innovációra lehetne fordítani. Hozzá kell tennünk, hogy természetesen ez becslés, de ennek ellenére az nyilvánvaló, hogy az egyre nagyobb brüsszeli centralizáció, a vele járó bürokrácia felesleges kiadásokat okoz az országoknak.
Viszont ha a britek valóban kilépnek az EU-ból, akkor nemcsak az anyagi hozzájárulástól, hanem a bürokrácia költségeitől is megszabadulnak. A kereskedelmi kapcsolatok, azon belül is elsősorban az áruk szabad mozgásának korlátozása pedig senkinek nem érdeke, hiszen az valószínűleg jobban fájna például a németeknek, mint a briteknek.
A szolgáltatások esetén viszont a brit exporttöbblet miatt a briteknek is fontos a szolgáltatások szabadságának fennmaradása. Ezért a jövőre nézve elképzelhető egy olyan kereskedelmi megállapodás, amely biztosítja a maradék EU és Nagy-Britannia között a termékek és szolgáltatások további szabad áramlását. Így megőrizhető lenne a londoni City pénzügyi központ szerepe is, bár valószínűleg erre Frankfurt is törekszik.
Viszont a britek azzal, hogy megszabadulnának a költségvetési hozzájárulás és a bürokrácia okozta terhekből, az erőforrástöbbletet gazdaságfejlesztésre fordíthatnák. Ez a megoldás végső soron megerősíthetné Nagy-Britannia globális szerepét, és még gazdasági növekedését – amely az EU nyugati országai között az utóbbi években az egyik leglátványosabb volt – is gyorsíthatná.
Gondot okozhat azonban továbbra is, hogy a brit gazdaságon belül az előretörő szolgáltatási szektor mellett jelen van a volt ipari területek gazdasági lemaradása, és ezzel együtt jellemzők a jövedelmek közötti jelentős különbségek is.
Ez mutatkozott meg abban, hogy míg London, az ország pénzügyi és szolgáltatási központja lakóinak közel 60 százaléka a bennmaradásra szavazott, addig a vidéki Angliában a kilépni akarók aránya 53-54 százalék körül mozgott.
Problémát jelenthet továbbá a briteknek a skótok esetleges kiválása. Igaz, Nagy-Britannia körülbelül 65 milliós lakosságával szemben ötmillióan vannak a skótok, viszont a skót gazdaságra jellemző a sokszínűség: az olajipar mellett erős az élelmiszeripar, a turizmus és általában a tudásalapú szolgáltatások.
Viszont Skóciának is problémát okozna a kiválás, mivel termékei többségét Nagy-Britannián belül adja el, és költségvetési hiánya is magasabb a britnél. Másrészről jelentősek az északi-tengeri olajforrásai, ami akkor, amikor jó az olajár, jelentősen járul hozzá a skót GDP-hez.
Ha a kiválást a britek jól menedzselik, akkor akár még erősödhet is a gazdaságuk és annak a világgazdaságban játszott szerepe. Az EU-nak pedig alapvető érdeke, hogy olyan megállapodást kössön a britekkel, amely lehetővé teszi a gördülékeny gazdasági kapcsolatok fennmaradását. Magyarországot – a viszonylag kismértékű kereskedelmi kapcsolatok miatt nem érintheti drámaian a brit kiválás.
A britek nettó befizető státusának jelen formájában való megszűnése érinteni fogja az EU költségvetését, azon keresztül pedig valószínűleg a lehívható magyar forrásokat is.
Azonban ez sem azonnal következik be, ezért lesz idő felkészülni arra, hogy a beruházási prioritásokat a magyar kormány felülvizsgálja. Egyébként valószínű, hogy a kapcsolatok fenntartásának egyik feltétele a további, bár a mostaninál alacsonyabb költség-hozzájárulás lesz.
Példaként Norvégiát említhetjük, amely az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjaként szintén fizet az EU-nak költségvetési hozzájárulást, de az kevesebb mint 50 százaléka annak, amennyit a britek most fizetnek. Nyilván a fizetendő összeg is, mint minden más, a későbbi tárgyalások fontos témája lesz.
Mint az is, hogy hogyan alakul Nagy-Britannia és az EFTA kapcsolata. Hétfőn, 27-én már össze is ültek Bernben az EFTA-tagországok: Svájc, Liechtenstein, Norvégia, Izland vezetői, és bejelentették, hogy szoros kereskedelmi és üzleti kapcsolatokra készülnek Nagy-Britanniával.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár