Ennek a történetnek azonban számos buktatója van. A legfőbb, hogy nem kizárólag Törökország Európa köldökzsinórja, a Líbiából érkező migrációs áramlat nem szűnt meg teljesen, és a tavasz folyamán újra előtérbe kerülhet. A líbiai viszonyokkal most nem szeretnék foglalkozni, de annyit érdemes észben tartani, hogy fognak még fejtörést okozni az európai vezetőknek.
Törökország azonban nem lesz az EU megmentője, legalábbis az utóbbi évek politikája nem ezt mutatja. Törökország eddig is védte, jórészt jól felfogott érdekében a határait. A szíriai konfliktus évek óta tart, a törökök áteresztőképessége pedig az utóbbi évben nőtt meg. De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, a Törökországból érkezők jelentős része nem szíriai vagy iraki, hanem a világ minden tájáról érkeztek. A kölni események során is a legtöbb elfogott migráns észak-afrikai volt, akik Törökországot érintve mentek Németországba. Miért megy egy marokkói Törökországba, ha Németországba igyekszik, ahelyett, hogy Spanyolországban lépne be az EU területére? Nos, azért, mert arra szabad az út, legalábbis az volt az ősz folyamán, mivel Törökország most már mindenkit átenged. A kérdés az, miért teszi ezt, és eddig miért nem tette?
A probléma, amivel szemben állunk, nagyon sokrétű. Fontos tisztában lenni azzal, hogy Törökország egy sok tekintetben hibrid állam. Az atatürki hagyományok okán az egyik legszekularizáltabb muszlim ország, amely éppen Erdogan regnálása alatt kezd újra iszlamizálódni. Nem véletlen, hogy Erdogan alatt 2015-ig javultak a török–kurd viszonyok, aki az iszlámban gondolkodik, annak mindegy a nemzetiség, az csak a szekuláris, ebben az esetben nacionalista felfogás számára elsődleges szempont. Törökország földrajzilag Európa és Ázsia találkozásánál fekszik, mindkét irányba képes orientálódni.
Amíg gazdaságilag nem volt tényező, és szekuláris rezsimek irányították, addig az EU felé húzott. Erdogan alatt ez is megváltozott, a közel-keleti káosz lehetőséget biztosít Ankarának, hogy domináns szereplővé váljon a térségben, amelyhez kulturálisan tartozik, és amelyet a XVI. századtól a XX. századig uralt. Ez egy iszlamizálódó vezetésnek külön ajándék. Azonban a Közel-Kelet az EU-val szemben nem egy kereskedelmi alapokon nyugvó államszövetség, ahol a legfőbb nyelv a pénz, és vacsoraasztaloknál kell megvívni, hanem egy klasszikus hatalmi-politikai terep, ahol bizony el-elsülnek a fegyverek. És éppen most osztják újra a lapokat. Irán, Szaúd-Arábia és Törökország pozíciókért küzd, ez utóbbi Szíriában és Irakban. Törökország tehát abban érdekelt, hogy nyerjen a küzdelemben, és ehhez nyilvánvalóan minden eszközt bevet.
Mit veszített eddig Törökország a szíriai konfliktusban? Gyakorlatilag polgárháborús térséggé váltak a kurdok lakta országrészek Törökországban, s ennek minden emberi és anyagi terhét meg kell fizetnie. Több millió háborús menekült érkezett, akik terhelik a török államot és társadalmat. (Bár azt is fontos megjegyezni, hogy nem annyit költ Törökország egy menekültre, mint Svédország, a legtöbbjükre semmit sem költ. És ezzel megválaszoltuk a költői kérdést, hogyan tud több menekültet ellátni Törökország, mint az EU: így.) Ráadásul sikerült összevesznie Oroszországgal, ami szintén jelentős veszteségi tétel mind politikai, mind gazdasági szempontból.
Mit nyerhet Törökország? Sokat. Komoly befolyást Szíriában és Irakban. Ezen felül bábáskodhat az ottani kurdok autonómiájának a kialakításában is. Jó és közvetlen politikai és gazdasági kapcsolatokat Szaúd-Arábiával és Katarral. Sok pénzt és még szorosabb gazdasági kapcsolatokat az EU-val. Azt nem gondolom, hogy Erdogan Strasbourgba szeretne járni Guy Verhofstadttal konzultálni a demokrácia kérdéseiről, így én török EU-csatlakozást nem vizionálok.
Mit veszít, ha Szíriában Aszad győz? Egyrészt minden emberi és anyagi ráfordítása kárba vész, ez minél később következik be, annál nagyobb a számla. Az összes közel-keleti szomszédja (Irán, Irak, Szíria) az ellensége lesz, akik elvágják a szaúdi és katari szénhidrogénektől. Egy olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy a szír menekültek nagy része Törökország nyakán fog maradni, mivel a restauráció után ők nem akarnak majd visszatérni, és várni sem fogják a rivális országból érkezőket Szíriában. Ez a forgatókönyv akkor válhat valóra, ha Aszad katonai úton győz. Ráadásul a szíriai és iraki kurdok politikai és katonai megerősödése komoly problémákat generálhat még Törökországnak.
Mindebből láthatjuk, hogy Törökországnak a tét jóval nagyobb, mint hárommilliárd euró, és a feladat komolyabb, mint a menekültek ellátása vagy az embercsempészet felszámolása. Törökország hatalmi politikába kezdett, és kőkeményen harcol. Az orosz kapcsolatokat már feláldozta, és ahogy Erdogan beszélt Tuskkal és Junckerrel, azok alapján, ha az EU nem a török érdekeknek megfelelően politizál, akkor sok jóra nem számíthat Ankarától. Tehát az eddigieket figyelembe véve abban bízni, hogy majd Törökország megoldja a migrációs válságot az EU-nak, igencsak optimista hozzáállás, mivel Törökország az eddigi tevékenysége alapján olyan árat fog ezért kérni, amit az EU csak komoly politikai áldozatokkal teljesíthet. És akkor Angela Merkel azt a kérdést is felteheti majd: hogyhogy Törökország tudja orientálni az EU-t és nem az EU Törökországot?
A szerző kutató, Nézőpont Intézet