A napokban belelapoztam egy könyvbe, éppen tíz éve adták ki, és ezt a címet viseli: A 2006. október 23-i budapesti erőszakos cselekmények kivizsgálására létrejött Civil Jogász Bizottság jelentése. A címlapról az is megtudható, hogy a szerzők – a bizottság tagjai – a 2006. szeptemberi-októberi emberi jogi jogsértéseket vizsgálták. Azokat a megdöbbentő, gyászos eseményeket, amelyek az úgynevezett őszödi beszéd kiszivárgása után következtek be, zajlottak le fővárosi intézményekben és a pesti utcákon. Például az Astoriánál, a Blaha Lujza téren, a Rákóczi úton és a környék mellékutcáiban.
Elég ehhez most annyit hozzátenni, hogy a 2006 tavaszán lebonyolított országgyűlési választást követő kormányalakítás és hatalomgyakorlás nem ment éppen zökkenőmenetesen. Olyannyira nem, hogy az 50. évforduló alkalmából megtartott október 23-i megemlékezések véres rendőrattakba torkolltak, előkerült a könnygáz, a gumilövedék. A hatóság lovasrohammal, csapaterő segítségével próbálta szétkergetni a békésen ünneplő tömeget. Előzőleg vízágyút is alkalmaztak, a körúton és másutt pedig igyekeztek összefogdosni és börtönbe vinni az éppen ott tartózkodó ártatlan járókelőket.
Különféle szakmai vizsgálatok beindítása már az elején felvetődött. A megszólalók között volt Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság egykori büntető tanácselnöke is. Annak idején – aktív korában – sok ítéletéről, tárgyalásáról tudósítottam, és a helyzet úgy hozta, hogy 2006 őszén hozzám került az a levél, amelyben a nyugalmazott bíró kifejtette álláspontját a legújabb történésekről.
Például arról, hogy egyes rendőrök és parancsnokok többféle bűncselekményt is elkövethettek, a rendőreit mentegető Gergényi Péter budapesti rendőr főkapitánnyal szemben pedig felvethető a bűnpártolás gyanúja. Völgyesivel végül is erről október végén interjút készítettem. Közben az események városszerte zajlottak, a sajtó újabb és újabb híreket röppentett fel. Kiderült például: a közfelháborodás miatt a Gyurcsány-kormány november 6-án úgy határozott, hogy bizottságot hoz létre a körülmények vizsgálatára. Ez a testület azonban végül csak a hivatalosságok működését elemezte, a sérelmet szenvedő személyek meghallgatása nem tartozott a feladatkörébe.
A mindenféle állami támogatást nélkülöző Civil Jogász Bizottság szinte ennek a kormányzati megbízásból létrehozott testületnek az alternatívájaként kezdte meg munkáját. Magam, aki sok más újságíróhoz hasonlóan szintén nyomon követtem az akkori fejleményeket, november közepén megkerestem telefonon Völgyesi Miklóst. Talán a véletlen műve, hogy a nyugalmazott bíró egy másik telefonon éppen Morvai Krisztinával beszélgetett. Néhány perc múlva azonban elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a sérelmet szenvedett emberekkel senki sem foglalkozik.
Abban a pillanatban lehetetlen volt nem feltenni a kérdést: miért nem hoznak létre egy civil jogvédő szervezetet? Völgyesi közölte: szükségesnek tartana egy ilyen vizsgálódást, de javasolta, hogy kérdezzem meg erről Morvai Krisztinát is. Morvaival természetesen szintén beszéltem, őt is ismertem már a korábbi időkből: még a kétezres évek elején nyilatkozott nekem a jogvédő tevékenységről. Újabb, 2006-os találkozásunkkor aztán felidézte, milyen atrocitások történtek vele és családjával a rendőrattak idején.
A Civil Jogász Bizottság végül is hamarosan megalakult. Tagjai között szerepelt Völgyesin és Morvai Krisztina büntetőjogászon kívül Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a gyülekezési jog szakértője, Horváth Attila jogtörténész, Juhász Imre uniós szakjogász, Szöőr Anna jogász-pszichológus és Kabódi Csaba, a büntetés-végrehajtás jó ismerője. A bizottság létrejöttéről 2006 novemberében tudósíthattam az olvasóközönséget. Rögvest szárnyára kapta őket a hír, és szerte a sajtóban szinte naponta jelentek meg beszámolók a jószolgálati, elemző tevékenységükről.
A bizottság több száz, sérelmet szenvedett személyt és tanút hallgatott meg. Az élet úgy hozta, hogy a szakmai grémiumról a későbbiekben nem írtam, más irányokba vitt az utam. Azokban a napokban többször jártam például a Sándor-palota tükörtermében – itt a köztársasági elnök a 2006-os történések kapcsán nemzetközi sajtótájékoztatókon a jogállam fontosságáról beszélt. Ott voltam a Nagy Ignác utcai börtönben is, amikor az Országgyűlés emberi jogi bizottsága kihelyezett tanácskozást rendezett. A résztvevők egyebek mellett a mundér becsületét emlegették.
Mindezeket áttekintve is rögzíthető, hogy a Civil Jogász Bizottság munkája manapság már jogtörténeti tény. Tanulsággal szolgál azok számára is, akik nem élték át a hajdani drámai eseményeket.
Ezzel együtt is mindig érdemes felidézni néhány epizódot az akkori időszakból.