Az év végi kettős szám kevés figyelemre méltó, konkrét felvetést tartalmazó írásainak egyike Hanák András Le genre humaine (Az emberi nem) című cikke, amellyel legalább érdemes vitatkozni. Ezt teszem most, utalva a menekültek és migránsok emberi nyomorúságára – a La misere humaine-re –, amely 2015 folyamán elborította Európát, és olyan politikai hullámokat gerjesztett határainkon belül és határainkon kívül, amelyek várhatóan ebben az évben sem csendesednek el.
Hanák, aki jó tollú szerző és képzett nemzetközi jogász, a következőképpen írja le a tavalyi késő nyár, kora ősz magyarországi eseményeit. „Mert ebbe az idillbe érkeznek meg a nyár derekán a migránsok, mintha csak egy idegen bolygó földönfutói ereszkedtek volna alá… A helyzet napokon belül kiélezetté vált; szeptember elején a megoldás körvonalai sem látszottak. A Keleti előtt táborozó menekülthad sorsát illetően a háttérben diplomáciai üzenetváltásra került sor Budapest és Berlin között. Nem tudhatjuk, mi zajlott le a hírfalak mögött, az archívumok, amelyek megbízható módon regisztrálták az üzenetváltást, majd csak évtizedek múlva nyílnak meg.
Az bizonyos, hogy robbanásveszélyes volt a helyzet.” A szerző nyomban pontosítja is, mitől lehetett tartani a forró szeptemberi napokban: „…kivételes helyzet volt, robbanásig feszült, amely ha itt robban, a magyar Jobbik és a betyársereg számára nyit utat. Merkel egyértelműen jelezte, hogy a keresztény lelkiismeret nem hagy magára ennyi embert. Hetekre rá meg is magyarázta, és kijelentette, hogy ma is így tenne. Vállalná a politikai kockázatot, a népszerűség elvesztését.” Ugyanis: „…ha történetesen vér folyik a Baross téren, aminek komoly kockázata volt, akkor alighanem a kancellárt hibáztatta volna a fél világ, mint ahogy a Srebrenicánál tétlenkedő holland katonákat hibáztatta az egész világ.”
Foglaljuk össze Hanák András gondolatmenetét. 1. Magyarország jóval veszélyesebb, kifejezetten robbanásveszélyes hely az Európai Unión belül az ártatlan áldozatoknak tekintett menekültek és migránsok számára. Nálunk nagyobb a kockázat, mint azokban az országokban, amelyeken áthaladtak, azaz Görögországban, Macedóniában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában vagy Ausztriában, nem is beszélve úti céljukról, Németországról és Svédországról. 2. A magyar kormány, élén a miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, képtelen lett volna megelőzni a helyzet elfajulását, a radikális jobboldali erők aktivizálódását, ha ugyan nem játszott volna össze velük a színfalak mögött. 3. Ezért Angela Merkel kancellár asszonynak, aki különleges felelősséget visel Magyarországért, lépnie kellett, s miután titkos üzeneteket váltott a miniszterelnökkel, keresztény lelkiismerete szavára hallgatva megnyitotta Németország határait a migránsok áradata előtt, bármekkora is volt ennek a politikai kockázata.
Mindehhez, ugyancsak pontokba szedve, három észrevételem van. 1. Magyarországon jóval kevesebb konfliktus tört ki a lakosság és az áthaladó migránsok között, mint a többi tranzitországban, nem is beszélve Németországról és Svédországról, ahol már nem is tudni, pontosan hány menekültszállást gyújtottak fel. Ezeket az atrocitásokat, amelyeket radikális nacionalisták követtek el a német és a svéd többség nevében, semmi nem igazolja, ugyanakkor a nagylelkűen befogadott jövevények maguk is atrocitásokra vetemedtek szilveszter éjjelén, német és svéd városokban, vagyis távolról sem tekinthetők „ártatlan áldozatoknak”. Láthatóan van egy kemény mag, amely érdekelt a helyzetük elmérgesítésében. 2. Ezt a fejleményt előre látva, a magyar kormány a helyzet elfajulását megelőzte azzal, hogy a baloldaliak és liberálisok támadásai közepette lezárta a határt Röszkénél. Ezzel a menekültáradatot távol tartotta, s átterelte Horvátország és Szlovénia felé. Nemhogy összejátszott a Jobbikkal, de azt idézte elő, hogy a radikális jobboldal népszerűsége a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint jelentősen csökkent. 3. Angela Merkel döntését a menekültek beengedéséről egyre többen bírálják Németországban, különösen a szilveszterkor Kölnben és máshol történt, európai ésszel felfoghatatlan események után.
Ezek arra utalnak, hogy sok más nyugat-európai országhoz hasonlóan Németország sem boldogul a közel-keleti, muszlim tömegek átnevelésével. Nehéz eldönteni, mennyi téves kalkuláció és ideológiai nevelés, továbbá rosszul felfogott német gazdasági érdek játszott szerepet abban, hogy a migránsok zöld utat kaptak Nyugat-Európába. De a keresztény lelkiismeretnek és a magyarországi események elfajulásától való félelemnek biztosan kisebb szerepe volt annál, mint ahogy ezt Hanák András gondolja.
Az emberi nyomorúság kifogyhatatlan, forrása végtelen, míg a szánalomnak és a nagylelkűségnek sajnos korlátai vannak. A menekültek áradata még most, januárban is csordogál, tavasszal pedig valószínűleg újra áradattá duzzad, és elönti a Balkánt, ahol Görögország még az Európai Unió közreműködésével sem tud, vagy nem képes megbirkózni a problémával. A migránsok, illetve menekültek kapcsán ne bonyolódjunk bele terminológiai vitákba a jelenlegi magyar kormányról, de idekívánkozik egy megjegyzés. A magamfajta pacifista úgy véli, bármilyen sajnálatos, de ha a dolgok így folynak tovább, előbb-utóbb lövések dördülnek el. Nem Európa belsejében: ott legutóbb Párizsban, november 13-án rendeztek vérfürdőt a muszlim terroristák (akik közül legalább ketten a migránsokkal együtt érkeztek). Hanem az Európai Unió határain, hogy feltartóztassák a beözönlő, kontrollálhatatlan tömegeket.
Csak remélni lehet, hogy az életeket veszélyeztető erőszak alkalmazásához Magyarországnak nem lesz köze. Bízzunk benne, hogy egyáltalán nem folyik majd vér, vagy ha mégis, akkor sem a Baross téren vagy Röszkénél.
(A szerző újságíró)