Az unió központjában is történnek persze események. Az arra hivatottak számolják a pénzt, és azon gondolkodnak, melyik tagállamot milyen magatartásért kellene felelősségre vonni ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. A nyilvánosságra kerülő tervezetekből ítélve arra lehet következtetni, hogy a dolgok akkor mennének rendben, ha a menekülők beáramlása ugyanúgy folytatódna, ahogy az elmúlt másfél évben megszokhattuk. A gazdagabb országokban a létszám persze egyre nő, gondoskodni kell tehát a fölösleg szétosztásáról a tagállamok között. Amelyik ország nem mutat kellő hajlandóságot az érkezők elhelyezésére, az fizethet. Szó van arról is, hogy büntetésként a jövőben megkurtítanák bizonyos támogatások összegét.
Terror ide, államcsínykísérlet oda, épül az új világrend, az ezt pártoló tényezők változatlanul megpróbálnak érvényt szerezni akaratuknak. A nemzetállamok, az uniós tagországok hellyel-közzel tudnak csak reagálni a fejleményekre vagy elébe menni a nem kívánt eseményeknek. Franciaország például a civilek mozgósítását rendelte el: azt kéri, hogy aki teheti, segítse a rendvédelmi hatóság munkáját. Figyelemre méltó ez, még akkor is, ha sokan úgy vélik, a mai világban profi szervezetekre van szükség ahhoz, hogy az országok biztonságban legyenek.
A polgári részvétel mindenképpen fontos, és ezt több helyütt már régebben felismerték. A maga nemében önkéntes kezdeményezésnek nevezhető az is, hogy a visegrádi együttműködés országai hosszabb ideje rendszeresen konzultálnak, s mintegy önvédelmi csoportosulásként próbálják érvényre juttatni lakóik érdekét. A balkáni térségben, a bevándorlók egyik útvonalán ugyancsak megvalósultak bizonyos védekezési tervezetek. Az kétségtelenül sajnálatos, hogy a világ egyes részein millióknak kell elhagyniuk eredeti lakóhelyüket. Tarthatatlan viszont, hogy a segítségre szorulók vagy a jobb megélhetésben reménykedők tízezrei ellepjék az országutakat, a köztereket, ahogyan azt korábban a Keleti pályaudvar környékén és másutt tapasztalhattuk.
Az események végeredményben azt igazolják, hogy a betelepítésnek egyetlen elfogadható, emberséges módja lehet, ez pedig az érkezők szabályozott befogadása. Ez így van akkor is, ha némelyeknek nem tetszik, mert az érdekeiknek nem felel meg. Elmondható, hogy például a schengeni és a dublini előírások papíron továbbra is élnek ugyan, azonban lassan már csak a kelet-európai térségben számítanak mértékadónak. Az unió alapító tagjai közül némelyek – átfogó közös felülvizsgálat helyett – minduntalan megpróbálják ezeket saját, nemegyszer rejtett szempontjaik szerint felülírni. Ebből természetesen konfliktusok keletkeznek. Magyarország mint az unió egyik tagállama, kezdettől a jogbiztonság fontosságát hangsúlyozta az anarchiával szemben. Emiatt bőven érték kritikák, sőt rágalmak is. Idehaza a nemegyszer nehéz feltételek mellett elfogadott szabályok jelenleg összefüggő rendszert alkotnak, az uniós normákból kiindulva, az európai értékeket is követve érvényesítik a magyarországi szempontokat. Ezek lényege, hogy a schengeni határ következetes védelme és a menekültkérelmek szabályszerű elbírálása egyenlő fontosságú feladata. Mindennek csak kiegészítője az alaptörvény nemrégiben megszavazott hatodik módosítása, amely terrorveszélyhelyzet esetére lehetővé teszi a honvédség bevonását is.
A kormányzat mindemellett szeretné fenntartani a választópolgároknak azt a jogát, hogy közvetlenül is beleszólhassanak az országos, sőt az európai ügyekbe. Ezért az október 2-i kvótareferendumon a szavazók kifejezésre juttathatják: akarják-e, hogy az Európai Unió a fejük fölött döntsön és az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok kötelező betelepítését Magyarországra. A válasz ügydöntő, mi több, sorsdöntő lehet. Akár a kontinens számára is.