Viszik a rendőrök a fiúkat. Egyszerre, egy akció keretében jönnek értük, bilincset tesznek a kezükre, majd a rendőrségen mesélnek arról, milyen szerepet játszanak a grandiózus bűncselekményben.
A fiúk polgármesterek, ráadásul katalánok, és hajlandók az oktatási intézményekben megrendezni a függetlenségi népszavazást. Ez pedig bűncselekmény, államellenes tevékenység, a Spanyol Királyság alapjait megrengető árulás. Azaz Madrid egyetlen utat lát, ahogy kezelni tudja a válságot: bilincsbe veri az elkövetőket, tettestársakat, az egész katalán politikai elitet. De ezzel az erővel bilincsbe verheti a katalán népet is, hiszen ők is részt kívánnak venni a népszavazáson, és még az is elképzelhető, hogy azon a függetlenségpártiak győznek, teljesen mellékes, hogy ennek vannak-e jogi alapjai vagy nincsenek. Barcelona és a katalánok szerint ehhez joguk van, és ebben az esetben ez számít.
Lehet-e tüneti kezeléssel meggyógyítani ezt a Spanyolországot, néhány száz bilincs visszafogja-e a katalán törekvéseket? Aligha hunyászkodik meg ezt követően az a néhány millió katalán, akik saját hazájukat nem Spanyolországnak, hanem Katalóniának tartják, és megkérdőjelezik az uralkodó legitimitását. Eszmei szempontból maga a függetlenedési gondolat még ennél is súlyosabb kérdést vet föl, nem csupán VI. Fülöp címerpajzsáról szól a népszavazás.
Az Európai Unió ugyanis közösségről, közteherviselésről, egymásért való gondoskodásról szól. A nyugati államok egyike-másika történelmi szempontból némileg erőszakosan összefércelt alkotmány, Velencének sokkal régebbi önálló állami múltja van, mint Olaszországnak, de Bajorország is kiválóan meg tudna állni a saját lábán, ha szükséges volna, nem kellene az ottani adóeurókból fejleszteni Lipcsét.
De Katalónia úgy érzi, Andalúzia csak visszafogja a fejlődését, Madrid csak egy vérszopó pióca, Baszkföld pedig csak robbantgasson, focizzon és kerékpározzon, de ne Katalónia kárára.
Amit a térképen látunk, az az ember, a társadalom életének visszfénye, de nincs köze a valósághoz. Európa nem statikus, hanem nagyon is dinamikus kontinens, a határok ugyan régóta nem változtak, de ez nem jelenti azt, hogy minden mindig így fog maradni. Az események egymáshoz kötődnek, a dominók dőlnek, a politikai folyamatoknak pedig következményei vannak.
Katalónia saját dinamikus mindennapjai akár azt is eredményezhetik, hogy új ország születik a közeli jövőben a mag-Európában, ahol elméletileg jólét és béke uralkodik. Pedig ez is nagyon viszonylagos, hiszen talán Pakisztánhoz képest békés sziget Barcelona, de Budapesthez képest egyáltalán nem. Az pedig nem is csoda, hogy Barcelona lakói se úgy néznek saját életükre, mint egyetlen hatalmas mulatságra, mert a csapat győz, és boldogok vagyunk a makrogazdasági mutatók miatt.
Katalónia gondolkodásmódja könnyen ragadós lehet, ráadásul olyan helyzetben jelenik meg mindenki számára kézzelfoghatóan, amikor az egységes kontinens cseppet se tűnik egységesnek, a jövője pedig legalábbis kérdéses. Az Európai Unió az Egyesült Királyság nélkül félkarú óriás lesz, vagy megszabadul egy kolonctól? Lesz-e valami a többsebességes Európából, vagy az az utolsó szög lesz az általunk megismert közösség koporsójába? Merre fordul a lehetőségeit felismerő és fejét végre felemelő Közép-Európa?
Ezernyi kérdésre kell választ adni, mégpedig nagyon hamar, mielőtt még késő lenne. Úgy nem szabad gondolkodni, mint a britek, akik saját uniós távozásukról se tárgyalnak, mert fogalmuk sincs, miként kellene simává tenni a válást, s nem látják, hová jut majd az ország, a belső vitáktól hangos, szétesőben levő királyság. Ahol Skócia Európa akar maradni, Írország szintén, de a túl nagy és túl erős Nagy-Britannia miatt kényszerhelyzetbe kerül mindkettő, vagy épp ellenkezőleg, asztalra csap és fel meri vállalni, hogy nem táncol úgy, ahogy London valóságtól elrugaszkodott politikusai fütyülnek.
Az Európai Unió alapvetően egy érdekszövetség, bármilyen szép ideológiát is gyártanak köré az ezzel foglalkozó szakemberek. Addig működik zökkenőmentesen, amíg mindenkinek megéri. Nem csak anyagi szempontból, mert az élet nem csak pénzről szól. Biztonságról és függetlenségről is, hiszen egyik ország se repes azért, hogy beleszólnak a belső ügyeibe, sőt még a látszatát is szeretné mindenki elkerülni, hogy neki beszámolási kötelezettsége van valami titokzatos entitás felé, amelynek vezetője esetleg egy alkoholista, levitézlett politikus, a mesterségesen felépített demokratikus intézmények pedig az összes parlamenti szokás legalantasabb példáit veszik csak át, de a dinamizmus és tenni akarás hiányzik belőlük. Mindenki szeret hamar átjutni a határon, amikor nyaralni megy, de senki se örül annak, hogy bármelyik bűnöző ugyanígy bejut a kontinensre.
A megoldások továbbra is váratnak magukra, a viták értelmetlen szócséplésekké válnak, a nyugati gőg megakadályozza a tiszta gondolkodást, egy-egy elszólás pedig bebizonyítja, vannak egyenlők és egyenlőbbek ebben a közösségben. Aztán Katalónia és Madrid reakciója azt mutatja, hogy az egyenlőbbek se tudnak másként politizálni, mint ahogy megszokták, csak addig működik a demokrácia, annak tiszta és tündöklő változata, amíg be nem üt a krach. Ha kavics kerül a gépezetbe, akkor előkerülnek a rendőrök, a szigor, az erőpolitika, hiszen a mondás szerint mindent könnyebb elérni, ha a jó szó mellett egy fegyver is az ember keze ügyében van.
Ebben a folyton változó Európában a katalán függetlenségi törekvéseket lehet üdvözölni és kárhoztatni, de nem lehet azt mondani, hogy a katalánok hibáznak. Egy nép nem tud hibázni, ám a struktúra, amelyben élni kénytelenek, lehet hibás. Lehet hibás a kormányzat is, ahogy hibák sorozata is vezethetett oda, hogy a katalánok egy komoly része el akar szakadni Spanyolországtól, de roppantul figyelni kell arra, hogy a politikai válságra adott válasz ne újabb hiba legyen. Mivel Európa nem egy ország, így ez az ügy Spanyolország belügye, mi csak figyelhetjük aggódva, miként birkózik meg a hatalmas feladattal, ahogy a brexit is a britek saját gondja, csak drukkolni lehet a siker érdekében, beleszólni nem.
Olyan belügyek ezek, amelyek hatással vannak ránk, közvetve vagy közvetlenül, ha már ilyen szoros szövetségben állunk a nyugati államokkal.
Ezek a kisebb-nagyobb válságok alakítják az Európai Unió történelmét, s ha a sok kicsi együtt hat a nagy egészre, akkor kiderül, mennyire ütésálló az unió.