A 2016-os évben a legtöbb makromutatóban látványos javulás következett be. Ugyanakkor voltak olyan jelek, amelyekre 2017-ben oda kell figyelni ahhoz, hogy a jó gazdasági eredmények fenntarthatók legyenek. Nézzük először a négy leggyakrabban említett adatot, a költségvetési hiányt, az államadósságot, a munkanélküliséget és a GDP alakulását. A híres közgazdásznak, Keynesnek tulajdonítják azt a mondást, hogy ne foglalkozz mással, csak a munkanélküliség csökkentésével, és akkor a költségvetési hiány és az államadósság magától is rendbe jön.
Ez nyilvánvalóan túlzás, de azért annyi igazság van benne, hogy ha dolgozni tudnak az emberek, akkor értéket hoznak létre, bért kapnak, amiből fogyasztanak vagy beruháznak, és ezzel hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, ami pedig az államadósság és a hiány csökkenéséhez vezet. Magyarországon a 2013. I. negyedévi 11,6 százalékos szintről – a 2014. IV. negyedév kivételével – folyamatosan csökken a munkanélküliség. 2016 végére elérte a rekordalacsony 4,5 százalékot. A költségvetési hiány is folyamatosan javul. A 2011. évi 5,5 százalékról 2016 végére valószínűleg 2 százalék körüli értékre mérséklődött. Az államadósság pedig a 2011. évi 80,8 százalékról 2016 végére elérhette a 74 százalékot. Hol érzékelhetők mégis gyenge pontok, további teendők?
Először is, hullámzó a növekedési teljesítményünk. Éves összehasonlításban mérve a 2012. IV. negyedévi 2,6 százalékos GDP-csökkenés 2013. I. negyedévre 0,2 százalékos csökkenésre mérséklődött, majd folyamatos növekedésnek indult, elérve a 2014. II. negyedévben kiugró, 4,5 százalékos értéket. Ezután lassú csökkenés következett a 2015. III. negyedévben 2,6 százalékig, ami a IV. negyedévre újra visszakapaszkodott a 3,4 százalékos értékre. Majd újabb csökkenés következett. 2016-ban, éves szinten mérve pedig az első negyedévi érték 1,1, a második negyedévi 2,8, a harmadik negyedévi pedig 2,2 százalék volt. Kétségtelen, hogy legtöbb időszakban a magyar teljesítmény jobb, mint az EU-s átlag, viszont gyengébb a többi V4-ország adatánál. Továbbá a V4 országaiban nem látunk ilyen nagy hullámzást a teljesítmény alakulásában. Sokkal inkább a nagyobb kiugrások nélküli egyenletes fejlődés jellemző rájuk.
Ez azt érzékelteti, hogy külső tényezők – mint például a pályázati pénzek rendelkezésre állása – túlzott hatással van a magyar gazdaság teljesítményére, illetve hogy az nagyon függ egyes domináns ágazatok, például a járműágazat mindenkori teljesítményétől. Ez utóbbi tükröződik az ipar változó teljesítményében is. Például a 2016. III. negyedévi növekedéshez a mezőgazdaság 1, a szolgáltatások 1,3, az ipar pedig csupán 0,2 százalékkal járult hozzá.
Az ipar 2016. január–novemberi éves összehasonlításban mért teljesítménye 1 százalékos növekedést mutat, de úgy, hogy a teljes időszakból 6 hónapban csökkent és csak 5 hónapban bővült az ipari termelés. 2016-ban a gazdasági növekedést elsősorban a további ágazatok teljesítménye, továbbá a munkanélküliség csökkenése, a bérek és a fogyasztás növekedése húzta. Ebből levonható az a következtetés, hogy növelni kell a magyar gazdaság saját belső erejét, elsősorban innovativitását, piacszerző képességét.
Másrészről pedig csökkenteni kell a gazdaság túlzott függőségét a járműipartól, vagyis színesíteni, diverzifikálni kell a magyar gazdaságot. Ezek különösen fontos teendők annak tükrében, hogy 2017-ben az MNB és a gazdasági kormányzat is egy jelentősen nagyobb, 3 százalék fölötti gazdasági növekedés lehetőségeit keresi. Nyilvánvalóan egy alacsonyabb 2016. évi bázishoz képest, a statisztika természete szerint, eleve könnyebb nagyobb növekedést elérni, azonban ez kevés. A nagy kérdés az, hogy milyen valódi többletforrásai lehetnek a nagyobb növekedésnek?
A leggyakrabban említett 2017. évi felhajtóerők: az EU-s pénzekhez kötődő beruházások, a béremelések miatti fogyasztásnövekedés és a lakásépítés felgyorsulása. Azonban ezek közül csak az első járulhat hozzá a gazdaság belső teljesítőerejének erősítéséhez és diverzifikáltságának fokozásához. Ez is csak akkor, ha olyan beruházások valósulnak majd meg, amelyek egyben a gazdaság korszerűsödését, valós piaci erejének növelését is jól szolgálják. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a pénzt jól kijelölt célokra és hatékonyan költsük el, aminek eredményeképpen a gazdasági tevékenységek nemcsak mennyiségileg növekednek, hanem minőségileg is változnak, modernizálódnak, azaz nagyobb hozzáadott érték jön létre. Az építőipar teljesítményének az állam – a lakásépítés támogatásán keresztül történő – intenzív szerepvállalásával való javítása is GDP-növelő tényező, de nincs tartós hatása a gazdaság jövőbeli teljesítményének javulására.
A gazdaság tartós és kiegyensúlyozott növekedésének forrása csak a gazdasági szerkezet korszerűsítése és ehhez kapcsolódóan az úgynevezett teljes tényezős termelékenység jelentős emelkedése lehet. Ennek viszont feltétele az, hogy csökkenjen a gazdaságban az alacsony hozzáadott értéket előállító munkahelyek aránya. Másképpen fogalmazva, ne úgy akarjunk növekedni, hogy egyre többet dolgozunk, hanem úgy, hogy egyre okosabban dolgozunk. Ennek kapcsán vissza kell térnünk a költségvetési hiányra. Ennek leszorítását az állami bevételek növekedése mellett a csökkenő kiadások tették lehetővé. A kiadások gondos megtervezése indokolt, azonban ha fontos befektetések elhalasztásával jár együtt, akkor gátolja a jövőbeli fejlődést, modernizációt.
A modernizációhoz, a gazdasági szerkezet korszerűsítéséhez korszerű tudásra, képességekre és jó egészségre van szükség. Ezért az ezekre költött pénzt – természetesen nem számviteli értelemben – beruházásnak és nem csökkentendő költségeknek kell tekintenünk. Itt azonban az elmúlt években jelentős elmaradást halmoztunk fel. Ma a magyar lakosság tudásszintje és a modern, nagy hozzáadott értéket előállító, tudásalapú gazdasági szerkezet tudás- és képességigénye között jelentős szakadék tátong. Ennek csak egyik oka az agyelszívás, a kiváló szakemberek külföldre távozása.
A másik ok a tudatos és intenzív tudásfelzárkóztatás elmaradása. Ez a hiány nem hidalható át azzal, hogy például pályázati alapon lehetőséget kínálunk a digitális tudás növelésére. Az egész lakosság tudásszintjét kellene emelni, beleértve a közmunkában és a jelenleg összeszerelő munkahelyekben dolgozókét is. Vagyis a gazdaságot csak úgy lehet tartós és kiegyensúlyozott növekedési pályára állítani, ha a gépi beruházások mellett a humán vagyonba való beruházást is felgyorsítjuk.
Ehhez egy nemzeti szintű tudásfrissítő és továbbképző programot kellene elindítani, amely magában foglalná a kisvállalkozások menedzsmentszínvonalának emelését is. Enélkül nem lehet valóban hatékonyan elkölteni a rendelkezésre álló pályázati pénzeket sem. De akadályozni fogja a tudáshiány az építőipar felfutását, az egészségügy rendbe hozását, de még a fogyasztásnövekedés minőségi termékekkel és szolgáltatásokkal való kiszolgálását is. A termelékenységjavulás sem képzelhető el a tudásszint emelése nélkül. Ugyanis csak a képzett, tanult ember tud okosabban dolgozni és így nagyobb értéket létrehozni.
Ma az egy főre jutó GDP tekintetében, ami a termelékenység egyik makroszintű mutatója, az EU-n belül csak a román és bolgár érték alacsonyabb, mint a magyar. A GDP megduplázására évi 5 százalékos bővüléssel 14-15 évre, évi 3 százalékos növekedéssel pedig 24 évre lenne szükség. A megduplázás azt jelentené, hogy 5 százalékos növekedés esetén 2031-re érnénk el Spanyolország mai szintjét! Természetesen a V4-ekhez sokkal hamarabb fel tudnánk zárkózni. Ezért valóban fontos, hogy gyorsuljon gazdasági növekedésünk, de annak nem elég a külső, EU-pénzekre és az állam által generált lakásépítési felfutásra, illetve a fogyasztásra támaszkodnia. A kiegyensúlyozott növekedés belső forrásait, a tudást, az innovativitást is meg kell erősíteni.
Közkinccsé kell tenni a korszerű tudást. Tanuló nemzetté kell válnunk, hiszen, mint ahogy egy szlovák tudós legutóbb egy konferencián fogalmazott, a gazdag országok nem azért költenek sokat oktatásra, képzésre és továbbképzésre, mert gazdagok, hanem azért gazdagok, mert sokat költenek ezekre, azaz beruháznak a humán vagyonba.
Most rendelkezésre állnak a források is egy tudásforradalom elindításához. Ezért követni kellene Bethlen Gábor híres gondolatát, mely szerint „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. 2017-ben megvan minden feltétele a tudásban való felzárkózásunknak. Ezért lehet és kell is tenni érte.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár