A farsangnak immár vége, de a karneváli időszak szolgált néhány megszívlelendő tanulsággal. Brazíliában sikerült az önfeledt tömeg közé hajtani egy masszív járművel, és az ilyesmire az európai ember óhatatlanul összerezzen – de ezúttal semmi terrorizmus, iszlamista merénylet, csupán a szokott ügymenet. Európa azonban (ha kívülről nem koreografálnak neki) készséggel csinál magának farsangi programot. Igazán emlékezeteset is, mint például Düsseldorfban a német liberálisok.
Képzeljük el például a debreceni virágkarnevált, ahol nem dekoratív, semleges témájú kompozíciók gördülnének a villamossíneken, hanem mindenféle háromdimenziós aktuálpolitikai karikatúrákat formáznának meg a tarkabarka szirmokból. Egyelőre elképzelhetetlennek tartjuk, de hát német import a Pride, az Andrássy úti környezetszennyező büszkeségfelvonulás is, amely nem kifejezetten az ősi magyar hagyományban gyökerezik, mégis sorozatrendezvénnyé tudott válni.
Nos, a düsseldorfi kivitelezés némiképp gagyi: papírmasé vagy műanyag figurák vonulnak a kamionok platóin. A tapasztalatok soha nem győztek meg a német humorérzék elsöprő voltáról, de ez itt mindennek a legalja: a megbocsátó kifigurázásnak még a nyomelemei sem mutathatók ki, csakis az elvakult gyűlölet üli a torát. Ráadásul a politikai gyűlölet, ami a legveszélyesebbé tud válni, és amit német földön nem is kell különösebben bizonygatni. A liberális fogcsikorgatás előszeretettel köti össze a gyűlöletkeltő, uszító humort a szólásszabadság magasztos eszméjével, és ennek illusztrálására elég egy gyors szemlét tenni a düsseldorfi kínálat fölött.
Nos, a világméretű liberális győzelem állapotában berekesztett történelem újabb, „ellenforradalmi” fejleményei olyan (a Charlie Hebdo németországi térfoglalásának hatását mutató) remekművekre serkentik a politikai humornyikokat, mint például az az ábrázolás, amelyben a szociáldemokrata kancellárjelöltségre átnyergelő Schulz belevágja a dárdáját „Mamutti” szőrös altestébe.
Tessék ezt plasztikusan elképzelni: a düsseldorfi utcán ártatlan lelkű gyerekek is járnak, és azt látják, hogy immár ez a liberális norma: az ország első asszonyát is meg lehet alázni női mivoltában, és ezen még kacarászni is illik. Ezek után már fenn sem akad a szemlélődő olyasmin, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párt tagjai az Iszlám Állam által kulccsal felhúzható hasznos idióták, akik az ISIS-t szolgálják ki. Ebbe a végletesen leegyszerűsített, hamis világképbe remekül illeszkedik az a kreáció is, amelyben Theresa May (megint egy hölgy) szájába veszi a brexit feliratú pisztolyát. Jó szerencsét, Nagy-Britannia! – olvashatjuk a feliratot angolul, az unióban rekedt országok felsőbbrendű gőgjével.
Az alkotók bizonyára még nem értesültek a luxemburgi, francia, olasz és német házelnökök pánikreakciójáról, hogy sebesen alapítsák meg a föderális Európai Egyesült Államokat. (Képzeljük el Kövér Lászlót, amint a haladéktalan csatlakozásról töpreng.) Az a kompozíció pedig, amelyen a németországi törökség köreiben is kampányoló Erdogan elnök egy bárgyú bohócra kiált terroristát, fokozhatatlan abszurditás: a kereken százesztendős dadaizmus is bízvást kalapot emelhetne előtte.
Ehhez képest a kötelező trumpozás csupán halovány visszfénye a kemény amerikai sorosista gyűlöletkarikatúráknak. A közönségesség csimborasszója, amint az egyik teherautón az amerikai elnök análisan közösül a Szabadság-szoborral. (Egy újszülöttnek – így egy düsseldorfi gyereknek is – minden „vicc” új.) Az alkotók azonban nem elégednek meg a vulgaritás apoteózisával: még ugyanazon a kocsin a Szabadság-szobor Trump levágott fejét is a kezében tartja. A szabadság úgy szenved el erőszakot, hogy közben azért triumfál. A lefejezés közhelyszerű utalás a szerencsétlen és ízetlen Stern-címlapra, amelyet ha Goethe láthatott volna, haladéktalanul kiiratkozik a német kultúrából.
Ehhez képest „A szőke az új barna” tétel ábrázolása (Trump, Le Pen, Wilders mind-mind szőke) csupán a szokott kűr: bizonyára nagyot hahotázik rajta a politikailag korrekt liberális. A lengyelek azért külön is kihúzzák a gyufát: a varsói kormány úgy gyárt demokráciából diktatúrát, hogy fölül bemegy a demokráciakolbász, alul pedig kijön a diktatúrafekália. És itt érkeztünk el a magyar vonatkozáshoz, ami miatt ezt az egész balnémet tünetegyüttest a figyelmünkre érdemesíthetjük. A kamionművészeti alkotás középpontjában a demokrácia zöld levele található, amelyet kövér hernyókként ábrázolt férgek rágnak: Putyin, Trump, Kaczynski, Orbán és Erdogan. Utóbbinak fez is van a fején, hogy a leférgezés még némi soviniszta bukét is kapjon.
A düsseldorfi farsangot azonban tekinthetnénk a német szabadság szélsőséges megnyilvánulásának is, konstatálva, hogy mi, magyarok talán még nem vagyunk a politikai demenciának ezen az aggasztó szintjén. De vajon mentesek vagyunk a férgezéstől? Féregnek nevezni a politikai ellenfelet ugyanis nem csupán felebarátunk dehumanizálása (állattá degradálása), hanem át is lép egy morális küszöböt: a férget ugyebár el lehet taposni.
Gulyás Márton, a liberális performer és provokátor sérelmezte, hogy Szanyi Tibor egy interjúban felvetette: a Momentum Mozgalom aligha képes önerőből országos hálózatot építeni – ehhez súlyos milliók szükségeltetnek a háttérben. Gulyás a vita személyeskedő fázisában úgy fogalmazott Szanyiról: „Lehettél volna nagyon sok minden, de semmi nem lettél, és nem is leszel, mert a féregséget választottad.” S hogy a kifakadás nem véletlen, másutt is ráerősített: Szanyi „tényleg egy féreg, és amit a Momentumról mondott, az a legaljasabb politikai próbálkozása”. Hozzátette azt is, hogy a szocialista politikusnak „a NER-bűnözőknek fenntartott munkatáborban” lesz a helye; ami jól mutatja, hogy a férgezés nem puszta retorika – a köztünk élő Hitler- és Lenin-fiúk konkrét terveket szőnek a jövőre. (Gulyás időközben bocsánatot kért, de ami történt, megtörtént.)
Aki minderre amiatt legyintene, hogy a Gulyás-féle gyűlölködőket nem kell komolyan venni, hadd idézzem Gréczy Zsoltnak, Gyurcsány Ferenc táskahordozójának egy tavaly ilyenkori bejegyzését. „Orbán egy gyáva féreg!” – fakadt ki akkor egy meghiúsult népszavazási kezdeményezés kapcsán; igaz, a férget akkor még utólag átigazította diktátorra. Ki tudja, ma már talán nem tenné meg: lám, a felvilágosult Düsseldorfban már büntetlenül ábrázolni is lehet, amit egy éve még kimondani is necces volt.
A liberális féregjáratok mindinkább behálózzák az életünket.