Az egyetemi továbbtanulás jelentős anyagi áldozatot igényel. Legyen szó az egyes diákok és családok, vagy akár az adott ország költségvetéséről, tisztában kell lennünk azzal, hogy a felsőoktatásra szánt források a jövőnek szóló befektetésként szolgálnak. Számos országban (hogy csak a legismertebbet említsem, az Amerikai Egyesült Államokban) egy-egy gyermek továbbtanulása akár az egész család teljes eladósodásához is vezethet. Bár máshol is léteznek konstrukciók a felsőoktatási tanulmányok finanszírozására, ezeket a kölcsönöket a bankok a piaci feltételektől alig eltérő módon és kamatokkal folyósítják. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy sokaknak már az olcsóbb képzések sem jelenhetnek meg elérhető célként, mert az önálló élet elkezdése szempontjából olyan pluszterhet jelent a diploma költségeinek előteremtése, amely miatt inkább nem is jelentkeznek a felsőoktatásba.
Az első Orbán-kormány már programjában is meghirdette a felsőoktatás kapuinak szélesebbre nyitását. A 90-es évek végén ez kulcskérdés volt, hiszen a diplomások számában és arányában is el kellett kezdenünk a felzárkózást az Európai Unió akkori tagállamainak átlagához. Tizenhat évvel ezelőtt, az első Orbán-kormány ennek szellemében vezette be a diákhitel első konstrukcióját, hogy azoknak is lehetőséget teremtsen a továbbtanulásra, akiknek addig a diplomaszerzésre anyagi okokból nem volt lehetőségük. A második Orbán-kormány 2012-ben lehetővé tette a Diákhitel2 felvételét is, kifejezetten a költségtérítéses tanulmányok finanszírozására. Mindkét konstrukció bevezetésének az volt a célja, hogy a lehető legtöbb hallgató juthasson versenyképes tudáshoz, szülessen bárhol az országban, éljen bármilyen szociális körülmények között.
Saját példám is ezt támasztja alá: hatan vagyunk testvérek, a szüleim pedagógusként dolgoztak. Volt olyan év, hogy négyen jártunk egyszerre egyetemre. Ha nem lett volna diákhitel, egészen biztos, hogy nem tudtunk volna mindannyian tanulni. De nemcsak nekünk segített a diákhitel, hiszen 2017-ig 379 ezer hallgató élt ezzel a lehetőséggel, akik közül jelenleg összesen 45 ezren érintettek valamelyik diákhiteltermék folyósítási szakaszában. Az új igénylők száma tanévenként csaknem tízezerre tehető.
A Fidelitas három javaslattal fordult a kormányhoz. Az első, hogy két százalékról csökkentsék nullára a Diákhitel2 kamatait, hogy a képzésért mindössze annyit fizessen egy fiatal, amennyibe a tudás megszerzése kerül. A másik kérésünk, hogy azokat a térítési díjakat, amelyeket az egyetemen belül az idegen nyelvi képzéshez kell fizetni, be lehessen vonni a Diákhitel2 konstrukciójába. Tehát a kizárólag az önköltség fedezésére fordítható hitelből az idegen nyelvi képzések díjait is ki lehessen fizetni. Ezt a két kérésünket a kormányzat elfogadta.
A harmadik, hogy vizsgálják felül a diákhitel jelenlegi rendszerét, hogy hol vannak még olyan lehetőségek – a költségvetés helyzetének figyelembevételével –, amelyek révén segíthetnek a fiatalokon. Ennek eredményeképp októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik, ami illeszkedik a mindennapi költségek, legfőképp az albérletek árának emelkedéséhez. Mindez azokat segíti, akik aktív egyetemi hallgatók és kiadásaikat ebből a forrásból fedezik vagy egészítik ki.
Mielőtt a Magyar Nemzeti Bank új vezetése a kormánnyal együttműködve sikeresen csökkentette az alapkamatot, és a gazdaság növekedési pályára állt, a baloldali-liberális kormányok kártékony tevékenységének következtében a diákhitel kamatai is az egekbe szöktek: volt olyan időszak, amikor tíz százalék felett jártak. Így fordulhatott elő, hogy az alacsonyabb kezdőfizetéssel elhelyezkedő friss diplomások hiába törlesztették a diákhitelüket, az nem fedezte a kamatokat sem, és a törlesztés ellenére is nőtt a tartozásuk.
Nekik, akiknek már nincs hallgatói jogviszonyuk – és ezzel kevesebbet foglalkozott a sajtó – örömhír, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes kafetériajuttatások körébe, tehát a munkáltatójuk kedvező feltételek mellett törlesztheti nekik az egykor felvett hitelt. Ez óriási előrelépés azoknak a fiataloknak, akik már dolgoznak, és a hitelüket törlesztik.
A Diákhitel2 kamatainak nullára csökkentése mellett ezzel is jelentősen tehermentesíti a kormány a fiatalokat, ösztönözve ezzel többek közt a bátrabb gyermekvállalást is. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében is átvállalja az állam az ellátás folyósításának ideje alatt a kamat megfizetését az ügyfél helyett.
Érdemes megjegyezni, hogy a kormány már tavasszal a családok támogatásának jegyében döntött arról, hogy 2018. január elseje után a diákhitel (mind a Diákhitel1, mind a Diákhitel2) törlesztését felfüggesztik az első gyermek kétéves koráig (a kamatokat ebben az esetben is az állam állja ez idő alatt). A második gyermek születése után a tartozás felét elengedik, míg harmadik gyermek születésénél a teljes hitel megfizetése alól mentesül az édesanya, ezzel gyakorlatilag az állam átvállalja a hitel törlesztésének fennmaradó részét.
Ezek a lépések közös jövőnket építik. A magyar állam komoly erőfeszítéseket tesz, jelentős terheket vállal annak érdekében, hogy fiataljaink minél biztosabb alapok mellett tervezhessék jövőjüket és alapíthassanak családot, amikor úgy érzik, itt az ideje. A magyar kormány meggyőződése: nem mondhatunk le arról, hogy saját gyerekeink és unokáink töltsék meg élettel az országot és vigyék tovább őseink ezredéves örökségét. A Fidelitas továbbra is azon dolgozik, hogy javaslataival, kezdeményezéseivel részese legyen ennek a munkának, segítse a magyar fiatalokat.
A szerző a Fidelitas elnöke