A TTIP-nek, vagyis az Egyesült Államok és az Európai Unió között megkötendő transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségnek egy „nagyon szerény” tétje van. Pusztán csak annyi, hogy ha a jelenlegi elképzelések között jön létre, akkor az a nemzetállamok szuverenitásának a végét jelentheti. Másképpen fogalmazva: a TTIP a globális piac győzelme lenne a közjót képviselő állam felett. A neoliberális gazdaságfilozófia győzelme a keynesiánus alapú jóléti állam koncepciója felett.
Mi ennek az oka? Az, hogy a szinte teljesen titokban készülő szerződéstervezet szerint olyan választott különbíróságokat hoznának létre (befektetési bíróságok néven), amelyeknél a globális multicégek beperelhetnék a nemzetállamokat, ha utóbbiak sértenék az üzleti, magyarul profitérdekeiket. Vagyis a multik akkor perelhetnének be a kormányokat, ha szerintük azok olyan nemzeti szabályokat vezetnek be, amelyek a multik szerint számukra káros következménnyel járhatnak.
Mi ennek a jelentősége? Az, hogy olyan bíróságok jelennének meg a politikai térképen, amelyek az államok felett állnának, s lényegüket illetően egy szintre hoznák a piaci szereplők, a vállalatok érdekeit a nemzetállamok érdekeivel és értékeivel. Ennek politológiai jelentősége elképzelhetetlenül nagy: a globális piac szereplői, a multi- és óriáscégek, illetve az ezek mögött álló szervezett magánhatalom nemcsak informálisan és rejtetten, hanem most már jogilag is elismerten egyenrangúvá válna az állammal. Ennél azonban többről is van szó: a globális piac az állandó feljelentésekkel, pereskedéssel a nemzeti kormányokat tartósan megfoszthatná az önálló gazdasági döntéshozatal lehetőségétől. A multicégek tehát immáron legális lehetőséget kapnának arra – amire eddig csak a zárt ajtók mögött nyílott alkalmuk, amivel persze éltek is –, hogy megakadályozzák az egyes kormányokat abban, hogy szuverén, a nemzeti gazdaságot és jólétet védő intézkedéseket tegyenek, akár a multicégekkel szemben is – ami eddig, ha nehezen is, de működő gyakorlat volt a demokratikus világban. Ez utóbbira kitűnő példa az Orbán-kormány. Ráadásul nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, a beruházási bíróságok tagjainak kiválasztásánál melyik félnek lenne nagyobb lobbiereje, illetve elképzelhetjük, vajon ki környékezné meg a színfalak mögött a bírákat mindenféle erkölcsi gátlás és mindenféle pénzügyi korlát nélkül; vajon a kormányok vagy a multik? Fölösleges erre válaszolni.
Elég csak arra gondolnunk, hogy a világ legnagyobb cégeinek jövedelme jóval meghaladja az olyan, közepesen fejlett kisebb országoknak a bevételeit, mint például Magyarország. Ezekkel a multicégekkel a pénzügyek terén képtelenség versenyre kelni, nem beszélve a mögöttük álló, szervezett magánhatalmat gyakorló 200-300 dinasztiáról, a Rothschildoktól kezdve a Rockefellereken és Warburgokon át a Loebekig és Schiffekig, mely birodalmak bevételei csak csillagászati összegekkel mérhetők, amelyeket az egyszerű halandó felfogni is képtelen. Azt viszont az utóbbi is képes felfogni, hogy ha a multik bíróságokon beperelhetik az egyes kormányokat, akkor vajon milyen brutális nyomás alá kerülnek a bíróság tagjai – de nem a kormányok által. És éppen ez a lényeg: a nemzetállamok szuverenitását csakis úgy lehet megvédeni, ha a nemzetközi és nemzeti jogrend, illetve a közvélekedés egyaránt elismeri azt, hogy a (nemzet)állam a piaci céloknál magasabb minőséget képvisel, mégpedig a közjót. A mindenkori piac működésének alapvető célja az egyéni (vállalati) haszonszerzés, a profit, míg a mindenkori állam működésének célja a közjó elérése egy adott ország állampolgári közösségének. Márpedig a TTIP, ha bevezetik, paradigmatikus váltást hoz létre: a magánérdeket a közérdekkel egyenlő szintre emeli első lépésben. Az egyéni érdeket a közjóval teszi egyenrangúvá – első lépésben.
S ha ez megvalósul, az nyilvánvalóan nemcsak a jogrendet alakítja át, hanem a közgondolkodást is. A neoliberalizmus ebben az esetben totális győzelmet arat a keynesiánus gyökerű gondolkodás felett, amely az államnak kiemelt szerepet szánt a közjó és a jólét elérésében. De sokan azt sem veszik észre, hogy a TTIP szellemisége lényegében véve azt jelenti, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió együttes erővel vetne véget a modern kori demokráciának. Nem az autoriter, nem az illiberális és félliberális, nem a hibrid vagy populista demokráciák, nem Magyarország és Lengyelország, hanem a demokrácia szent és sérthetetlen centrumai lesznek azok, amelyek hosszú távon felszámolják a demokrácia lényegét – persze úgy, hogy a demokrácia formális látszatait fenntartanák.
Miért mondom ezt? Azért, mert a demokrácia lényege a választásban van, abban, hogy a közösséget érintő döntéseket a közösség által megválasztott, legitim személyek hozzák meg. A modern kori nemzetállamok, illetve az azokat konkrétan megjelenítő kormányok választott intézmények; a köz választotta meg azokat, működésük lényege pedig éppen ezért az, hogy a köz érdekében működjenek, s valósítsák meg a közjót. Az államok (kormányok) ezért is a társadalom oldalán állnak, s a piac számukra az a szféra, amelyik megteremti a közjó jövedelmi alapjait (elsősorban adók formájában ). Az állam képes egyedül arra, hogy jogszabályokkal egyensúlyt teremtsen a piaci magán- és a társadalmi jóléti érdekek között, s ne engedje, hogy vagy az egyik, vagy a másik szféra érdekei túlzottan eluralkodjanak. Az állam ebbéli döntőbírói szerepét demokratikus talapzata, a megválasztottsága garantálja és teszi legitimmé.
A TTIP ezzel szemben brutálisan szakít ezzel a demokratikus talapzattal: a senki által meg nem választott piaci magánhatalmat a megválasztott kormányokkal emeli egy szintre, de, mint az előbb már láttuk, lényegét tekintve a magánérdeket a közérdek fölé helyezi; teszi ezt azáltal, hogy a magánhatalomnak jogi lehetőséget ad arra, hogy a kormány közérdekű lépéseit a szabadkereskedelem szabályainak megsértése címén (tehát a magánprofit érdekében) megtámadja és megvétózza. Ha ez megvalósul, az egy új korszak kezdete: a szervezett magánhatalom globális uralmának kezdete, s egyben a demokratikus elv látványos, szemérmetlen és mélységesen felháborító semmibevétele. S aligha gondolnám, hogy a folyamat itt meg tudna állni, a globális piaci hatalom újabb és újabb jogi és szabályozási ötletekkel fog majd előállni, amelyek, vélelmezem, nem a nemzetállami szuverenitás és a közjó, az állampolgárság érdekeit fogja minden elé helyezni. Ugye, a vélelmezésem nem alap nélkül való?
Ha egyszer kiengedjük a palackból a neoliberális szellemet, akkor ez a szellem működésbe is lép.
A Stop TTIP nevű önszerveződő kezdeményezés során az EU 28 országából immáron 3,2 millió ember írta alá a TTIP leállítását követelő petíciót. A napokban a Német Bírák Szövetsége (amelynek 16 ezer bíró és ügyész a tagja) állásfoglalása szerint a TTIP-ben tervezett beruházási bíróságok megalakításának nincs törvényes alapja, és nincs is szükség rájuk. Véleményük szerint ezek a bíróságok elfogadhatatlan mértékben korlátoznák a tagállamok (nemzetállamok) törvénykezési hatalmát (szuverenitását). Ne higgyünk a TTIP-et képviselők (Obamától Junckeren át Cecilia Malmström kereskedelmi biztosig) szép szavainak. Azokra már nagyon sokszor ráfáztunk. Inkább figyeljünk erősen Brüsszelre és Washingtonra, hogy mit lépnek, és helyesen döntsünk, ha dönteni kell.
A szerző politológus