2017. december 17., vasárnap, Lázár, Olimpia napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/ertelmisegi-utak-es-kepzetek-2280556/

Értelmiségi utak és képzetek

Egyes kiválóságokra jellemző a megfeleléskényszer és a Stockholm-szindróma minősített esete

Van ugyebár egyrészt a kötött pulóveres, kardigános értelmiség. Zsigerileg baloldaliak, 1968 szellemi örökösei, akiknek a mai napig fáj az SZDSZ kimúlása. Kicsit hiányoznak nekik a 90-es, tán még jobban a szamizdatos 80-as évek Hodosán Rózástul, Demszky Gáborostul stb. Igazi terepük azonban a fényes jövő; máig nem szűnő forradalmi hevülettől égnek, folyton társadalmimérnökösködni igyekeznek, zsebükben a bölcsek kövével folyamatosan harcolnak egy általuk megálmodott, ideális, egyszer azért is eljövendő utópiáért.

Mélységesen lenézik mindazokat, akik nem osztják eme csodás jövőképet, és idegrángást kapnak minden alkalommal, amikor jobboldali kormány kerül hatalomra. Ilyenkor teljes szomorúbohóc-üzemmódba kapcsolnak, a szokásosnál is több idegen szót használva ostorozzák a buta, reakciós társadalmat. Elkeseredettséggel vegyes dühükben már korábban elképzelhetetlen tragédiákat is kilátásba helyeznek: a közélettől való visszavonulásukkal fenyegetőznek. (Amit persze sosem tartanak be, mindannyiunk megkönnyebbült sóhajától kísérve.) Igen, Tamás Gáspár Miklós ugrik elsőként be, mint a kötött pulóveres, kardigános értelmiség emblematikus figurája, de szorosan a nyomában van Tölgyessy Péter, Vekerdy Tamás, de hogy ne legyünk kirekesztők, Heller Ágnes, Nádasdy Ádám vagy Lakner Zoltán is. Ja, és le ne hagyjuk a két Lászlót, Kérit és Lengyelt.

És van a másik típus: a hózentrógeres értelmiség. Belőlük eleve jóval kevesebb van; míg ugyanis a baloldali értelmiség lefeküdt a Kádár-rendszernek, a jobboldali értelmiség egy része a bitófán, másik része a gulágon, a szerencsésebb maradék pedig emigrációban végezte. Akiknek mégis sikerült valahogy itthon maradniuk és túlélniük, vajmi kevés lehetőségük volt jobboldali-konzervatív gyökereiket, szemléletüket ápolni. Hiányzott a kontinuitás; az újabb generációk nem egy stabil, hagyományokra épülő és azokat folytató, de organikusan fejlődő eszmerendszert követve nőttek fel, a szabad világban élő szellemi rokonaikkal pedig jó esetben is csak korlátozott kapcsolatot tudtak fenntartani.

A mai negyvenes-ötvenes jobboldali értelmiség innen-onnan rakta össze gondolatvilágát, amivel alapvetően talán nem is lenne baj, de nagyon sokszor dogmák szintjén rekedt meg (amire mindenfajta értelmiség sajnos hajlamos), tudomást nem véve a valóságról. S míg baloldali társaik egy utópisztikus, saját maguk által megálmodott, jövőbeni aranykorba vágynak, addig a konzervatív értelmiség egy része a múltba beleképzelt, valójában ott sohasem létezett ideális világba szeretne visszatérni.

Szerencsére a fent leírt gondolkodás messze nem jellemzi a teljes jobboldali-konzervatív értelmiséget, sőt, elsősorban a mostanság épp a baloldalnak folyamatosan megfelelni próbáló, erős Stockholm-szindrómában szenvedő, a reálpolitikai folyamatokat nem értő, ám ébredéstől lefekvésig kritizáló-bölcselkedő, a saját doktrínáiba való egyre mélyebb elmerülés és a bizonyításkényszer hármas spiráljába beleragadt tagjait fertőzte meg. (És persze közülük sem mindenki hordja a köreikben oly divatos, már-már kötelező stát­us-szimbólummá vált hózentrógert.)

Van tehát az értelmiségnek mindkét oldalon egy olyan része, amely folyamatosan a köldökét nézegeti, csak míg az egyik a jövőbe, addig a másik a múltba révedve, s mindkettő rémes ruhadarabokat visel. Függetlenségét, tömegekfelettiségét az egyik igénytelenséggel, a másik pedig a fene nagy igényességgel igyekszik minden pillanatban deklarálni. Egyébként nem, egyáltalán nem vagyok értelmiségellenes; a tanult embernek nincs párja. Sajnos azonban az „értelmiségi lét”, az elefántcsonttoronyban (vagy folyamatosan a házi könyvtárban) tartózkodás hajlamos elszakítani a valóságtól, felsőbbrendűvé tenni, megteremtve az igazság kizárólagos birtoklásának illúzióját. A kétségtelen és vitathatatlan tudás, olvasottság nem mindig ad
realitásérzéket, sőt, sok esetben épp elvesz abból. Nagy szükség van művelt, gondolkodó, a tömegeknél jóval nagyobb tudású fejekre, de a doktrinerség nehezen elkerülhető csapdáját, aknamezejét muszáj (lenne) elkerülni.

A hosszas elméleti fejtegetés után persze valószínűleg senki le nem mossa rólam sem az „értelmiségi nyünnyögő” bélyegét. De beszéljünk végre konkrétumokról! A valósággal éjjel-nappal hadakozó baloldali értelmiség eklatáns példáinak felsorolásával szemben úgy illik, ha saját házunk táján is legalább ennyi figyelmet szentelünk a fent leírtak archetípusainak. A megtisztelő címre többen is pályázhatnak, Király Miklóstól Mellár Tamáson át Jakab Andrásig. És persze Botos Máté, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője. Ő hosszú ideje nagyokat megy már mind a formális, mind a közösségi médiában; földi halandók számára érthetetlen kifejezésekkel tarkított monológjait magam is régóta csodálom a Facebookon, de a minap – ráadásul egy rövid mondatban – a legtökéletesebb példáját adta a sértett látványkonzervatívok behódolásának.

Amikor a miniszterelnök parlamenti szereplését Orbán feltörölte a padlót az ellenzékkel címmel hozta le az Origó, a cikk egyik megosztására derék „igazikonzervatívunk”, bármiféle kérdés, felszólítás, elvárás nélkül, pusztán saját lelkesedése, belső késztetése által hajtva érezte úgy, hogy erre neki bizony reagálnia kell. „Tisztára Szabad Nép”, így szólt a komment, vagyis: az Origó az 50-es, 60-as évek szellemében, rákosista-kommunista stílusú propagandával nyalt be csontig a kormányfőnek. Nos, csak egy nagyon rövid, hevenyészett gyűjtés alapján az Index, a Népszava, az Alfahír (!) és a Magyar Narancs egyaránt használta már korábban a „Gyurcsány felmosta Orbánnal a padlót” szófordulatot. Úgy néz ki, nem a jobboldal kezdte – most sem – az egyesek által kifogásolhatónak vélt stílus használatát. De úgy tűnik, ez a vita egyelőre nem csitul, morális őreink továbbra is úgy gondolják, az ellenfél aljasságaira nekünk mindig elegáns eszközökkel kell(ene) válaszolni. Igen, persze, és elegánsan veszítsünk is, permanensen…

Ért már engem is az a vád, hogy az utóbbiakra, és általában a kritikus hangú jobboldali újságírókra, véleményformálókra – többedmagammal együtt – jobban haragszom, mint a baloldaliakra. Szó nincs erről. A baloldali véleményformálók szerepével, egykori társutasságával, és a rendszerváltás óta eltelt kártékony ténykedésével kapcsolatban semmilyen illúzióink nincsenek, és nem is számítunk tőlük másra. Amit azonban egyes, magukat konzervatívnak valló értelmiségiek művelnek mostanában, az a megfeleléskényszer és a Stockholm-szindróma minősített esete. Talán sértődöttségük, mellőzöttségük okán (erről korábban részletesen írtam a Figyelőben), némi hiúsággal – és sajnos korlátoltsággal is – vegyítve, sokszor öncélúan és feleslegesen támadják a jelenlegi magyar kormányzatot.

Sokadszor el kell mondanom, semmi baj a kritikákkal, szükség is van rájuk, főleg ha megalapozottak, összeszedettek, a megfelelő módon csatornázottak, és javító célokat szolgálnak. Viszont a pragmatizmus sosem elhanyagolandó szempont; az adott helyzetben, a mindennapi valóságban, valós történelmi ismeretekkel és tapasztalatokkal felvértezve kell mindent mérlegelnünk, nem pedig dogmák alapján, önsorsrontó doktrinerséggel nekirontani a „saját falkánk kölkeinek” csak azért, mert nem teljesen az általunk vallott, ráadásul sok esetben kissé avítt nézetek szerint képzelik el a közéletet. Döntsük el, hol állunk, mik az alapvető fontosságú kérdések és célok, és ne azokat rugdossuk öncélúan, akik ezen célok érdekében vállalják a küzdelmet a valódi politikai ellenfelekkel szemben. Ha mindezt a helyére tettük, lehet és kell is kritizálni.

A szerző a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője

Kiemelt

Éhes sportolók

Megoldhatná-e a magyar futball problémáit a víváshoz vagy a vízilabdához hasonló továbbtanulási arány? Egyetemet végzett élsportolók válaszoltak kérdéseinkre.

Poszt-trauma

Erős pofonba szaladtak bele a ballibek

Indul a bakterház.

Budaörs Welcoming Refugees and Migrants?

Luca-napi félhomály az ország leggazdagabb településén.

Ági néni, Ildi néni! Etye, petye, lepetye

Huncutkodás a Lukács-tanítványtól.

Nem fogják elhinni, ki veheti át Havas Henrik műsorát

Hajrá MSZP?!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!