Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.
(Népdal)
A mitológiákban, a mesékben, az irodalomban, a történelemben számtalan sors alakulását, számos hős fejlődését követhetjük nyomon. A magyar népmesék szegény legénye faluvégi vityillójából kerekedik fel, kiállja a próbatételeket, majd feleségül veszi az uralkodó lányát, és királlyá koronázzák. Mivel hazánkban megszűnt a monarchia intézménye, a beházasodás már nem része az algoritmusnak (bár Fletónak még az is bejött), a legények immár a miniszterelnöki posztra ácsingóznak. De az új Fehérlófiának is ki kell állnia a próbatételek sorozatát, amelyet a kortárs mesében kampánynak neveznek, az ellenfelek legyőzése pedig nem karddal történik, hanem indirekt módon, népszavazás által.
Midőn felcseperedett, a Zázrivecz család délceg sarja, Gábor is elindult szerencsét próbálni. A szülői házból való politikai célú kilépéskor meglehetősen fontos eldönteni, hogy az ember jobbra vagy balra indul szerencsét próbálni. Gáborunk jobbra indult, ezért fölvette a nagypapa jól hangzó nevét. Ha igazi stratégiai érzékkel rendelkezett volna, az Erős Gábor nevet választja, Erős János népmesehősünket vállalva fel dicső elődként – bár a Horthy Miklós katonája sem cseng rosszul, legalábbis azokban a körökben, melyeknek vezetője kívánt lenni. Az Erős Gábor azonban a baloldalon is jól cseng.
Hősünk kiállta a radikális oldal nem túlságosan komplikált próbatételeit: egy kis cigányozás, egy kis zsidózás, egy pattogó legényes az árpádsávon, és máris híveivé váltak a honfiak, a macsós mosoly pedig a honleányok érző szívét dobogtatta meg, akik arról álmodoztak, hogy egy jóképű revizionista herceggel barangolják be mind a hatvannégy vármegyét a szimbolikus fehér lovon vagy egy Kecskeméten gyártott, de kevésbé szimbolikus fehér Mercedesen. De mint kiderült, a radikális oldal szavazatai demokratikus időkben nem elegendők a hőn áhított miniszterelnöki titulus megszerzéséhez, így Gáborunk kinyírta a Jobbik lelkét, és a magasba emelt egy cuki kiscicát, imígyen várva a lájkokat a kék, nemzeti, közösségi és kereskedelmi oldalon. A lájkok azonban nem gyarapodtak, mert a cica ugyan cuki volt, de hősünk kevésbé, így Erős Gábor kénytelen volt beismerni: ennyi nem lesz elég.
Leült hát, és levelet fogalmazott a bölcs rabbinak. Ezúttal nem valami olyasmit kívánt neki, mint nem is olyan régen még kedvenc vicceiben, hanem boldog hanukát. A bölcs rabbi azonban valamilyen okból kifolyólag nem borult a nyakába. A válasz- – vagy inkább szívató- – levél ráébresztette Erős Gábort, hogy egy macsek meg egy jópofizó levelecske nem elegendő a megbocsátáshoz és a szavazatok bezsebeléséhez. Héroszi feladatok várnak rá: pihepuha házi kedvencek csikizgetése helyett le kell csitítania az alvilág – pardon: a baloldal – szörnyeit.
Szegény Gábor nem is tudta, hogy Herkules próbái gyerekjátékok ehhez képest, hiszen a lernai hidrát legyőzni sokkalta könnyebb, mint megszelídíteni Heller Ágnest. Ebben a próbatételben a szerencse a segítségére sietett, mert Ágnes asszony békebalt nyújtott neki – hiába, na, nincs is annál szebb filozófusi karriertörténet, mint a bolsevizmustól a balliberalizmuson keresztül eljutni a nácirógatásig. (Igen, ez egy szójáték!)
De bizony ez a békebal sem bizonyult elégségesnek. A mottóként idézett népdal csalóka, mert a pokoljárás szükségszerűsége valós, ám azt a fránya dudát először nem fújni kell, hanem szívni.
A kortárs baloldali lét szerfölött komplikált. Régen sokkal egyszerűbb volt, legalábbis tájainkon: nem kellett hozzá egyetemet végezni, sőt nem is volt ajánlott. A szegény legénynek szakavatott, bölcs mágusok segítettek, például Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev bácsik. Ám 1968-ban új világrend alapkövét fektették le, amelyre napjainkig furcsa eszmei labirintus épült, és azt módszeresen végig kell járni. A labirintus középpontját köztudottan úgy találjuk meg, hogy mindig balra fordulunk. (Kifelé sajnos már nem érvényes a fordítottja.)
Erős Gáborunknak még hátravannak az igazi próbatételek. Titkos páholyok beavatórítusa egy bizonyos György nagymesterrel, korunk egyik vezető mágusával, aki társadalmakat nyitott ki és országok pénzét tüntette el. Egy baloldali vezérnek szüksége van a nyugati világ szellemi és üzleti értékrendjét meghatározó személyiségek támogatására. Aztán ott vannak a nők. Azok, akik nem a macsókra buknak, akiket nem vesz le a lábukról egy szépfiú mosolya. A feminizmus amazonjainak nem elég egy jó kis szelfi a mosolygó asszonnyal és a ragyogóra pucolt retyóval. Ők azt is tudni akarják, ki sikálta le a húgykövet! És nem mindegy, mi a válasz. Ha valaki uralkodni akar, előbb meg kell tanulnia szolgálni, erre kiváló módszer minél több retyó megtisztítása. És ez csak egyetlen aspektus, a többi a Papp Réka Kingával folytatott tárgyalások folyamán derül ki. Drukkolunk neked, Gábor!
Bár a művészvilág támogatása nem hoz sok szavazatot, egy vezetőnek azért szüksége van értelmiségi holdudvarra. A vérengző erümanthoszi vadkannal való viaskodás kisóvodás szórakozás egy Schilling Árpád rendezte drámai mű megtekintéséhez képest. Márpedig végig kell ülni, utána pedig gratulálni a mesternek, és kedélyesen eltársalogni vele a művészet és a politika szükségszerű összefonódásának metafizikájáról, valamint a férfiúi nem alávalóságáról a legújabb civil mozgalmak tükrében. Mindezt Gulyás Márton moderálásával.
Nem könnyű a baloldali szellemi elit becserkészése, bár meggyőződésünk, hogy Erős Gábornak sikerülni fog. Olyannyira nagy a kétségbeesés, hogy amennyiben Hitler vagy Sztálin föltámadna és megígérné, hogy eltünteti a regnáló kormányfőt, vele is lepacsizna.
A karakterfejlődést egy szimbolikus aktusnak kell zárnia. A mese írója már látja lelki szemei előtt, amint Erős Gábor az első sorban masírozik az Andrássy úton, az alkalomra átalakított gárdamellényben, amely alatt ezúttal nem visel ropogós fehér inget. Egy kissé feszélyezve érzi magát a tarkabarka társaságban – még −, de így legalább egy új népi szólás születik: „Feszeng, mint Vona a Pride-on.” Aztán az afterparty vidám hangulata és néhány koktél, pardon: cocktail, amit Terry Black hoz a megbékélés jegyében, föloldja a feszültséget: másnap már autentikus fotók bizonyítják a közösségi médiában, hogy Gáborunk minden próbát kiállt, legalább olyan derék baloldali, mint amennyire zsidó lett régi-új barátja, Szegedi Csanád.
Az már csak hab a tortán, hogy másnap hősünk Szíriába látogat, Ópusztaszerre invitálni néhány százezer arabust, közben beugrik Tel-Avivba meginni egy korsó gyöngyöző, hideg Heinekent Dániel Péterrel.
Nemcsak megszelídítendő szörnyek, hanem riválisok is vannak. Petivel néhány spangli után tán megszületik a kiegyezés, a Kapitányt meg Gyula bátyánkat is le lehet szerelni némi dumával, van, akit elfúj a Széll, legtöbbjüket elsodorja a 2018-as választás, végül csak Fletó marad, mert az a halála után is vissza fog járni, mint egy vámpír, csak nem hét-, hanem négyévente, a választások környékén. De egye fene, Gáborunk őt is bedarálja, és végre-valahára esélye támad megmérkőzni a Setétség Urával. Akkor következik az utolsó előtti próbatétel (az utolsó értelemszerűen maga a választás): ki kell takarítani az istállót. Nem az Augeiaszét, mint Herkulesnek, hanem a baloldalét. Ki kell hordani belőle a trágyát, megszüntetni az ideológiák kaotikus bűzét.
És akkor itt lelassul a meséből készült animációs film. Gábor szerszámot ragad és szorgosan lapátolja kifelé a végterméket − ám meg sem látszik. Ekkor új medreket ás, és az istállóba tereli a Duna meg a Tisza vizét. A két dicső magyar folyó azonban nemcsak a trágyát sodorja el, hanem az egész építményt, mert kiderül, hogy a falak nem téglából, hanem ugye, sejtik, miből voltak. Erős Gábor pedig kővé meredten nézi, nézi, amint a víz tovaviszi az álmait, könnyei pedig elmossák a retinájába égett miniszterelnöki szék képét.
Itt a mese tovaszalad, és belép Valóság nagybátyánk.
Utóirat: A mese a húgomig futott, aki azt mondta: ha Heller Ágnesek potyognak az égből, ő akkor is a szépfiúra fog szavazni. Csak ki ne derüljön, hogy szőrös a háta. De ha Párizs megért egy misét, eiszen Budapest is megér egy gyantázást.