A napokban közzétette a múlt évi munkáról szóló összegzését az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. A több mint kétszáz oldal terjedelmű szöveg a nagy melegben is érdekes olvasmány lehet, hiszen az igazságszolgáltatás érzékeny terület. Mindig is az volt, jelenleg pedig alighanem a nyár egyik slágertémája. Milyen ítéletek születtek, ki hogyan próbálja befolyásolni – érzékenyíteni – a bírákat, milyen szereplők bukkantak elő a múltból, s tettek szert fontos pozíciókra, mindez közérdekű téma is lehet.
Az elnöki beszámolót persze nem kell egyvégtében, az utolsó szóig áttekinteni, hiszen mára már a szépirodalom olvasásának technikája is alaposan megváltozott. Fellapozni azonban a hivatalos dokumentumot is érdemes, hiszen valamelyest hozzájárul a tájékozódásunkhoz, már csak azért is, mert egybevethető más forrásokkal, információkkal, s nem utolsósorban magával a mindennapi élettel.
A bíróságok központi igazgatási rendszerének vezetője mindenekelőtt úgy látja, hivatalba lépése óta, vagyis 2012. január elsejétől sokat tett azért, hogy stratégiai céljai megvalósuljanak: az igazságszolgáltatás független, gyors és magas színvonalú legyen. Mielőtt ennek részleteit kifejtené, Handó Tünde maga is utal rá, hogy kilenc évre szóló megbízatásának a félidején túl van, mert öt év már eltelt a mandátumából. Közli azt is, hogy 2012-ben a vezetőváltás mellett modellváltás is történt.
Az olvasók, a tanúk, a vádlottak, az al- és a felperesek persze talán enélkül is tudják: 2012-ben lezárult az a hatalmas korábbi vita, amelynek lényege az volt, helyes-e, ha ugyanaz a személy irányítja a Kúriát és a bíróságok igazgatási rendszerét. Azelőtt persze még Kúria sem volt, így aztán a Legfelsőbb Bíróság elnöke vezette az akkor még Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak nevezett legfőbb igazgatási fórumot. Ezt az öt évvel ezelőtt megszüntetett szisztémát 1997-ben az MSZP–SZDSZ-többségű parlament vezette be igazságügyi reform címén, de az időközben kialakult indulatokat és a szakmai torzsalkodásokat a végén már nem lehetett kordában tartani. Így jött a Kúria és az OBH Darák Péterrel és Handó Tündével.
Nagy kérdés, hogy vajon az új rendszer beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, hosszabb távon is megvalósul-e a kiegyensúlyozott, zökkenőmentes működés. Vajon elérhető-e, hogy a bíróságon csak a legjobbak dolgozzanak, s ne az menjen bírónak, akire másutt nem tartanak igényt? Persze mindenki tudja, hogy ehhez átgondolt jogi szabályozás, megfelelő fizetés és előmeneteli lehetőség szükséges. Különben ugyanis a piaci környezet egykettőre elszipkázza a tanult, felkészült embereket a bíróságról. Így a végén oda jutunk, hogy amikor egy sztárügyvéd egy-egy nagyobb ügyben megtartja a perbeszédét a bírói tanács előtt, a vád hirtelen meginog, s kezdődhet minden elölről. De ettől sok jó már nem várható.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanakkor mindenképpen el kell mondani azt is – amiről a beszámolóban közvetlenül nincs szó –, hogy a modellváltás az utóbbi időben új elemmel egészült ki. Nemcsak a bíróságok szakmai irányítása és igazgatási rendszere vált szét, de az ítélkezés környezetében felerősödtek a civilnek nevezett, ám nagyon is átgondolt, megfontolt szakmai-ideologikus törekvések. Ezek megpróbálnak valamilyen irányt szabni a dolgok menetének, mégpedig általában azon a határvonalon belül, amelyet a törvények – vagy inkább a bennük fellelhető joghézagok – kijelölnek számukra.
Emlékezni kell rá, hogy a jogszabályok az utóbbi időben az ítélkezés társadalmi ellenőrzésének formuláit jelentősen módosították. Az Alkotmánybíróságon (AB) például a korábbi bírák javaslatára megszűnt a populáris akció, vagyis az a lehetőség, hogy bárki eljárást kezdeményezhessen. Ezt a jogot tulajdonképpen az ombudsman kapta meg. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy profi módon működő, tehetős civil szervezetek az ombudsmanhoz veszik az irányt, hogy forduljon észrevételeikkel az AB-hez.
Megkeresik az Alkotmánybíróságot jogászprofesszorok és más hivatásos levelezők is, bár természetesen nem kezdeményezéssel, csak javaslattal. Nemzetközi gyakorlat alapján a bíróság barátaiként ilyen vagy olyan döntést szorgalmaznak. A nagyközönség nincs sehol, a háziasszonyok vagy a villamoskalauzok nem leveleznek az elefántcsonttoronyba visszavonuló AB-vel. Más, ehhez elhivatottságot érző szereplők inkább a bíróságokhoz fordulnak problémáikkal, például vizsgálatot kezdeményeznek. Handó Tünde most nyilvánosságra hozott jelentésében egyebek közt az áll, hogy vizsgálat elrendelését megalapozhatják civil szervezetek jelzései, mint amilyen a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Helsinki Bizottság.
Úgynevezett érzékenyítő, felkészítő előadásokat is tartanak bírák számára bizonyos szakértők. Erről az elnök beszámolója egyebek mellett a következőket tartalmazza: cél, hogy 2017-ben Magyarországon minden bíró, aki családjogi ügyet tárgyal, szolgálati helyétől függetlenül ugyanazt a magas színvonalú szakmai és érzékenyítőképzést megkapja.
Alighanem hasonló lehetőségeket nyit majd a nemrég elfogadott büntetőeljárási törvény is, amely minimálisra korlátozza a társas bíráskodás lehetőségét. Ülnökök a jövőben csak a fiatalkorúak és a katonák bűnügyeit tárgyaló elsőfokú tanácsokban vehetnek részt. Lehet persze erre azt mondani, hogy a többnyire nyugdíjas ülnökök amúgy is csak szunyókáltak és hátráltatták a munkát, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így van. Szakmai eszmecseréken is többen megfogalmazták, talán rövidebb időre kellene megválasztani őket, s a beosztásuk is másként alakulhatna, mint eddig. Félő ugyanis, hogy a bürokrácia csökkentése oda vezet majd, hogy a pulpituson egyedül helyet foglaló, esetleg fiatal bíró még annyi segítséget sem kap, hogy valaki szemmel tartsa a tárgyalótermi eseményeket. Sokak szerint számítani lehet arra, hogy valamilyen formában mások töltik majd be azt az űrt, amelyet az ülnökök hagynak maguk után. Élettapasztalatra, a társadalmi nyilvánosság kézzelfogható, tényleges jelenlétére mégiscsak szüksége van az igazságszolgáltatásnak.