2017. november 22., szerda, Cecília napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/felvilagosodas-es-romantika-avagy-nyelveben-el-nemzet-2408077/

Felvilágosodás és romantika, avagy nyelvében él a nemzet

A felvilágosodás korának meghatározó történetszemlélete alapvetően az észszerűség elveire épült. A racionalizmus természetkutatásban tapasztalt érvényességét kiterjesztették szinte az élet minden területére. Ha valaminek mégsem találták világos okát, azt tapasztalathiánnyal vagy irrelevanciával magyarázták. A voltaire-i gondolat alapja az egyetemesség (a ráció korok és népek fölötti egysége), illetve a „világosság”, a „civilizáció”, az „ész” mint legfőbb pozitívum időről időre való érvényre jutása (görög demokrácia, Augustus Rómája, Mediciek Firenzéje, XIV. Lajos Versailles-a), míg el nem érkezik végső uralma.

A fénylő korszakok között a sötétség és barbárság hanyatló évszázadai teltek el, majd e koncepció szerint ismét útjára indult a felemelkedés. A Napkirály környezetében élő Jean Racine például egyetlen francia hőst sem ábrázolt tragédiáiban, csak ókoriakat. A király a Soleil jelzőt valószínűleg Itáliában üldözött védencétől, a XVII. század egyik legnagyobb mágusától, asztrológusától, Tommaso Campanellától kapta.

Giambattista Vico olasz történetfilozófus másként látta ezt a kérdést: szerinte a történelmi mozgásoknak saját törvényszerűségeik vannak, így döntően más elvekkel kell közeledni az ember létrehozta históriához, mint az Isten alkotta természet jelenségeihez. Az egyetemes helyett ő a népek történetéről írt, megelőlegezve Johann Herder és a német romantika felfogását, amely elutasította mind a világosság-sötétség, jó és rossz történelmi konfliktusának manicheista elképzelését, mind az ész monoteizmusát. Hangsúlyozta az indulatok, a korokon átívelő eszmék (kereszténység, Novalis), a történelmi fatalizmus és más tényezők meghatározó szerepét.

A történelemről alkotott két eltérő koncepció segíthet a jelen folyamatainak a megértésé­ben. A felvilágosodás egyetemességre való törekvése után a XIX. században nem az örökké érvényes racionális elvek alapján szabályozott társadalmak jöttek létre, így az utópista szocia­listák vágyálmaival ellentétben nem állt be a végtelen jövő, mint ahogyan Karl Marx is felsült osztályharcos fantazmagóriáival. Ellenkezőleg, a „népek tavasza”, a nemzeti ébredés és a nemzeti kultúrák soha nem látott felvirágzásának a korszaka következett.

A felvilágosodás eszméit ellentmondásos módon történelmi folyamattá változtató francia forradalom és a napóleoni háborúk embertelen kegyetlenkedései megérlelték a tudatot, hogy az új zsarnokság zsákutcát jelent az európai népek számára, és azt is, hogy szembe lehet és kell szállni vele. Az egyközpontú hatalom elleni fellépés mutatta a fejlődés irányát, nem az idegen hatalomnak való behódolás.

A saját és megfelelően fejlett nyelv a népek szabadságharcának mindig is meghatározó feltétele volt. „Nyelvében él a nemzet” – mondotta a Napóleon ellen katonaként harcoló Széchenyi István, és hasonló kijelentéseket tett a Habsburgok ellen összeesküvő nyelvújító, Kazinczy Ferenc is. A romantika ehhez kialakította a legnagyobb nyelvi képességgel rendelkező író és költő mint népvezér eszményképét. Petőfi Sándor ars poeticájában (A XIX. század költői) a költő vezér, bibliai metaforával lángoszlop, Isten kiválasztottja, hogy a küzdelmes úton az elérendő igazi felé vezesse a népet. Csak a hamis próféták állítják, hogy a történelemnek vége van, és az adott hatalmi helyzet örökre szól, semmit nem tehet ellene az ember.

A németeknél, az olaszoknál, a magyaroknál, a szláv népeknél központi probléma lett a nyelvvel mint a nemzeti kohéziós erő legfontosabb elemével való foglalkozás, a nyelv szerepének tudatosulása, hatékonyságának pontos ismerete. A nyelvfilozófiai reflexiókat mindenütt gyakorlati nyelvreform követte. Nálunk ehhez hozzájárult a legfelvilágosultabb Habsburg uralkodó, II. József szerencsétlen németesítő nyelvrendeletének magyar nemesek és írók részéről történő egyértelmű elutasítása. Jól vették észre, hogy a nyelvi uniformizálás a praktikus előnyökön túlmenően nagy veszélyt is jelent.

Minden fejlett nyelv másként reflektál a valóságra, más struktúra szerint szervezi a gondolkodást, más tudatot, más kifejezésmódot alakít ki abban a közösségben, amely anyanyelvének vallja. Főleg ez adja az európai emberek sokszínűségét. Némileg átalakítva a Szent Tamásnak tulajdonított mondást, félni kell az egynyelvű embertől (homo unius linguae). Egy globális nyelv használata szükségszerűen vezet elszürküléshez, a gondolkodás elsilányulásához. Kis népek esetében akár megsemmisüléshez is, ahogyan ezt eleink joggal érezhették. Mára főleg a globális gazdasági struktúrák, illetve az informatika eredményei teremtettek a kisebb kultúrák számára végzetesnek tűnő helyzetet.

A történelem azonban általában nem úgy alakul, ahogyan irányát előre látni vélik és láttatni akarják azok, akik a valóságot valamilyen módon és mértékben birtokba vették.

A koncentráció egy bizonyos ponton a visszájára fordul, a nagy gazdasági-politikai birodalmak kivétel nélkül darabokra estek szét, a totálist mindig felváltotta a partikuláris, majd fordítva. Fontos, hogy ne csak politikai szempontból akarjuk létrehozni a nemzetek Európáját; nyelvi-tudati-kulturális támaszték nélkül létrejövő építmény bizonyosan nem fog szilárd alapokon állni. Egyetlen globális nyelven, az angolon nem fog létrejönni sokszínű, az itt élő népek érdekeit, kultúráit árnyaltan képviselő Európa.

A mostani oktatási rendszer ezzel éppen ellenkező irányba való haladásra ösztönöz.

A szülői érdeklődés beszűkülése a közoktatásban vagy az egyetemek finanszírozása a hallgatói létszám alapján lassan megsemmisíti az angolon és németen kívüli nyelv- és kultúraoktatást. Nem csak a magyarországit. Az egységes felsőoktatási térség létrejötte másutt is hasonló eredményt hozott. A mennyiségi alapú felsőoktatási törvények és az utánpótlás hiánya miatt drámai módon visszaesett a magyar nyelv és irodalom oktatása a külföldi egyetemeken mindenütt.

Néhány év múlva például Olaszországban talán már nem is lesz hungarológia (a rendszerváltás idején még 13 egyetemen volt magyaroktatás, mostanában újabb három helyen szűnik meg). Új nyelvszemléletre és oktatásreformra lenne szükség. Belátva, hogy egymás nyelveinek ismerete nélkül nem születhet meg a modern nemzetek Európája. Tudjuk, hogy a XVIII–XIX. század fordulóján a l’Europe francaise-t egy olyan kontinens váltotta fel, ahol hatalmas fejlődésnek indult a német, a magyar, a szláv és más népek kultúrája. Az általunk megválaszolandó kérdés: mi lesz az english Europe után?

A szerző egyetemi tanár

Hirdetés

Kiemelt

Vita a Soros-tervről, ami van

A migrációs terv mögött Soros György társadalommal és a világgal kapcsolatos víziói állnak, amelyekben erősen támaszkodott Karl Popper liberális filozófus nézeteire.

Poszt-trauma

Nemcsak trollkodik, manipulál is a Momentum

Az új SZDSZ és a kocsmai stílus.

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!