Az utóbbi hetekben felmerült kormányzati körökben, hogy jogszabály-módosítással meg kell teremteni a civil szervezetek, ezen belül is különösen a külföldi pénzekből dolgozó civil szervezetek jobb átláthatóságát és ellenőrzését. A cél természetesen legitim, ám az is igaz, hogy az utóbbi hetekben megalapozatlan és szélsőséges vélemények is elhangzottak az egyelőre még csak a tervezés állapotában lévő jogszabály-módosítással kapcsolatban. Azt is mondhatnánk – Balog Zoltán elhíresült mondását ideidézve –, hogy többen is „túltolták a biciklit” ebben a témában.
Alapvetően kétfajta túlzó állítás hangzott el a vitában. Az egyik szerint azok a civil szervezetek, amelyek a közélet és a politika terepére lépnek, tehát politizálnak, valójában már nem is nevezhetők civileknek, ezért onnan vagy vissza kell vonulniuk, vagy pedig át kell alakulniuk politikai párttá, politikai szervezetté.
Ez a vélemény alapjaiban elhibázott. Annál is inkább, mert modern parlamentáris demokráciákban az a kiindulópont, hogy egy ország polgárai egytől egyig állampolgárok, az arisztotelészi értelemben zoon politiconok, azaz politikai emberek vagy a francia szóval élve citoyenek, honpolgárok, akik tevőlegesen részt vesznek a közéletben, és különféle fórumokon kifejtik véleményüket a nemzetközösséget érintő ügyekben. Demokrácia nincs állampolgárok nélkül, akik már a parlamenti vagy a helyi választásokon szavazatuk leadásával alapból bekapcsolódnak a közéletbe, azaz politizálnak.
Minden állampolgár joga tehát a politikai aktivitás, és az szerencsés állapot, ha ezzel a joggal minél többen élnek, hiszen a demokráciát gyakorló állampolgárok nélkül demokrácia sem létezik. Ha ebből indulunk ki – és csak ebből indulhatunk ki –, akkor vajon hogyan lehet azt mondani vagy állítani, hogy az a civil szervezet, amelyik politizál, nem civil szervezet?
Gondoljuk csak el, ha a civil szervezetek nem politizálhatnának, akkor utólag is álcivilnek és így haszontalannak, netán illegitimnek kellene neveznünk olyan szerveződéseket, mint például az 1956-os forradalom előtt működő Petőfi Kör, a Václav Havel vezette Charta 77 Mozgalom, a lengyel KOR, magyarul Társadalmi Önvédelmi Bizottság, az 1987 szeptemberében mozgalomként megalakult Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, álcivil lenne az ellenzéket összefogó Független Jogász Fórum, álcivil lenne a Csemadok, a Székely Nemzeti Tanács, számos további határon túli magyar civil szervezet, sőt még a 2002-től megalakuló polgári körök is megkaphatnák az álcivil jelzőt.
Az élet világosan megmutatta, hogy a civil lét természetes és szerves része a politikai, közéleti tevékenység. Ez a közéleti tevékenység pedig természetesen meghatározott és vállalt értékek mentén zajlik, így az sem ördögtől való, ha egyik vagy másik civil szerveződés találkozik a mindenkori kormány vagy a mindenkori ellenzék értékeivel, tehát a civilek sem semlegesek, mert a politikai-közéleti tevékenység és a semlegesség egymást kizáró fogalmak. A civilek és a pártok között egyetlen lényeges különbség van: a pártok politikai cselekvése a hatalom megszerzésére és megtartására irányul, míg a civilek meghatározott emberi, közösségi és politikai értékeket akarnak érvényre juttatni, előtérbe állítani.
A másik szélsőséges hang a balliberális, érintett civil szervezetektől, pártoktól és megmondóemberektől érkezett. Utóbbiak azonnal támadást intéztek a tervezet ellen azzal, hogy az Orbán-kormány egyszerűen el akarja hallgattatni a számára nem tetsző, vele szemben kritikus hangokat megfogalmazó civil vagy álcivil szervezeteket, különös tekintettel a Soros György által pénzelt társaságokra. (Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International, Helsinki Bizottság, Átlátszó.hu stb.)
Azt kifogásolják, hogy a tervbe vett intézkedések – a külföldről kapott pénzek átláthatóvá és nyilvánossá tétele, a szervezetek vezetőinek esetleges vagyonelszámoltatása stb. – indokolatlanok, csak a munkájuk ellehetetlenítését szolgálják. Ez nem más, mint vegzálás, annál is inkább – mondják ők –, mert a tevékenységük és a finanszírozásuk eddig is átlátható és ellenőrizhető volt.
Ezzel a balliberális véleménnyel szemben meg kell állapítanunk, hogy a külföldi pénzekből élő, külföldi szervezetek által támogatott szervezetek kiemelt ellenőrzése korántsem ördögtől való és nem valamiféle diktatórikus lépés, hanem minden állam természetes önvédelmi reflexe. Ezt teszi három, egymástól jócskán különböző, ám világpolitikai szempontból igencsak fajsúlyos ország, az Egyesült Államok – és nem Trump óta! –, Oroszország és Izrael, és ezt tervezi tenni Lengyelország is.
Röviden ezekről. Izrael 2016 júliusában fogadott el egy törvényt – ez 2017 januárjában lépett hatályba –, amely minden, a költségvetése több mint a felét külföldi állami intézményektől kapó civil szervezet számára előírja, hogy a külföldi támogatást minden, nyomtatott és internetes kiadványukon jelezzék a nyilvánosságnak. Oroszország ehhez képest a kemény kéz politikáját folytatja: 2012-től érvényes az a törvény, amely szerint minden civil társulat, amely akár egyetlen dollárt is kap külföldről, megkapja a „külföldi ügynök” – agent – besorolást.
A külföldről támogatott társulatoknak regisztrálniuk kell magukat, jelentéseket kell készíteniük működésükről és évente auditáltatni kell a költségvetésüket. Ez idáig 148 szervezet kapta meg az ügynök titulust, 27-et felforgató tevékenységük miatt megszüntettek a hatóságok, többek között Soros alapítványait. Az Egyesült Államokban az úgynevezett Foreign Assistance Data Review program érvényesül már évek óta: folyamatosan listázzák és ellenőrzik azokat a külföldről támogatott civil szervezeteket, amelyek az amerikai kormánynál és az amerikai törvényhozásban végeznek lobbitevékenységet hazájuk érdekében.
Végül Lengyelország, ahol Beata Szydlo miniszterelnök asszony nemrég beszélt arról, hogy fel kívánnak állítani egy központi állami hivatalt, amelyik felügyeli majd a civilek külföldi finanszírozását, és ha kell, szankciókat alkalmaz.
Mindebből talán egyértelmű: ha a magyar kormány a külföldről finanszírozott civil szervezetek esetében jogszabály-módosításokat vezetne be, azzal egy nemzetközi gyakorlatot – méghozzá demokratikus országok által is követett nemzetközi gyakorlatot – követne. Önmagában már ezért sem indokolt a balliberális oldal felháborodása, az ellenzéki hangok elnyomásáról, a demokrácia végéről, diktatúráról és önkényről szóló szájkaratézás.
De túl a nemzetközi gyakorlaton, a szabályozás ettől függetlenül – elméletileg – a demokratikus jogállam szempontjából is indokolt. Először is: egy ország, egy nemzet szuverenitásának alapfeltétele, hogy belső hatalmi viszonyait a szavazati joggal rendelkező állampolgárok alakítják, egyénileg, civil szervezeteken, pártokon, egyebeken keresztül.
Véleményt természetesen külföldi szereplők is mondhatnak a magyar viszonyokról, ez nem megtiltható, ám külföldről folyamatosan pénzelt, eltartott zsoldosok álcivil tevékenysége már beavatkozásnak minősülhet, amelynek különböző fokozatai vannak, a legitim kormány folyamatos kritikájától kezdve a kormányellenes szervezett tüntetésekig, a nemzet biztonságát veszélyeztető csoportok, így a migránsok illegális határátlépésének burkolt támogatásáig és tovább; ezekről a módszerekről az Egyesült Államok által gerjesztett színes forradalmak, illetve Soros György migránsimádó tevékenysége kapcsán már volt alkalmunk képet alkotni.
Az ezzel kapcsolatos veszély nyilván annál nagyobb, minél jelentősebb mértékű a pénzügyi támogatás, hiszen annál nagyobb a finanszírozó cégtől való teljes, érdek- és értékalapú függés, kényszer és kiszolgáltatottság. A határ talán ott húzható meg legitim és illegális tevékenység között, amikor egy külföldről folyamatosan finanszírozott társaság egy adott ország uralkodó politikai és közéleti hangulatát, állapotait tudatosan, szervezetten, manipulatív és/vagy törvénytelen eszközökkel próbálja átformálni, külföldi szervezetek, személyek vagy államok érdekeinek megfelelően.
Minderre a megfelelő válasz az átfogó ellenőrzés, amely azonban egyáltalán nem jelenti az ellehetetlenítést; a külföldről támogatott civil szervezetek is szabadon működhetnek addig, amíg nem avatkoznak bele az ország belügyeibe és nem veszélyeztetik a nép, illetve az ország szuverenitását. Utóbbi esetben természetesen a jogi szankciók alkalmazása nem lehetőség, hanem a nemzetállam létéből fakadó kötelesség.
Még egyszer és összefoglalva: a civil tevékenység a demokrácia és a szabadság alapja, de a tartósan külföldi pénzekből működő civil szervezeteknek határt szab a területi joghatóság, azaz a nemzetállam szuverenitása. Az ilyen civil tevékenység hatókörét illetően lehet akár nemzetközi, globális is, de nem alakíthatja át egy nemzet belső, legitim hatalmi viszonyait.
Az ezzel kapcsolatos állami fellépés indokolt és jogos.
A szerző politológus