Nem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy számítani lehessen rá: mások is kísérletezhetnek. Nem lett volna tehát életszerűtlen, ha már hajnalban odamegy az MSZP-s delikvens, hogy még véletlenül se előzhessék meg. Ha pedig már megesett a malőr, és az illető kénytelen volt szembesülni azzal, hogy valakik még korábban keltek, és már előtte állnak, riadóztathatta volna elv- és párttársait, siessenek a segítségére, és kellő számban próbálják ellensúlyozni a kopaszokként aposztrofált ott-tartózkodókat, akik rizikóssá tették számára a blokkoló elsőként való aktiválását. Ha odasietett volna a délelőtti órákban pár szocialista parlamenti képviselő, az megnövelte volna az utódpárt esélyeit. Mibe került volna, ha – akárcsak az ellenérdekelt személyek – mindegyik felszerelkezik egy-egy irománnyal, hogy jogszerű legyen a jelenlétük az NVI előterében?
Az országgyűlési képviselőket mentelmi jog védi, tehát egyetlen ujjal sem érhettek volna hozzájuk a nagydarab férfiak, különben a törvény szigorával kellett volna számolniuk. (Fontos hangsúlyozni: senki nem nyúlt egy ujjal Nyakóhoz sem – még ő sem állította ezt.) Felfoghatatlan, miért szállt inába a bátorsága a komplett MSZP-frakciónak. Újabb érthetetlen momentum: miért nem eleve parlamenti honatyákkal adatták be a népszavazás iránti igényüket, ha egyszer ez lett volna a bombabiztos megoldás?
Ha már itt tartunk: miért lett volna feltétlenül jogszerű, ha az összegyűlt férfiakat megelőzi Nyakó István vagy bárki más? Koncert-, illetve meccsjegyvásárlás esetében bevett szokás, hogy valakik foglalják a helyet másoknak, netán előző nap késő estétől.
De miről is beszélünk, amikor a szocialisták nem voltak hajlandók részt venni még azon a parlamenti egyeztetésen sem, amelyen rajtuk kívül minden frakció képviseltette magát, és éppen a népszavazási törvény jobbá tételére irányult. Jelenlétük annál is indokoltabb lett volna, mert a mostani lehetetlen szabályozást éppen ők hozták a több mint kétharmados Horn-kormány idején. Napnál világosabban árulták el freudi elszólásként: ők a jelenlegi zavaros helyzet fenntartásában érdekeltek – csak hogy sajnálatot csiholjanak ki maguk iránt. Ez pedig felveti annak megalapozott gyanúját, hogy a mártírkodás volt a valódi céljuk, és eszük ágában sem volt elsőként beadni a kérelmüket. Hát hogy is állt volna ez érdekükben, amikor egyetlen referendumkezdeményezéshez sem tudták összegyűjteni emberemlékezet óta a megfelelő számú támogató aláírást? Négy alkalom, nekirugaszkodás sem volt elegendő számukra, hogy véghezvigyék azt a bravúrt, ami másoknak egyszerű bázismozgósítási ujjgyakorlat.
Így válhat önveszélyessé a kimódolt populista mártírkodás.