A Világbank 15 évente adja ki az üzleti környezetet elemző Doing Business című tanulmányát. Ebben az évben 190 országot vizsgált meg tíz szempont szerint, amelyek a következők: a cégalapítás idő- és költségigénye; az építési engedélyek megszerzésének költség- és időigénye; az elektromos hálózatra való rákapcsolódással járó papírmunka nagysága, költsége és időigénye; a szolgáltatás megbízhatósága; a tulajdonbejegyzés idő- és költségigénye és a földhivatali adatok megbízhatósága; a hitelhez jutás egyszerűsége; a többtulajdonosú vállalkozások esetén a kisebbségi tulajdonos jogainak biztosítása; az adórendszer bürokratikussága, az adóbevallás költség- és időigénye; az export-import tevékenység költségei, a szerződések betartathatósága és a kapcsolódó jogi eljárások minősége, valamint a cégfelszámolás idő- és költségigénye.
A Világbank szakértői az említett tíz témában kérdéseket tesznek fel üzleti vállalkozásoknak, szakértőknek és ügyvédi irodáknak, s a kapott válaszokból egy adott számítási módszerrel előállítanak egy üzleti környezeti indexet, amely alapján rangsorolják az országokat. A most megjelent tanulmányban – amelyen egyébként kiadási évként 2018 szerepel – Magyarország a 48. helyen van, ami hét hellyel rosszabb, mint a 2016. évi adat. Ezzel összefüggésben egy internetes portálon a következő hír jelent meg: „Magyarország visszaesett a Világbank versenyképességi listáján.”
Szakmailag azonban ez az értelmezés nem helyes. Először is a Világbank üzleti környezeti listája nem versenyképességi lista. A Világbank ugyanis egyetlen szempont szerint vizsgálódik, ami a cégek működési környezetének alakulása. Ez azonban sem nemzeti, sem pedig céges szempontból nem meríti ki a versenyképesség fogalmát.
Nemzeti szempontból fontos versenyképességi feltétel, hogy alacsony szintű legyen a bürokrácia, az intézményrendszer hatékonyan működjön, és ne nehezítse indokolatlanul a vállalkozások működését. Azonban ez még nem biztosítja a versenyképesség javulását. Annak további fontos feltételei is vannak, mint például a jól képzett munkaerőt biztosító kiváló oktatási rendszer, a magas színvonalú infrastruktúra vagy a közbiztonság.
De a cégek versenyképességét sem az határozza meg alapvetően, hogy milyen az üzleti környezetük, hanem sokkal inkább az, hogy milyen minőségű és újdonságtartalmú termékeket és szolgáltatásokat tudnak előállítani, és hogy milyen hatékonyan hasznosítják az erőforrásaikat, beleértve a pénzt és a munkavállalók képességeit. Természetesen az üzleti környezet minősége is fontos elem, ám az inkább korlátozó vagy rásegítő, semmiképpen nem versenyképességet meghatározó tényező.
Mindez nem jelenti azt, hogy a Világbank tanulmányát nem kell komolyan vennünk, hiszen fontos konkrét tényezőket, illetve azok vállalkozásokra gyakorolt hatását vizsgálja. Azonban tisztában kell lennünk az elemzés módszertani korlátaival. Ilyen például az, hogy ha vannak országok, amelyek nagyon rossz pozícióból jelentősen előre tudtak lépni, akkor – annak ellenére, hogy az új helyzetük még messze nem tekinthető jónak – a számított indexük javulása miatt átrendezik a rangsort.
Ebben az évben példa erre Macedónia, Kazahsztán, Fehéroroszország, Koszovó, Ruanda és Moldova is. Hiába javította Magyarország tízből hat területen a pozícióját, ezek az országok ebben az évben a korábbi nagyon gyenge értékhez képest még jobban javították az egyes területeken a teljesítményüket, így elénk kerültek a listán.
De komolyan lehet-e azt gondolni, hogy az üzleti környezet valódi, gyakorlati minőségi jellemzői szerint Macedónia 10., Koszovó 40. vagy Kazahsztán 36. és Magyarország 48. pozíciója reális helyezés? Nyilván nem. Elég lenne erről megkérdezni néhány céget, amelyek ismerik a különböző országok üzleti környezetét. A rangsor csupán azért alakult így, mert a módszertan jobban díjazta az említett országok erőteljes igyekezetét üzleti környezetük barátságosabbá tételében, függetlenül attól, hogy meddig jutottak el és még mennyi teendőjük van hátra.
Az is módszertani kérdés, hogy mivel az adatgyűjtés 2017. június 1-én lezárult, így az elemzők nem tudták figyelembe venni azokat a lépéseket, amelyeket a kormány június 1. után tett az üzleti környezet javítása érdekében. Pedig a Versenyképességi Tanács működésének következtében több kedvező döntés is született az év második felében, például az építési engedélyek megszerzésének könnyítése és az adózási bürokrácia csökkentése területén is.
Végül minden felmérés minőségét alapvetően befolyásolja, hogy miként gyűjtik be a kutatók a mutatók elemzéséhez szükséges véleményeket. A Világbank felmérésének háttere 54 cég, illetve kitöltő személy. Ha viszont megnézzük a kitöltő vállalatok listáját, akkor azt tapasztaljuk, hogy vannak olyan cégek, amelyekből többen is kitöltötték a kérdőívet. Az egyik cég neve ezért kilencszer, egy másiké ötször, egy harmadiké négyszer, egy negyediké pedig háromszor is szerepel a listán. Mivel ugyanazon társaságok munkatársairól van szó, ezért nehezen képzelhető el, hogy cégük környezetét ne egyformán ítélnék meg.
Ha pedig minden vállalat esetén csak egy kitöltőt fogadunk el, akkor marad harminchét cég, amelynek véleménye alapján a magyar helyzet értékelése történt. Ez az alacsony cégszám megkérdőjelezi az értékelés általánosíthatóságát.
Ezt igazolja a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szeptember 4. és október 5. között végzett konjunktúrafelmérése is, amelynek során 97 vállalat küldte vissza válaszait. A kamara a válaszok feldolgozása után így fogalmaz: kimagasló a cégek körében a befektetési hangulat. Hozzá kell tennünk, hogy a felmérés a német tulajdonú társaságok körében történt.
Végül még egy fontos szempont. Mint korábban említettük, a Világbank egyedül a cégek szempontjait veszi figyelembe. A tapasztalatok ma valóban azt jelzik, hogy a cégek környezete egyre rugalmasabbá válik, csökken az őket terhelő bürokrácia, viszont ez nem minden esetben jellemző a magánemberek esetén. Például a családok még mindig arról panaszkodnak, hogy egy új ház építésével kapcsolatos engedélyek megszerzése továbbra is jelentős papírmunkával jár, valamint hosszú időt vesz igénybe a villanybekötés vagy a kémény engedélyeztetése is. Pedig a lakosság bürokratikus terheinek csökkentése is versenyképességi tényező, hiszen ha túl hosszú időt kell eltölteniük ügyintézéssel, az csökkenti az értelmes munkával eltölthető időt.
Összefoglalva a gondolatokat: szakmailag nem indokolt a különböző elemzőcégek évente megjelenő különböző sorrendjeiből komoly következtetéseket levonni. Már csak azért sem, mert a versenyképesség fogalmát is minden értékelő másképpen értelmezi. Természetesen értékelni, elemezni kell ezeket a tanulmányokat, azonban sokkal fontosabb, hogy a saját helyzetünkből kiindulva azt vizsgáljuk: az ország fejlődése szempontjából jó célokat tűzünk-e ki és azokat hatékonyan valósítjuk-e meg. Ha pedig ezen a területen jók az eredményeink, akkor azoknak meg kell jelenniük a szakmailag megalapozott nemzetközi tanulmányokban szereplő rangsorokban is.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár