A munkabéreknek az immár fél évtizede zajló növekedése, illetve a közelmúlt két számjegyű bérszárnyalása részben törvényszerű jelenség, részben kormányzati ösztönzésre valósul meg Magyarországon. Törvényszerű azért, mert ezzel a növekedéssel lényegében a környező országokban (Lengyelországban, Szlovákiában, de Romániában is) zajló intenzív béremelkedésekhez zárkózunk fel.
Tehát e jelenség nem országspecifikus, ezért sokkal inkább kijelenthető, hogy a nyugat-európai növekedésnél lényegesen nagyobb térségbeli bővülésnek végre a munkabérekben is megjelenik a hatása. Részben persze a kormányzat által is táplált és ösztönzött, hiszen egyrészről az életpályamodellek közszférában történő fokozott megvalósítása is komoly béremeléssel jár, míg másrészről a minimálbér, illetve a szakmai bérminimum emelésének (amely egy jelentős járulékteher-csökkentéssel is társult a munkáltatóknál) is egyértelműen béremelési hatása van, s nem csak a legalacsonyabb bérek vonatkozásában.
A korábbi liberális közgazdasági klisék mostanáig azt sulykolták a köztudatba, hogy magasabb bérekkel romlik a versenyképességünk, csökken a tőkevonzó képességünk. Magyarán a magasabb bérszint árt az országnak. Ez azonban nem feltétlenül van így, jelen esetben pedig ez a megállapítás tényleg nem helytálló. Vannak-e, s ha igen, akkor milyen pozitív következményei, lehetőségei, áldásai az általános magyarországi béremelkedésnek? Ezt a kérdést próbáljuk most röviden és érthetően megvilágítani, körbejárni.
Ha egy termelési vagy szolgáltatási tevékenységben valamelyik költségfaktor a többiekhez képest drágább lesz, akkor annak helyettesítési igénye racionálissá, indokolttá válik. Azaz jelen esetben a béremelések következtében a modernebb, termelékenyebb gépek beszerzése és munkába állítása indokolttá válik, s a ma oly divatos és sikeres digitalizáció is ösztönözhet.
Hazánkban különösen a mezőgazdaságban és az egészségügyben várható a digitalizációtól jelentős hatékonyságjavulás. Ugyanis a földeken a növények állapotának, az időjárás változásainak és a föld minőségének, a kórokozók valószínűségének jelen- és jövőbeli adatait, várható értékeit az okoseszközök sokkal pontosabban megadják, s így a beavatkozások is célzottabbá és olcsóbbá tehetők.
Az egészségügyben pedig a kórtörténet ismerete, a meglévő allergiák és érzékenységek pontos tudása minőségileg is jobb, célzottabb, szakszerűbb és olcsóbb betegellátást eredményezhet. A drágább munkaerő remélhetően nemcsak a fizetési papíron, hanem a hatékonyabb munkaszervezésben is előrelépést generálhat, amire szintén nagy szüksége van az országnak.
S ha drágább a munkaerő, akkor a fejlett országok mintájára mi is a nagyobb hozzáadott értéket előállító, szakképzettebb munkát igénylő termelés felé fordulunk majd, ahol aztán a profitrátánk is emelkedhet – persze ha ügyesen oldjuk meg az átállást, a konverziót. Ehhez a kutatás-fejlesztést és az innovációt pártoló, támogató gazdaságpolitika is kell, leginkább az uniós forrásokra támaszkodva, azt hozzáférhetőbbé téve.
Az egyik – talán a legfontosabb – következménye lehet ugyanakkor a hazai bérek emelkedésének, hogy a külföldön dolgozó magyarok egy részének már vonzó lesz hazatelepülni, s itthon vállalni munkát. Ehhez nem kell a hazai béreknek a nyugati szintet elérniük, hiszen itthon a lakhatás, az élet is olcsóbb, illetve sokaknak az is rendkívül fontos, hogy családtagjaik és szeretteik közelében lehetnek, s mindennapos szinten tarthatják velük a kapcsolatot.
Különösen annak fényében igaz ez a helyzet, hogy nemrég az a statisztika is napvilágot látott, hogy Nagy-Britanniában leginkább recepciósnak, pincérnek kell a magyar, itthon viszont a jövőben jó eséllyel kaphat majd – immár magasabb bérrel is – igényesebb munkát. A turizmus-vendéglátásban a január elsejétől életbe lépő, több tízezer forinttal a garantált bérminimumot meghaladó, ágazati kollektív szerződésben meghatározott bérszint például vélhetően már sokak számára vonzó lehet az itthoni foglalkoztatáshoz, a hazatelepüléshez.
Nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a magasabb bérek növelik a hazai fogyasztást, s ez újólag keresletet, így munkahelyeket teremt, illetve részben fedezetet nyújt egy újabb munkabéremelésre is. Ráadásul az állam bevételei is nőnek, így pedig javulhat az egészségügy és az oktatás színvonala, finanszírozási helyzete, és a nyugdíjak emelésének is bővül a forrása. Ha a léptéket nem tévesztjük el, s egyúttal javul a hatékonyságunk is, akkor ezek a folyamatok önmagukat erősítő, pozitív láncreakciót indíthatnak el.
Egy újabb járulékos következmény, hogy az érdekképviseletek is erősödhetnek, hiszen a munkavállalók érdekei egy munkaerő-hiányos helyzetben felértékelődnek, s a kialakult helyzetben a munkahelyek megőrzése a munkáltatók számára rendkívüli módon felértékelődik.
Ez a helyzet javíthatja a munkafeltételeket, szűkítheti a már eddig is érzékelhetően zsugorodó szürke- és feketemunka gyakorlatát, ami pedig szintén növeli a nyugdíj- és egészségügyi járulékok befizetésének mértékét, valószínűségét, s így pozitívan hat az ágazatok helyzetére. A munkavállalók érdekei melletti fokozottabb kiállás is a nemzetközi trendbe illeszkedő gyakorlat, hiszen például a szlovák autóipari dolgozók érdekében még a szlovák miniszterelnök is megszólalt.
Az emelkedő bérek tehát nemcsak vastagabb pénztárcát, jobb megélhetést eredményeznek, hanem termelékenyebb, modernebb gépek megvásárlását, az okoseszközök kiterjedtebb, intenzívebb használatát is kikényszerítik. A megdrágult munkaerő pedig arra ösztönöz, hogy alaposabban és jobban szervezzék meg a munkavégzést, ami újólag megalapozhatja a magasabb béreket.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár