Összefoglalva: populizmus minden kérdés, amelyről egyesek nem szeretnének beszélni. Nem meglepő ezek után a közbizalomnak az a zuhanása, amit a politika, a sajtó, a média a mi, nyugati világunkban elszenved. Én demokrata vagyok. A néppárt demokrata párt, és tagpártjai – mint a CDU–CSU, a Forza Italia, a Les Républicains, a Partido Popular vagy éppen a Fidesz – több évtizedes hallatlan politikai sikerének az a legfőbb titka, hogy mindig odafigyelt az emberekre.
Nem elvont doktrínákat hajszoltunk, hanem képviseltük a választóinkat, pragmatikusan alakítottuk a politikánkat, a populust, a népet szolgáltuk. A közelmúlt francia- és németországi eseményei is arra ékes tanulságok, hogy nem szabad feladnunk azt a politikát, amely az emberekre figyel, nem szabad átengedni a terepet a handabandázóknak, azoknak, akik mindenben csak a rosszat látják meg, de válaszaik nincsenek, megoldásaik nincsenek a nehéz problémákra. Vannak ilyen pártok Magyarországon is, tőlünk jobbra is és balra is. Megküzdünk velük a saját igazunkért.
A Fidesz az Európai Néppárt ötödik legjelentősebb és második legsikeresebb pártja. A ciprusi tagpárton kívül mi vagyunk az egyetlen, amely nem kényszerül a néppárti politika elveit tompító, gyengítő vagy eljelentéktelenítő koalíciós kompromisszumokra, mert a mandátumunk (beleértve magunkba persze a magyar kereszténydemokratákat is) egyedül is elég a kormányzáshoz. Mi erőnk, társadalmi támogatásunk ismeretében harcosabban és határozottabban tudunk küzdeni a néppárti céljainkért. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, még ha csodálkozunk is, ha néha saját kollégáink rajtunk is számonkérik az ő maguk által megkötött, néha engedékeny kompromisszumokat.
A Fidesz olyan párt, amely évtizedes kormányzati tapasztalattal rendelkezik, és 1988-as, a kommunista rendszerrel szembeforduló megalakulásától kezdve sosem elégedett meg a kitaposott ösvénnyel vagy a lejárt, régi, már sokszor kudarcot vallott receptek újrapróbálgatásával. Az új utak keresése sosem könnyű, sokan érdekeltek a régi rossz, megalvadt struktúrák fenntartásában, vagy nem ismerik fel, hogy változtatás, újítás nélkül minden eddigi eredmény elveszhet. Mi nem a „ne szólj szám, nem fáj fejem!” szólást követjük. A tehetetlenek, a konfliktuskerülők, a lusták sosem fogják előrevinni a világot, sosem fogják megoldani a problémákat.
Ma egész Európát eluralta a bizalmatlanság az állam, a politika intézményei iránt, ami azzal fenyeget, hogy az emberek magában a demokráciában csalódnak. Nem csoda, mert azt látják, hogy az őket képviselni hivatott, többségi választott intézmények egyre tehetetlenebbek, egyre kisebb befolyással rendelkeznek, mert erejüket nemzetközi intézmények, szerződések, senki által nem választott elitbíróságok, gazdasági konglomerátumok vagy épp a szervezett bűnözés gyengíti le.
A Fidesz a fontos lépések megtételekor, az innovatív, néha unortodox kezdeményezéseinél mindig arra törekedett, hogy bevonja a döntésbe az embereket, hogy visszaszerezze a többséget képviselő hatalom cselekvőképességét. A mi pártunk alapelve mindig is az volt, hogy sose a kifogásokat keresd, hogy egy nehéz problémát miért nem lehet megoldani, hanem változtasd meg a feltételeket, hogy meg lehessen oldani őket. Tizenegy év kormányzás után ennek a politikának a sikerei már világosan megmutatkoznak. De mindenért keményen meg kellett küzdenünk.
Ma Magyarországot az unióban sokan példának tekintik, amiért egy alacsony foglalkoztatottságú országból indulva mára megteremtettük a munkaalapú gazdaságot, ahol karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság, ahol a segély helyett munkából lehet megélni, ahol lecsökkentettük a munkát terhelő adókat, ahol a családtámogatások a felemelkedést és a népességgyarapodást segítik, nem pedig a függésbe és a szegénységbe való beleszorulást, ahol megvédtük a polgárokat a devizaválságtól.
Ahol az állam pénzügyeinek rendbetételével garantáltuk, hogy a jelenünket nem a jövő erőforrásainak előre feléléséből finanszírozzuk, és ahol kivezettük az országunkat a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárásból. Olyan ország, ahol az embereknek, ha este kimennek az utcára, nem kell félniük, és ahol nincsenek olyan zónák, ahova a rendőrség sem meri betenni a lábát, mert nálunk az állam cselekvőképes, fenn tudja tartani a rendet és meg tudja védeni a polgárait, ami sajnos nem mindenhol van így ma Európában.
Tisztelt Professzor Úr! Ön populistának bélyegez minket, amiért a politikánkban visszatükröződni látja az embereknek a mai hivatalos politikai szájkosárnyelv szerint nem feltétlenül korrekt gondolatait. Azzal nem vádolhat minket, hogy ne teljesítettük volna, amit a polgároknak ígértünk. Az elmúlt hét évben a magyar munkanélküliségi rátát majdnem tíz százalékkal nyomtuk le, és ma az unió legalacsonyabb mértékű öt országa közé tartozunk, az ifjúsági munkanélküliség a második legalacsonyabb az unióban. A válság terheit szétterítettük, különadókkal bevontuk a teherviselésbe a bankokat, a telekommunikációs és energetikai vállalatokat. Az Európai Bizottság tanácsaival szemben is kisegítettük az állampolgárokat a svájcifrank-hitel csapdájából, még mielőtt becsapott a villám.
Ellenfeleinknek a legjobban mégis az fáj, hogy bebizonyítottuk, igenis lehetséges a hatékony határvédelem, és hogy az illegális bevándorlás megállítható. Nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell a forrásországokba vinni! Ők évtizedeken keresztül tehetetlenül, sajnálkozva tárták szét a kezüket, hogy ezzel a természeti erő bizonyosságával és elháríthatatlanságával történő jelenséggel úgysem lehet mit tenni, el kell fogadni és alkalmazkodni kell hozzá. Azt is bebizonyítottuk, hogy az emberek az életüket érintő fontos kérdésekben igenis bevonhatók a döntésekbe, és hogy ez erősíti a demokráciát. Ez az ön vélekedésével szemben nem populizmus, hanem a demokrácia iránti polgári bizalom helyreállítása. Ma divatos angol polkorrekt kifejezéssel: empowerment of the people – az emberek hatalommal való felruházása, a hatalom visszaadása a kezükbe.
Azért írtam ilyen hosszú cikket, mert másokkal együtt, egykori tanítványaként adok a véleményére, és szomorúan látom, hogy beszállt egy olyan kórusba, amely nem a kiutat, hanem a kifogásokat keresi, és közben még arról is elfelejtkezik, hogy teljesítse minden mester legelemibb kötelességét, hogy mérjen, mielőtt vág.
Ön nyilván nem emlékszik már az Oxfordi Egyetem Balliol College-ának Senior Common Roomja sarkában az ön speckollján csendesen az előadására figyelő, harminc évvel ezelőtti Soros-ösztöndíjas magyar hallgatóra. Pedig annak a kommunista rendszerből jött diáknak, ha kisebbrendűségi érzése, kultúrsokkja vagy tökéletlen nyelvtudása miatt bele nem is mert szólni az ön szemináriumán folyó izgalmas vitába, sokat jelentett, amikor az akkori, az ő, rendszerváltásra készülő közép-európai problémái szempontjából eléggé irrelevánsnak és skolasztikusnak tűnő oxfordi jogfilozófiai irányok között a gyakorlatra odafigyelő, szociológiai szemléletű teoretikusra bukkant éppen Steven Lukes professzor, az ön személyé-ben. Ez a látogató diák, amikor terminusa végén hazament a hazájába, megalapította a Fideszt, amely más szervezetekkel együtt, a határozott Margaret Thatcher, Ronald Reagan és a teszetosza Gorbacsov segítségével legyőzte a világtörténelem egyik legsötétebb ideológiai rendszerét, a kommunizmust.
Igen, Soros-ösztöndíjjal jártam ott, így volt alkalmam az ön néhány előadását is látogatni. Ezért hálás vagyok az adományozónak, az egyetemnek, az önhöz hasonló tanároknak. A hála kifejezése persze nem úgy történik, ahogyan ma egyesek számonkérik rajtunk. Nemrégiben az Európai Parlament flamand liberális frakcióvezetője, Guy Verhofstadt vonta kérdőre Orbán Viktort, hogy miként tudja összeegyeztetni azt a kritikát, amit Soros Györggyel szemben gyakorol azzal, hogy ő is Soros-ösztöndíjas volt harminc éve Oxfordban. Mert nem gondolom, hogy egy ösztöndíjjal meg lehet vásárolni valakinek a gondolkodását. Ez az érvelés arra hasonlít, amit a magyar rendszerváltozás idején gyakran hallottunk mi, a kommunizmus ellen harcoló fiatalok a demokrácia ellenségeitől, hogy miképp is fordulhattunk szembe azzal a rendszerrel, amely kitaníttatott minket!
Bízom benne, hogy gondolataimmal segítettem abban, hogy jobban megértse, mi történik Magyarországon, és hogy bár rengeteg megoldandó problémánk van, de önnek nem szükséges a magyar demokrácia állapotai miatt jobban aggódnia, mint a saját két hazája, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nehézségei miatt.
A szerző néppárti európai parlamenti képviselő
(Szájer József írásának első részét ITT olvashatják!)