Fiatalok és idősebbek beszélgetnek a csokról: a fél ország azon tanakodik, hogy ki-ki a saját vagy hozzátartozói, barátai életére miként „fordíthatja le” a támogatást. A csok lett a téma buszon, villamoson, az esti sorozat helyett, a családi asztalnál, iskolában és munkahelyen egyaránt.
A röpködő milliók mellett és előtt pedig a házasság, a gyerekek és a család. Sőt, a nagy család! Az elmúlt évtizedek „vívmányaként” korábban ismeretlen vagy szégyenkezve titkolt „másságok” és aberráltságok kerültek a közbeszédbe. Emlékezzünk csak vissza, hogy a bukott Bajnai-kormány egyik utolsó intézkedéseként az óvodai (!) nevelés országos alapprogramjához nyúlt abból a célból, hogy a nemi sztereotípiákat tudatosan kerüljék az óvónők. Hogy már kiskortól öntsék a fejekbe a genderelméletet, hogy a gyerekek felnőve jó állampolgárai lehessenek az agymosottak és toleránsok píszí demokráciájának. Jóllehet a 2010-ben megválasztott kormány egyik első intézkedéseként törölte ezt az eszementséget a jogszabályból, de a tény attól még tény: a média folyamatos sulykolása az elfogadás leple alatt mára oda vezetett, hogy minden csapból a homoszexualitás különböző válfajai, a nemváltoztató orvosi beavatkozások és az úgynevezett LMBTQ-közösség „megoldásra váró” problémái folynak – ha akarjuk, ha nem.
A liberális vinnyogás pár éve még le tudta szedetni azokat az abortuszellenes plakátokat, amelyek a nem kívánt gyermekek örökbe adására szólítottak fel („Azt is megértem, ha nem vagy kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!”). Most azonban mit kezdjenek azzal, hogy „Családban élni jó” vagy „Apának lenni jó”? Mondják azt, hogy rossz?! Magyarország szerencsére még nem tart ott – mint sok betegesen toleránssá tett nyugat-európai ország –, hogy ilyen szlogeneket nyíltan lehessen támadni és „intoleránsnak” beállítani. Így hát a másságot piedesztálra emelő liberális média most jól láthatóan nem tud mit kezdeni azzal, hogy a családok támogatása előtérbe került. Mégpedig a hagyományos, urambocsá’, normális (nagy) családoké. Ezért próbálják minden módon lekicsinyelni a családtámogatások jelentőségét, odáig menve, hogy azt mondják: teljesen mindegy, mit tesz a kormány, úgyis fogy a magyar. Valóban fogy, a liberális recept pedig – fogadhassanak örökbe az egynemű párok, éljenek a bevándorlók! – normális emberben kiveri a biztosítékot.
Ehelyett most más „receptre” látunk kísérletet: a család védelmére, a család értékének visszaállítására. És bizony úgy tűnik, az emberek szívesebben beszélgetnek erről, mint a melegfelvonulásokról. Ha csak ennyi eredménye lenne az egésznek, azt mondjuk, már megérte. Ha egyetlen lakás sem épülne föl, ha egyetlen munkahely sem jönne létre az építőiparban, akkor is. Mert mutasson bármilyen képet is a mai talmi világ, a fontos dolgok nem a pénztárcákban, hanem a fejekben dőlnek el.