Az ellenzék minden jel szerint lemondott arról, hogy tömegrendezvényt tartson. Tavaly, tavalyelőtt még ha döcögősen is, de azért csak összeverbuváltak valami civilnek meg demokratának nevezett tüntetést március 15-én, ám idén már erre sem tellett. Helyette azt a taktikát követték, hogy ha már nem tudnak annyi szimpatizánst felmutatni, amennyi akár egy vérszegény úttörőőrsnyi csoportosulásra elegendő, akkor az ország nagy többségének az ünneplését próbálják elrontani. Jelentjük: bármilyen nagy volt az igyekezetük, nem sikerült.
Igaz, mindent megtettek a nemtelen cél érdekében a Juhász Péter-féle huligánpárt aktivistái, korántsem jártak olyan sikerrel, mint ahogy a lihegő liberálbalos orgánumok tudósításaiban szerepelt, rávetítve előzetes rózsaszín, helyesebben vörös vágyaikat a valóságra. A csőcselék infantilis anarchista erőfeszítéseit nem koronázta siker, nem tudták a betervezett plezúrokat begyűjteni a bosszantóan toleráns nyárspolgári közönség részéről. A miniszterelnök beszéde mindennek ellenére jól hallható volt, úgyhogy kár volt a benzinért és a sok puffadtra fújt tüdőért és fütyülőért.
Mégsem volt haszontalan ez a penetráns, végletesen rosszindulatú akció. Hiszen rávilágított, nyilvánvalóvá tette: nem kell aggódni a magyarországi baloldalért. Van, él és virul, igaz, egyre miniatürizáltabb, jelentéktelenebb, pitiánerebb és szélsőségesebb. Rejtély tehát, miért kerüli a sajtó nem liberális része is a szélsőbaloldal kifejezést, amikor itt burjánzik a szemünk előtt és hasonítja magához lassacskán az egész ellenzéket.
Aki végighallgatta Majtényi László közös baloldali exállamfőjelölt gyűlölettel átitatott áljogvédő, áldemokrata fröcsögését egy-két ezer híve előtt, az túlzott különbséget nem fedezett fel a bérfütyülős Juhász Péter alpári és a sorosista exombudsman nyökögő stílusa között. Megáll a mondás: kis ország vagyunk, egy szélsőbaloldali söpredékünk van. Világossá vált mindenki előtt, hogy a piszkos politikát emlegető, a kormány elzavarására felszólító, azt jogszerűnek tartó, Soros György által busásan honorált hordójogász miért nem tudott semmilyen pozitív tartalmat felmutatni parlamenti beszédében sem. Akinek a marxista-leninista gondolatokon kívül kevés egyéb kotyog az agyában, az nem köszönhet más sapkával, csak amilyenje van.
Más szempontból is szélsőségessé vált az ellenzék. Miután nemcsak kiismerhetően bosszúszomjasok a rájuk nem vevő magyar néppel szemben, hanem még ásítóztatóan unalmasak is. Mit mondjunk arra a frissen párttá alakult gyülekezetre, amely beköszönő rendezvényének megnyitója után egyszerűen nem tudott mit mondani annak az alig két-háromszáz embernek, akik az eddigi gőgös szövegeik után is kíváncsiak voltak rájuk? Régen lehetett látni ennyi tanácstalanul ácsorgó ifjat és kevésbé fiatalt, mint a Városligetbe meghirdetett Momentum-pikniken. Fantáziátlanságuk miatt jobb lett volna, ha a Fiktív párt nevet veszik fel.
Nem mintha nem érdemelné ki a fiktív jelzőt a többi morzsapárt is. Az MSZP vezetői már csak szigorúan zárt térben, hotelekben mernek beszédet mondani – mint most. Gyurcsány Ferenc, aki imád botrányos kirohanásokat tartani, immár csak az övéi, vagyis a szektája szűk körében szórja átkait a Fidesz-kormányra – így tett az ünnepen is. Nem lógott ki a sorból a magát a baloldal felé riszáló, oda ácsingózó Jobbik sem.
Elnöke, Vona Gábor hazai földesurakról beszélt, Majtényihoz hasonlóan. Mi lesz az új jelmondatuk? Vonának, Majtényinek egy a hangja? Követte új igazodási pontjait a tekintetben is a szélsőjobbról a szélsőbalra cukisodó formáció, hogy pár száz fős közönség előtt, belterjes légkörben folyhatott a kabinet- és országsimfelés. Láthatóan ők sem fogták fel, miként a többi, kívülről vezérelt ellenzéki párt sem, hogy nem a kormányt, hanem az ország ünnepelni vágyó lakosságát becsmérelték a demagóg szájtépéssel.
Ezzel a dühödt ünneprontó garázdaságpolitikával elárulták: már letettek az emberek megnyeréséről, arról, hogy választást nyerjenek.