„A történelemben nincs happy end, csak euforikus, boldog kezdetek vannak. Bízzuk az értékelést az utókorra”. Ezekkel a szavakkal búcsúzott Demszky Gábor a főpolgármesteri székétől annak idején. Húsz éven keresztül ült a főváros nyakán, sokan fellélegeztek, amikor kiderült, hogy a következő választáson már nem indul. Amit az utókorról mondott, abban sajnos egyelőre nem volt igaza. A volt főpolgármester regnálása idején ugyanis egymást érték a rondábbnál rondább korrupciós ügyek, de az „utókor értékelése” többnyire elmaradt, a legfőbb politikai felelős még mindig szabad lábon élvezi az élet örömeit, sőt, még tanácsokat is ad más országoknak, hogyan kell egy nagyvárost jól és takarékosan vezetni. Időnként feltűnik amerikai egyetemi előadóként is, bizonyára a tengerentúlon is nagyra értékelik a tapasztalatait és rendkívüli szakértelmét.
Az persze kérdés, annak ellenére is nyugodtan alszik-e, hogy mennyi disznóságot követtek el a fővárosban, amíg Budapest uraként tevékenykedett. Az mindenesetre nem mindennapi magabiztosságot feltételez, hogy most tizenkilencre lapot húzott, és azt követeli, hozzák nyilvánosságra azt a jelentést, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) készített a négyes metró beruházása során feltárt, 167 milliárd forintos korrupciós bűncselekményről. Demszky, jó szokásához híven, ismét furfangos játszmával válaszol az őt is gyanúba keverő lépésekre. Abban reménykedhet, hogy nagy valószínűséggel megint alsót kap majd az osztótól és nyer, ahogyan az már sokszor megtörtént vele az elmúlt évtizedekben. Mert mi van akkor, ha az OLAF a volt budapesti döntéshozókat és projektcégek vezetőit nevezi meg mint az óriáskorrupció felelőseit? Egy laza mozdulattal ismét lesöpri majd a tétet a kártyaasztalról, mondván, a szerződésekért nem hurcolhatják meg, nem állíthatják bíróság elé, mert a papírokon nem az ő aláírása szerepel. Azt pedig már nehéz lenne bebizonyítani, hogy valójában ki utasította ezeket az embereket a megállapodások aláírására, hiszen a szóbeli parancsok nyomai nem lelhetők fel.
Ezen még az sem változtat semmit, hogy a fővárosi Alstom-vizsgálóbizottságnak maga Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatója ismerte el, erős nyomást gyakoroltak rájuk felülről, hogy végül a francia cég nyerjen a metrókocsik vásárlására kiírt közbeszerzési pályázaton. Azon a pályázaton, amelyen nemcsak erősen korlátozták a résztvevők számát, hanem egy sunyi pontrendszer segítségével juttatták révbe a győztest, hogy végül a riválisainál jóval drágábban szállíthassa le a szerelvényeket az adófizetők pénzéért. Az Alstom annyira csókosnak számított a városvezetők és a különböző lebonyolító cégek szemében, hogy még igazi garanciákat sem kellett nyújtania, a járműveket akkor is át kellett venni tőle a szerződések szerint, ha azok nem kapták meg az engedélyt, vagyis nem használhatók.
Látszólag Demszky számításait igazolja, hogy a hírek szerint a nyomozati anyagokban meg sem említik a nevét. Az OLAF jelentésében szerepel a DBR Metró Projekt Igazgatóság, az Euro Metro Kft., a Strabag, a Siemens, az Alstom, a Hídépítő Zrt., a Bilfinger–Porr–Vegyépszer Zrt. konzorcium, a Swietelsky, valamint a Bamco konzorcium. Ezen kívül a gyanús szerződések kapcsán megnevezik még a Media Magnet feltételezett tulajdonosát, a MÁV korábbi elnökét és az Euro Metro vezető munkatársát, no és a lehetséges érintettek között szerepel természetesen a BKV Zrt. volt vezérigazgatója és Demszky egykori helyettese is. Azt persze tudjuk, hogy a volt főpolgármester-helyettest, a szocialista Hagyó Miklóst mivel gyanúsíthatták meg. Az már a magyarországi eljárásban is felmerült, hogy az irodájában zsírpapírból sertéspárizsit eszegető MSZP-s városi vezető arra utasította a BKV vezetőit, kössenek tanácsadói szerződéseket a 4-es metró beruházásával kapcsolatos tanulmányok elkészítésére.
A vádiratban az is szerepelt, hogy a vaskos megbízásokért nokiásdobozokba rejtett kenőpénz is dukált. A BKV egykori vezérigazgatóját pedig – akit az OLAF jelentésében csak A. A. monogrammal jelölnek, de világos, hogy Antal Attiláról van szó, szintén meggyanúsították annak idején a metróberuházás alatt elkövetett korrupció miatt. Az említett cégvezető viszont hiába nyilatkozott úgy, hogy Demszky felelőssége a 4-es metró ügyében szerinte a „legnagyobb és legegyértelműbb”, a volt főpolgármester érinthetetlen maradt, még perrel is megfenyegette egykori bizalmi emberét a kijelentéseiért. De idézhetjük Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét is, aki 2010-ben úgy fogalmazott: „Az elmúlt húsz évben a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött.” Ennek ellenére Demszky Gábort még csak meg sem hallgatta a bíróság a Hagyó-perben.
És most várjuk a nemzetközi eljárást, de Demszky neve megint nincs sehol. Az persze kérdés, hogy mit szólnak majd a fent említett cég- és városvezetők, ha börtönnel, esetleg vagyonelkobzással fenyegetik őket. Vajon befogják-e akkor is a szájukat vagy szépen lassan elindulnak majd a beismerő vallomások, és elárulják a legfőbb „koordinátor” nevét? Meglepő lenne, de talán az sem kizárt, hogy a meghallgatások során szóba kerül egy bizonyos pártkassza is annak a politikai szerveződésnek a háza tájáról, amelyről maga Medgyessy Péter volt miniszterelnök állította, hogy tele van korrupciós ügyekkel, nem sokkal a metrókocsik vásárlása előtt.
Ha valaki, akkor éppen Medgyessy tudhat erről a legtöbbet, hiszen a botrányba keveredett francia Alstomtól összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott az egykori miniszterelnök családi cégéhez. Mégpedig egy olyan közbeszerzést követően, amelynek során az OLAF szerint belső információért kaphattak pénzt az állam, illetve a főváros nevében eljárók. A csalás elleni hivatal feltárta azt is, hogy volt olyan állami kifizetés, amely mögött nem volt valós teljesítés, továbbá előfordult, hogy maga a megbízott vállalkozó tanácsadója igazolta a teljesítést az állam képviseletében. A jelentés szerint érvényes, szabályos és olcsóbb ajánlatot zártak ki a beszerzési szakaszban, miközben a nyertes ajánlattevő bennfentes adatokhoz jutott hozzá.
A vád tehát hivatali visszaélés, vesztegetés, hűtlen kezelés. Ezért is fontos, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz, amely a politikai szereplők felelősségét is vizsgálhatja. Demszkyék sok mindent megúszhattak, de lehet, hogy ez a nemzetközi botrány a nyakukba borul. Ez azért sem mellékes, mert az általuk okozott kárt a magyar államnak kell megtérítenie, és akár 76,6 milliárd forintos európai uniós büntetés is várható.
Sajnos a feledés homályába merülhetett a sok bűn, amit az MSZP–SZDSZ-kormányok idején elkövettek. Ki tudja például ma már, mi az a tocsikolás, vagy hogy miként tűntek el az állami vagyonból a fővárosi ingatlanok? Ki emlékszik már arra, hogyan építtetett autópályát Kóka János, mi volt az a Magyar Bálint-féle kakaóbiztos számítógép? Ki tudja, hogyan lopták szét a MÁV-ot, a BKV-t, és miért újult meg a Margit híd az eredeti ár többszöröséért? Azt viszont már nehéz lenne elviselni, és tovább rontaná a tisztességes magyar emberek igazságszolgáltatásba vetett hitét, ha a szemkilövető Gergényi Pétert kitüntetésben részesítő Demszky és csapata most sem kerülne a bíróság elé.