Orbán Viktor nemrégiben, a bajor CSU-val folytatott megbeszélés után kijelentette: „Kezdettől fogva a határvédelem és a schengeni szerződés betartásának a talaján álltunk. Akkor is a schengeni szerződés talaján álltunk, építettünk például kerítést és határvédelmet, amikor még volt olyan hely Európában, ahol a káoszt meg a jogszerűtlenséget ünnepelték.”
Ha visszatekintünk a kezdetekre, láthatjuk, hogy a káosz és jogszerűtlenség ünneplői ugyanazok voltak, akik ma a szolidaritás bajnokainak tekintik magukat. E „bajnokok” a szolidaritás leple alatt továbbra is a káoszt éltetik. Ha a német jogtudós, Gustav Radbruch közismert tanítását vesszük alapul, mely szerint a jog ideájának alapértékei közé tartozik az igazságosság, a jogbiztonság és a célszerűség, az első kettő a brüsszeli bürokrácia labirintusaiban elveszett, mintha sosem létezett volna.
Az igazságosságot és a jogbiztonságot szolgáló jogelvek a feledés homályába merültek, a bevándorlást pártolók a jogszabályokat saját politikai céljaiknak megfelelően magyarázzák.
Angela Merkel a tavaly decemberi EU-csúcson például kijelentette: „a külső határokon történő migrációkezelésben kell szolidárisnak lenni […], ez jó és fontos, de belső szolidaritásra is szükség van”. Merkel pedig a jogszerűtlenség egyik legfőbb ünneplője volt, hiszen 2015 őszén a nyitott határok politikájának meghirdetésével egyszerre szegte meg a schengeni és a dublini szabályokat azzal, hogy megnyitotta a határokat a migránsok előtt, és Németország nem küldte őket vissza abba a tagállamba, amely a szabályok értelmében felelős lett volna menedékkérelmük megvizsgálásáért.
Ez általában az az állam, ahol először lépték át illegálisan az EU határát. Emellett az a német menedékjogi szabály is sérült, mely szerint ha a migráns egy biztonságos harmadik országból érkezik (idetartoznak az EU tagállamai is), meg kell tagadni a beutazását. A migránsok számára meghívóként funkcionáló szabályszegések, „a menedékjog nem ismer felső határt” és a „Wir schaffen das!” kijelentések, a Willkommenskultur meghirdetésének következményei ma jól ismertek: több mint egymillió illegális bevándorló érkezett ellenőrizetlenül Németországba, közülük százezrek tűntek el a hatóságok látóköréből. A menedékre jogosulatlanok eltávolítása az országból szinte lehetetlen.
Merkel persze saját felelősségét próbálta másra hárítani. Így leginkább a magyar miniszterelnökre, aki Merkel szerint hol nem engedte felszállni a tömegével elindult „menekülteket” a vonatra, hol leszállította őket arról. Merkel, bár nem jogász, illett volna tudnia, hogy a migránsokat nem Orbán Viktor, hanem a schengeni szabályok nem engedték a vonatokon utazni, mivel nem rendelkeztek a továbbutazáshoz szükséges okmányokkal.
Egyébként a 2015. február 18-án kötött államközi megállapodás értelmében a németek rendőröket küldtek Magyarországra, hogy a magyar és az osztrák rendőrökkel együtt folytatott vasúti járőrszolgálat során kiszűrjék azokat az utasokat, akik nem rendelkeztek a schengeni térségbe való beutazás feltételeivel, tehát hogy leszállítsák a vonatokról a vízummal nem rendelkező illegális határátlépőket. A kancellár a tavalyi választási kampányban is lejátszotta a vonatos lemezt, úgy tűnik, nem sok eredménnyel.
Orbán Viktor – látva az európai politikusok jogszabályokkal szembemenő magatartását – már 2015 szeptemberében a banzi kolostorban, szintén a CSU-val tartott megbeszélés után kijelentette: „Közös cél, hogy az európai rendet és a jogrendet helyreállítsuk. Ha nincs európai jogrend és ebből fakadó rendezettség, akkor marad a rögtönzés, a kiszámíthatatlanság, a végén a totális bizalomvesztés, és elveszítjük a képességünket, hogy kontroll alatt tartsuk az eseményeket. Jelenleg efelé megyünk.”
Merkel talán még ma sem látja be, hogy a bizalomvesztés elérte őt, és nem képes kontroll alatt tartani az eseményeket. A német választási eredmények nyomán kialakult helyzetet a legtöbb elemző Merkel bukásának tekinti. Az első tárgyalások a Jamaica-koalíciónak nevezett kormány felállításáról zátonyra futottak. A szociáldemokratákkal alakítandó nagykoalícióról pedig Ralf Stegner, a Német Szociáldemokrata Párt alelnöke maga mondta, hogy olyan „vonzónak találja, mint a lábgombát.” Lényegében a választások két vesztese alakít most kormányt.
A szolidaritás másik bajnoka, a görög Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos, aki a Die Weltnek azt nyilatkozta, hogy a szolidaritás nem lehet ízlés kérdése, nem lehet önkéntes és nem képezheti tárgyalás alapját. Avramopulosz valószínűleg most szállt alá az Olümposzról, és nem tudja, hogy a nyugat-balkáni útvonalon beáramló migránsoknak éppen Görögország nem állta útját, pedig ez a schengeni szabályok értelmében kötelessége lett volna.
Ezért Orbán Viktor már 2015 szeptemberében a Görögországgal és az EU-val való szolidaritás jegyében elmondta, hogy ha Görögország nem védi meg a határait, akkor „nekünk kell megvédeni” azokat, és az ehhez szükséges jogi alapok megteremtését sürgette az EU-nak beterjesztett hatpontos javaslatcsomagjában. Orbán még azt is hozzátette, hogy ha Görögország nem tartja be a schengeni szabályokat, az nem jogosítja fel Magyarországot arra, hogy ő is felmondja a schengeni előírásokat.
Kijelentette: „Ezért a görögök nyilvánvaló jogsértéseitől függetlenül mi a schengeni szabályok betartására fogunk törekedni az előttünk álló időszakban is.” Ennek az ígéretnek a betartását szolgálja a Magyarország déli határain lévő határzár, amelyről Avramopulosz azt mondta, hogy nem jó megoldás az európai határvédelem szempontjából, ha az uniós tagállamok kerítést húznak fel a külső határokon. Avramopulosz inkább az elosztási kvóta végrehajtását sürgette, ami újabb meghívót jelentett a migránsoknak.
Ma is szívesen ünneplik a káoszt és a jogszerűtlenséget az Európai Parlament liberális képviselői, akik interjúk hosszú során adták elő az európai értékekről és a szolidaritásról szóló eszmefuttatásaikat, pedig jobb lett volna csendben maradniuk. Mára nem kétséges, hogy Nyugat-Európában az európai értékek között felsorolt szabadság és biztonság éppen amiatt szűnt meg, mert a liberális politikusok és a migránssimogató jogvédők az emberi jogokra hivatkozva felszámolták az európai jogrend alapelveit (amiért a hajdani liberálisok küzdöttek).
Az európai polgárok számára ezek közül legsérelmesebb a törvény előtti egyenlőség felszámolása Nyugat-Európában. Udo Ulfkotte már 2016-ban egy cikkében feltette a kérdést: Németországban, ahol a migránsok napi 770 bűncselekményt követnek el, hogy érzi magát valaki németként, ha a legkisebb sebességtúllépésért fizetnie kell, miközben a sokkal súlyosabb törvénysértéseket elkövető bevándorlók szabadon sétálnak és rajtuk nevetnek? Ulfkotte szókimondásáért a liberális sajtóban – a tavaly bekövetkezett haláláról szóló tudósításokban – a „vitatott újságíró” megnevezést kapta.
A migránsok jogsértő magatartásának következmények nélkül hagyása folytán az az általános képzet alakult ki, hogy nekik mindent szabad. Ezt az elképzelést az is erősíti, hogy a jogvédő szervezetek a törvények betartásán fáradozó kormányokat ítélik el a törvénysértők helyett. A terrorizmussal vádolt Ahmed H. pere elleni liberális tiltakozás azt az üzenetet hordozza, hogy az államnak még arra sincs joga, hogy a migránsok jogsértéseit törvényes keretek között kivizsgálja. A liberális politikusok és jogvédők csak az illegális bevándorlók emberi méltóságáért aggódnak. Az európai polgárok méltósága a szolidaritás bajnokainak semmit sem számít.
Ezek után egyrészről nem kell csodálkozni sem a németországi szilveszteri történések, sem a nyugat-európai rendvédelmi szervek elleni brutális fellépések láttán. Másrészről azon sem kell meglepődnünk, hogy a migránsokkal szembeni ellenszenv is megerősödött Európában, megszaporodtak a menekültszállások elleni támadások, és késsel támadtak egy migránsbarát német polgármesterre. A szolidaritás bajnokai csak ünnepeljék a káoszt egymás között; Európa polgárainak többsége már nem akar velük mulatni.
A szerző jogász, egyetemi docens