A felelősségnek látható jele egyelőre nincs. A brüsszeli kottából játszó nyugat-európai politikusok nem vállalják a felelősséget az egyre inkább robbanásveszélyes helyzetért. Ahogy nem vállal felelősséget, és nem mondott le egyetlen európai politikus sem azért, mert országaikban több százan haltak és sebesültek meg iszlamista merényletekben az elmúlt két évben. Más utat választottak: elhazudják a valóságot, a hamis béke és biztonság illúziójába ringatva nemzeteik állampolgárait. Pedig a kialakult helyzetért nem a merénylők, a bombával, fegyverrel, gépkocsival ártatlan civil áldozatokat szedő elkövetők a felelősek. Ők – háttérben az Iszlám Állammal – csak kihasználták a kínálkozó lehetőséget, és támadtak. Ahogy támadni fognak a következő hetekben, hónapokban és években is.
Minket, európaiakat, keresztényeket bármikor legyilkolhat egy muszlim katona a nyugat-európai kormányok közönyétől kísérve, az újabb tömeges mészárlást ugyanazzal a szenvtelenséggel veszik majd tudomásul a látszólag nagy hatalmú erős államok kormányfői és döntéshozói, mint a Közel-Keleten legyilkolt és száműzött keresztény közösségek tagjainak mártíromságát. „A terrortámadások a nagyvárosok életének részei”, „A terrorizmussal együtt kell élni”, „Fel kell készülnünk arra, hogy Európa életében a terror jelen lesz” – ilyen és ehhez hasonló magvas megállapításokkal szoktatják polgáraikat az általuk előidézett vagy gerjesztett hétköznapi pokolhoz a ma érdekpolitikusai. Még emlékszünk, amikor Belgiumban a rendőrség drasztikusan lépett fel egy Európában illegálisan tartózkodó fekete bőrű férfival szemben, és amikor ennek híre ment, lemondott az ország belügyminisztere. Volt politikai felelős, még keresni sem kellett. Ma identitással, polgári jogokkal rendelkező európai emberek halnak és sebesülnek meg merényletekben, melyet vallási és politikai háttérrel rendelkező ellenséges katonák hajtanak végre. Mégsem vállal ezért felelősséget egyetlen kormánytag sem, ha már a miniszterelnökök két kézzel kapaszkodnak a székükbe.
Európát támadás érte. Egy olyan ellenség kezdett szisztematikus offenzívába, melynek elsődleges stratégiai törekvése az Európába irányított invázió megszervezése volt, kollaboráns nemzetközi szervezetekkel karöltve. Azt nem állíthatjuk, hogy a multikultúra hívei, akik támogatják a feltétel nélküli bevándorlást, egyetértenének a merényletekkel. De az bizonyos, hogy az európai rend feldúlása, a zűrzavar és káosz előidézése szerepel a céljaik között. Arra számítanak, hogy a felhígult európai társadalmak könnyebben kezelhetőek lesznek.
Természetesen tévednek; ők is, és a fenti eszmeiséget kiszolgáló választott vezetők is. Az általuk tudatos meggondolatlansággal vázolt képlet eredménye nem a megfiatalodó Európa, a határok nélküli kontinensen békében együtt élő sokféle, sok millió fogyasztó által garantált piac, hanem a már most is folyó néma háború eszkalálódása Európa megtartásáért, illetve megszerzéséért folytatott véres események láncolata. Kezdetben a kisebb helyi konfliktusok szaporodnak el, egyre élesedő és durvuló viták lesznek a jövőről: multikultúra vagy nemzetállamok. Később, ha nem változik a helyzet, nem kizárt egy-egy helyi bosszú, leszámolás a halottakért azok részéről, akik a merényletekben elvesztették vagy elvesztik szeretteiket. Spontán megtorlás a merénylő vallását követő muszlim embereken, jóllehet közülük sem mindenki ért egyet a gyilkolással, még ha a saría törvénye ezt kívánatosnak is tartja.
Az ökölharcot és az elszigetelt agressziót fegyveres válaszcsapások követhetik, hisz a politika és annak erőszakszervei nem védik meg az európai polgárt. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem kívánt – sőt elutasítandó – folyamatok veszik kezdetüket Európában. A baj csak az, hogy a jelenlegi elhibázott bevándorláspolitika egy olyan kritikus ellenséges hadsereget is képes kontinensünkre importálni, mely egyesülve a már itt élő másod-, harmadgenerációs muszlim milliókkal vallási háborúkat is provokálhat. Szabályos klasszikus formában kivitelezett, Európa-szerte elszórt frontok jöhetnek létre. Már nem helyi csetepaték, összecsapások lesznek, és várható hatásuk is jóval drámaibb. Európa totális pusztulását eredményezheti, mert ki fogja eldönteni, hogy ki is az európai, hisz a szemben állók javarészt mind itt születtek.
„Anglia háborúban áll”, mondta Churchill annak idején, és mindenki tudta a dolgát. A katonák építették a védelmi rendszert; a titkosszolgálat a szabotőröket és a kémeket kiiktatva meggátolta a merényletek előfordulását; a polgárok tudták, hogy a helyzet áldozatokkal jár, de igyekeztek vigyázni saját magukra is. A politikusok vállalták a felelősséget helytelen döntéseik miatt, ahogy a média sem az ellenség propagandáját szajkózta.
Ma Európa háborúban áll, ráadásul saját magának köszönheti, hisz NATO-csapatok formájában ellenséggé tette a Közel-Kelet országainak muszlim társadalmait. Ugyanakkor senki nem teszi a dolgát, mert a politikusok nemhogy felelősséget nem vállalnak, hanem még el is tagadják a nyilvánvaló tényt, hogy Európa földjét elérte a fegyveres konfliktus, mely eszkalálódhat, ha nem akarjuk megérteni a helyzet komolyságát. Előttünk, az öreg kontinens polgárai előtt a feladat világos.
Meg kell értetnünk vezetőinkkel, legyen az akár baloldali, liberális vagy jobboldali párt tagja, higgyen a nyílt társadalom eszméjében vagy a verseny mindenhatóságában, nem engedjük a folyamat ilyetén elmérgesedését. Aki nem országának védelmét tekinti a legfontosabbnak egy válsághelyzetben, azt nem tekintjük vezetőnknek. Krízishelyzetben két dolog nem számít: az ideológia és az eszmei hovatartozás, kizárólag az optimális védekezés közös erőfeszítés mentén történő megszervezése az egyedüli legitim cél. Igaz ez az egyes tagországokra, és igaz egész Európára, nem csak az unióra. Az ellenség megkezdte az offenzívát, már így is késésben vagyunk.
A határok sérthetetlenségét garantálni kell, megvan hozzá a katonai erő. A béke törvényeinek passzusait ideiglenesen felül kell írniuk a konfliktus kezelésére alkalmasabb paragrafusoknak. A rendvédelmi szervek munkáját a megelőzést segítő módszerek hatékonyságának kell meghatároznia. Kiiktatandók már a potenciális ellenséges katonák is – mint leendő merénylők –, nem csak az elkövetők felderítése a feladat. Nincs törvények fölötti élet, aki nem tudja igazolni magát, annak nincs helye Európában. Miként annak sem, aki támogatja az ellenséget bármilyen módon. De mindenekelőtt a legfontosabb, hogy a dolgoknak vannak felelősei. A politika művészete az időzítés. A felelősség vállalása pedig a politika lényege.
A szerző biztonságpolitikai szakértő